Megnyílt Sepsiszentgyörgy éjjeli menedékhelye

Külhoni – 2014. január 9., csütörtök | 7:00

A Romániai Máltai Segélyszolgálat komoly feladatot vállalt Sepsiszentgyörgyön: a városházával együttműködve felújította a Csík negyedbeli szociális tömbház két emeletét és hajléktalanszállót alakított ki bennük. A menedékhely január elején nyitotta meg kapuit – tájékoztat a Maltez.ro.

Az új létesítmény 120 férőhelyes, külön emeleteken fogadják a férfiakat és a nőket, a szolgáltatás igénybevételét pedig szigorú szabályokhoz kötik.

Tischler Ferenc, a szervezet Vezetőségi Tanácsának tagja, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere ismertette: az érkezőknek mindenekelőtt tisztálkodniuk kell majd, csak ezt követően foglalhatják el helyüket, megvizsgálja őket az orvos, de pszichológus és szociális munkás is foglalkozik majd velük. Ugyanakkor az alkoholt fogyasztókat rendszeres szondázással szűrik ki. Kötelező lesz a tbc-szűrés is.

A hajléktalanszállót jelképes összeg ellenében vehetik igénybe azok, akik rendelkeznek jövedelemmel, mások díjmentesen látogathatják. Este hét és kilenc óra között fogadják a sepsiszentgyörgyi rászorulókat, akiknek másnap reggel nyolc óráig kell távozniuk.

„Nemcsak szállást biztosítunk, de szándékaink szerint segíteni kívánjuk az intézményt látogatókat, munkahelyet keresünk számukra, vagy akár családjaikat is felkutatjuk” – fejtette ki Dénes Mihály, a szeretetszolgálat országos elnöke.

Magyar Kurír