Nagypénteken keresztet állítanak fel Szárligeten

Hazai – 2018. március 19., hétfő | 16:29

A Komárom-Esztergom megyei Szárliget mellett magasodó Zuppa-tetőn állít keresztet március 30-án, nagypénteken délben a Szentimrevárosi Egyesület (SZIE): az elöregedett és tönkrement helyére újonnan készített fakereszt kerül.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szentimrevárosi Egyesület tevékenységének köszönhetően jelenleg hét fakereszt magasodik hegységeinkben, a Vértestől a Bükkig. Az egyesület 1996-ban állította az elsőt. A keresztek öt magyar szent, Nagyboldogasszony, illetve a magyar vértanúk tiszteletét hirdetik.

A négyméteres Magyar Vértanúk Keresztje vörösfenyőből készült, a 384 méter magas Zuppa-tetőn őrzi a mártírok emlékét. A felállításra március 30-án, nagypénteken déli 12 órakor kerül sor, amelyre a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

* * *

Két évvel ezelőtt ünnepelte alapításának 25. évfordulóját a Szentimrevárosi Egyesület, a XI. kerület, Újbuda legnagyobb civil szervezete. A rendszerváltozás idején nyílt lehetőség civil önszerveződési csoportok számára, hogy egyesületi keretek között folytassák tevékenységüket. Így Kállay Emil piarista szerzetes és számos lelkes kerületi magánszemély kezdeményezésére megalakult a Szentimrevárosi Egyesület, amely azóta is jelentős szerepet játszik Újbuda életében.

Önmeghatározása szerint a keresztény értékeket elfogadó polgári egyesület célja, hogy tagsága számára keretet biztosítson a különféle közösségi tevékenységek adta örömteli együttlétnek, az egymásra való odafigyelés pedig erősítse a tagok elköteleződését a közösség önkéntes szolgálatára. Az egyesület különböző korosztályokhoz, élethelyzetekhez kapcsolódó csoportjaiban lehetőség adódik egy-egy tevékenység közös gyakorlására, így többek között van családos szakosztály a kisgyermekeseknek, zöldkör a környezetvédelemben aktívabbaknak, a guriga csoport pedig a fogyatékkal élő embereknek nyújt segítséget, szervez programokat. Ezeken túl a kirándulni szeretők vagy a képzőművészettel foglalkozók is megtalálhatják a számukra örömet adó elfoglaltságukat.

Az egyesület Újbuda kulturális életében is jelentős szerepet játszik, rendszeresen szervez zenei programokat, kiállításokat, helytörténeti vetélkedőket. Az évente megrendezett szellemi-lelki hétvégéken mind a helyi, mind a tágabb társadalmat érintő kérdések szóba kerülnek. Jelentős esemény a sok fiatalt vonzó, őszi SZIE-bál is, mely minden évben tartalmas szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyóknak. Részletes tájékoztatás az egyesületről és a következő időszak programjairól (melyek általában szabadon látogathatók) az egyesület honlapján található.

Forrás és fotó: Szentimrevárosi Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria