Megkínozták, megerőszakolták: a tanúságtételt kötelességének tartja

Az Adjátok vissza az életemet című, magyar nyelven is megjelent  könyvében így ír:
„Megkíséreltem múltamat egy fiók legmélyére süllyeszteni, de megrohantak a képek éjjel és nappal, egészen addig a pontig, amikor már aludni sem tudtam tőlük. Mivel képtelen voltam felejteni, elkezdtem visszaemlékezni és írni: bebörtönzésemről Evinben, ebben a teheráni börtönben, mely szomorú hírnevét politikai foglyairól kapta, a kínzásokról, a fájdalomról és a halálról. Lassanként ismerem föl, hogy kötelességem tanúságot tenni, az Igazság nevében.”

Mikor hazájában, Iránban Khomeini Ajatollah fundamentalista rendszerével dúlt a kulturális és politikai forradalom, 1982 januárjában Marinát 16 évesen letartóztatták és halálra ítélték. Az iszlám mint politikai mozgalom új jelenség volt az országban, váratlanul érte az embereket, hiszen előtte szabadon élhettek, megkülönböztetés nélkül.

Marinát Evin börtönébe zárták. Fontosnak tartja hangsúlyozni: ez nem történelem, a börtön, ahol szenvedett, ma is működik, hatezer fogoly raboskodik benne. Őt akkor halálra ítélték, póznára kötözték, majd az utolsó pillanatban börtönőre kérésére életfogytiglant kapott. Fiatal rabtársait sorra vitték mellőle a kivégzőosztag elé. Úgy emlékszik vissza, hogy szinte mindig csendben voltak, mintha a csendnek valami csodatévő ereje lenne. Csendben imádkozott.

Kénytelen volt elfogadni börtönőre ajánlatát, hogy térjen át az iszlám hitre és menjen hozzá feleségül, különben szüleit és kedvesét is letartóztatták volna. Tudta: nincs más választása, bár szülei gyűlölni fogják ezért. De azt is tudta, hogy az Úr előtt nem kell magyarázkodnia.

Rabtartó férjének anyja elmondta neki: az ő fia is rab volt az előző politikai rendszerben, majd szabadulása után a bosszú útját választotta. Marina megértette: aki ma börtönőr, lehet a tegnap vagy a holnap áldozata. És ez vele is megtörténhet. Megkínozták, megerőszakolták, de mindezen túl megvan a választási lehetősége: bosszút áll vagy nemet mond a bosszúra. „A bosszú azonnali. Az igazságossághoz idő kell. Egy életre szól és nagy türelmet követel” – vallja.

Szabadulása után családja nem kérdezte őt szenvedéseiről, szüleivel soha nem beszélt erről. A felejtés játékát játszották. Azt hitték: „Ha nem ismerjük el, hogy valami nincs rendben, nem vagyunk érte felelősek.”

Elment gyónni és feleségül ment keresztény kedveséhez, az életét kockáztatva ezzel, hiszen az iszlám hitről nem szabad visszatérni a kereszténységre. Spanyolországon és Magyarországon keresztül Kanadába mentek, ahol kezdetben megpróbálta felvenni a hétköznapi kanadai nő személyiségét. De rájött, hogy a múlt mindig utoléri. „Úgy döntöttem, magamra veszem a tanúságtétel kötelezettségét. Igaz vagyok abban, amit tennem kell. Ez pedig az emlékezés” – mondja.

A tanúságtétel pedig csak úgy lehetséges, ha megbocsát: „Ha nem bocsátottam volna meg, lehetetlen lenne tanúságot tennem. A harag és a gyűlölet két erőteljesen negatív érzelem, amely megkötözi az embert.”

A film a Net for God internetes oldalán tekinthető meg Marina's Revolution - An Iranian woman's testimony címen. A választható nyelvek között szerepel a magyar is.

Magyar Kurír

(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!