Ministránsokat avattak a nagyváradi székesegyházban

Külhoni – 2016. június 30., csütörtök | 15:16

Hét fiatalt avatott ministránssá Böcskei László nagyváradi megyéspüspök június 24-én, Keresztelő Szent János születésének ünnepén a nagyváradi székesegyházban.

„Ti, ministránsok nagyon közel álltok Jézushoz. Soha ne feledkezzetek el erről, ne váljon megszokottá ez az ajándék, és engedjétek, hogy ez a nagy szeretet és közellét mindig csodálattal töltsön el benneteket” – XVI. Benedek pápa ezen buzdításával hirdette meg az év elején a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye ministránsképzését, amelyen hét fiatal vett részt a város különböző plébániáiról.

Böcskei László püspök szerint nem véletlenül választották a június 24-i időpontot az avatáshoz, hiszen ez egyházmegyéinkben hagyományosan a papszentelések ideje. Idén és a közeljövőben sincs a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében kilátás diakónus- vagy papszentelésre a jelöltek hiánya miatt, éppen ezért a hivatásébresztés és -ápolás ilyen formájával próbálja meg az egyházmegye felhívni a hívek és a fiatalok figyelmét Jézus mindig időszerű buzdítására: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2).

Vakon Zsolt püspöki titkár, ifjúsági lelkész vezetésével a jelöltek hosszasan készültek erre a pillanatra, több hónapos felkészítőn vettek részt. Az ifjúsági lelkész erre az alkalomra plakátot is tervezett, amelyhez Bartolomé Esteban Murillo 17. századi spanyol művész festményét (A gyermek Jézus vízzel kínálja Szent Jánost) használta fel. A plakáton az alábbi felirat olvasható: „mi lesz ebből a gyermekből?” Jézus és Keresztelő Szent János különleges kapcsolatban álltak egymással, együtt nevelkedtek Isten terve szerint. A plakát kérdése a ministránsokra is vonatkozik, akik nem akármilyen feladatra vállalkoznak, hiszen a ministrálás az emberek felé mutat, de mégis az Urat helyezi a középpontba.

Az ünnepi szentmisén mondott prédikációjában Böcskei László püspök Keresztelő Szent János szolgálatát állította a ministránsok elé példaként, amit alázat és hűség jellemzett. Felhívta a figyelmet: a ministránsoknak is így kell viselkedniük, a híveknek pedig imádkozniuk kell azért, hogy minél több munkás legyen az Úr aratásában, vállalják egyre többen az ezzel járó felelősséget.

A ministránsjelöltek egyenként vonultak a főpásztor elé, aki kezükbe adva a szentmisében használt kancsókat, illetve a csengőt, hivatalosan is megbízta őket az oltárszolgálattal.

Az ünnepi szentmisén jelen voltak az előző alkalommal avatott ministránsok is, akik azért jöttek, hogy imádkozzanak új társaikért, illetve biztassák őket, hogy bátran teljesítsék az oltárszolgálatot.

Forrás, fotó és videó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria