Megújult a rábatöttösi Szent Cecília-templom

2017. szeptember 26. kedd 10:40

A külső felújítás befejezését követően szeptember 24-én áldotta meg a Vas megyei Rábatöttös Szent Cecília-templomát Székely János megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A templom építését a 13. század első felében kezdték meg az itt élők. A késő román stílusú templom hamarosan kicsinek bizonyult, így a század második felében megnagyobbították a hajót, és ekkor épült a torony is. Gótikus vonásokat is őriz magán a templom, például a torony felső ablakaiban. A 18. században – több szakaszban – barokk stílusban átépítették. 1771–72-ben idősebb Dorfmeister István három oltárképet és több mennyezeti képet festett. A főoltárképen Szent Cecília látható, a mennyezeten pedig életéből vett jelenetek.

A felújítás régóta esedékes volt: gondok voltak a tetővel, vizesedtek a falak, és az idő vasfoga az épület külső állapotában is maradandó nyomokat hagyott. Időbe telt azonban, hogy a szükséges anyagi forrásokat előteremtse az egyházközség. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szombathelyi Egyházmegye, a környékbeli falvak önkormányzatai és hívei, valamint V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő támogatásával összesen mintegy 15 millió forint gyűlt össze. Ebből az összegből sor került a vörösfenyőből készült zsindelyfedés konzerválására, a külső vakolat helyreállítására, színezésre, belső festésre, az elektromos hálózat korszerűsítésére és a templomot körülvevő terület rendezésére is – mondta Annár István, Rábatöttös polgármestere köszöntőjében.

A templom nemcsak fa, fém, forgács, hanem erős vár, ősi jelkép és szilárd lesz, mint a hitünk. A templom helyettünk és értünk is az égbe kiált – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője.

Istennek nem a mi munkánk kell, hiszen mit tud adni az ember az Istennek? – tette fel a kérdést szentbeszédében Székely János. A Szombathelyi Egyházmegye püspöke kiemelte, Isten nekünk akarta adni magát: „Ez az én testem, éljetek belőle” – mondta. Az emberi szívet egészen csak az Isten tudja betölteni. Egész életünkben őrá várunk, hozzá indulunk. Ő alkotott minket és hozzá térünk haza. És aki ezt a titkot megsejti, annak az élete templommá lesz. Benne az élő Isten jelenléte, szeretete lesz megtapasztalható.

Székely János megyéspüspök szentbeszéde ITT meghallgatható.

A szentmise végén a püspök megáldotta a templombelső kifestett részét és Lesenyei Márta képzőművész stációs tábláit.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kanonoki-eskutetel-kalocsan
Nemcsak díszruhával jár, elköteleződéssel is – Kanonoki eskütételt ünnepeltek Kalocsán

Szent Lukács ünnepén, október 18-án, Kalocsán nemcsak a 67. születésnapját ünneplő főpásztort, Bábel Balázst köszöntötték. Ekkor tették le esküjüket a káptalan kinevezett tiszteletbeli kanonokjai is a székesegyházban bemutatott szentmisén.

2017. október 20. péntek
konferenciaval-es-kiallitassal-emlekeztek-meg-pyrker-janos-laszlo-ersekrol-egerben
Konferenciával és kiállítással emlékeztek meg Pyrker János László érsekről Egerben

Pyrker János László érseki beiktatásának 190. évfordulója alkalmából október 17-én és 18-án emlékkonferenciát szervezett az Egri Főegyházmegye az egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban.

2017. október 20. péntek