Mozaikkép szentelése és püspöki ezüstmise Máriapócson

Hazai – 2014. augusztus 18., hétfő | 15:02

Augusztus 17-én Máriapócson a Nagyboldogasszony-napi püspöki Szent Liturgia végén a kegytemplom 15 méter magasan lévő fülkéjében újonnan elhelyezett mozaikikont áldotta meg Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök - tájékoztat a Hajdúdorogi Egyházmegye.


A Szent Liturgián ünnepelte egyúttal pappá szentelésének 60. évfordulóját Oláh Miklós atya, illetve 25. évfordulóját Fülöp püspök és a vele együtt felszentelt paptársai. Az ünnepi liturgián a szentbeszédet Székely János püspök tartotta.

A máriapócsi templom homlokzatának közepén 2008 óta üresen áll a szoborfülke. Ebbe a fülkébe először 1893-ban helyeztek képet. A levéltári adatokból tudjuk, hogy a Mária-képet Budapestről rendelték meg, és bádogból készült. Hasonló bádogképek ma is láthatók a romániai Balázsfalván, a görögkatolikus székesegyház főhomlokzatán.


Ez az első bádogkép bizonyára erősen megrongálódott, mert a helyére hatvan évvel később, 1954-ben, az akkori parókus, Bodnár Sándor kezdeményezésére egy másik Mária-kép került, egy mozaik, amely vegyes technikával, üveg- és kerámiadarabokból készült. Ez ma a bazilita rendház belső udvarában látható.

Egy magát megnevezni nem kívánó nagylelkű adományozó jóvoltából gondolhatott arra a kegyhelyigazgató, Kapin István, hogy időtálló, a kegyhelyhez méltó alkotás díszítse kívülről is a basilica minor rangot viselő templomot. Kisléghi Nagy Ádám festőművész Krisztus-ikonját Bukta Norbert festőművész és műhelyének munkatársai rakták ki muranói színes üvegből a bizánci mozaiktechnika módszerével. A Tanító Krisztus nyitott könyvet tart a kezében, amelyen rövid felírás olvasható: „Jöjjetek, Atyám áldottai!”


Az alkotás elkészítése közel egy évet vett igénybe. A mozaik egy külön erre a célra készített könnyűszerkezetű betonfülkébe került, a Krisztus-képet a pontosan ütemezett munka eredményeként közvetlenül Nagyboldogasszony ünnepe előtt, augusztus 14-én helyezték föl.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria