Mindig legyetek készen megfelelni reményetek okáról! – Nemzeti Kateketikai Kongresszus a reményről

2010. október 28-30. között tartotta soros kongresszusát Győrben az MKPK Hitoktatási Bizottsága. A kongresszuson közel 200 résztvevő – lelkipásztorok, nővérek, katekéták – vett részt. Mindig legyetek készen megfelelni reményetek okáról! – ez a katekéták számára alapvető feladat. A hitoktatónak választ kell adnia azok kérdéseire, akik rájuk vannak bízva – ezt fogalmazta meg a konferencia jelmondata. Az előadások és a műhelymunka a remény fogalmának különböző –teológiai, lelkipásztori, kateketikai – aspektusaival foglalkoztak. A Magyar Kurír tudósítója az első nap előadásait hallgatta meg, amelyek a reményt  teológiai, lelkipásztori szempontból vizsgálták.

Pápai Lajos, a Remény teológiája címmel elsőként azokat a jelenségeket vette számba, melyek korunkban a reménység ellen hatnak. A keresztények hozzáállásában is sok negatívum figyelhető meg: félünk megszólítani a fiatalokat, a gyerekeinket nem küldjük szentmisére túlterhelésükre hivatkozva, siránkozunk a pluralizmus okozta nehézségek miatt. Sorolhatnánk a remény ellen ható problémákat, hiszen körülvesz bennünket a reménytelenség kihívása. Ugyanakkor nekünk keresztényeknek nincs okunk szomorkodni, mert megvan a reményünk. Éppen ezért a keresztények feladata, hogy reményt hozzanak a világba, ami az emberi lét jövőjére tekint. Ha keresztény remény él bennünk, félelem és kapkodás nélkül tudunk szembenézni a nehézségekkel – hangsúlyozta a püspök és a résztvevőket arra biztatta, tegyenek tanúságot reményükről.

Bíró László arra hívta fel figyelmet, hogy veszélyes az, ha mi keresztények is folyamatosan csak a reménytelenségről, krízisről beszélünk. Látjuk-e, hogy a krízis magában hordja az esélyt? – tette fel a kérdést. Látjuk a nyomorúságot, de ez még nem jogosít fel arra, hogy reményvesztettek legyünk, hiszen a keresztény ember számára ott van Isten hűsége, szeretete. A keresztény „halmozottan előnyös helyzetű”. Kreatív kisebbség tagja: választhat, mit tesz. Gettósodhat, lemondhat a közösségről, de dolgozhat is másokért. Létének transzcendens dimenziója van, ennek tudatában kell másokat reményhez segítenie. Nem életvezetési tanácsadást kell nyújtania, hanem egy olyan élet példáját, ami Istenre irányul. Tudni kell, mennyire fontos, hogy mit mondunk, és még fontosabb, hogyan élünk. A keresztény nem a hurráoptimizmus híve, nem ábrándozik a jövőről, hanem várja a jövőt. Ehhez azonban kell az erőforrás: az élő, személyes kapcsolat Istennel. A hitoktatásban is ez a legfontosabb. Ha csak szép mondás, hogy „Krisztus a mi reménységünk” – az hamar kiderül – fogalmazott Bíró László.

Fogassy Judit SDSH nővérrel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága főmunkatársával a konferencia témájáról készített beszélgetésünket hamarosan olvashatják honlapunkon.

Magyar Kurír