Nagyváradon az ötven évvel ezelőtti templommentésre emlékeztek

Akárcsak ötven évvel ezelőtt, most is teljesen megtelt a Szent László-templom; katolikus, protestáns és izraelita hívek egyaránt részt vettek a szertartáson. Az ünnepségre meghívták azokat a lelkipásztorokat is, akik papi szolgálatának egy állomása ezen szent hajlékhoz köthető.

Az egybegyűlteket Pék Sándor esperes-plébános köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy 1964. május 18-án, pünkösdvasárnap hirdették ki a kommunista államhatalom rendeletét a Szent László-templom lebontásáról. Másnap este fél hétre volt meghirdetve az utolsó szentmise, a templom és a körülötte lévő tér zsúfolásig megtelt imádkozó, álló vagy térdelő, éneklő római és görögkatolikus, református, ortodox és zsidó emberekkel. A jelenlevők fájdalma az imában, a meggyújtott gyertyák fényében tükröződött, mely három napon keresztül, megszakítás nélkül, betöltötte az egész főteret. Ez a kifejezett ragaszkodás aztán meghozta gyümölcsét, és a templom megmenekült. Az 1964-es templommentésnek azon súlyos következménye is volt: 13 fiatalt elítéltként hosszabb vagy rövidebb időre börtönbe zártak.

Leszögezte: 2014 pünkösdhétfőjén elsősorban Istennek kell hálát adnunk azért, hogy a templom ma is nyitott kapukkal várja azokat, akik lelki békére és nyugalomra vágynak, továbbá tisztelettel gondolunk azokra a még élő vagy már elhunyt tanúságtevőkre, akik kifejezték e szent hajlék iránt érzett elköteleződésüket. „Akik itt vagyunk, azért jöttünk el, mert élni, táplálkozni akarunk az akkor történt eseményből” – hangsúlyozta.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. A szentmise szónoka Kovács F. Zsolt, a püspökség jelenlegi irodaigazgatója és a templom egykori káplánja volt, aki prédikációjában úgy fogalmazott: fél évszázaddal ezelőtt ezen a helyen az ember embertársra talált a szó legszorosabb értelmében, hiszen az emberiesség olyan mély rétegei törtek felszínre, ahol elhomályosul az a határvonal, ami különbséget tesz köztünk. Azt mondta: az ötven évvel ezelőtti történés résztvevői levetkőzték mindazt, ami evilági, és nem harcolva, de helytállva, nem lázadva, de kitartva, nem dühöngve, hanem határozottan megvédték azt, amit ugyan nem ők építettek, de örökségül kaptak hűséges megőrzésre, és kölcsönbe a holnap gyermekeitől, hogy álmodhassanak és tervezhessenek maguknak jövőt. A történelem viharában ugyanis a váradiak megtanulták: maradandót építeni nem azáltal lehet, ha előtte rombolunk, hanem csak alapokra lehet szilárdan építkezni.

A templomvédők összefogására utalva az irodaigazgató azt is nyomatékosította szentbeszédében, hogy Isten Igéjét csakis egységben lehet képviselni, mert az Úr minden nyelven ért és beszél, a szótárában csak igen szerepel, számára nem létezik elutasítás, be- és kizárás. Hozzátette: pünkösd a bátorság, az ötletesség és a belső, lelki szabadság ünnepe, és talán ez is kellett ahhoz, hogy az ötven évvel ezelőtti esemény részvevői tanúságot mertek tenni Krisztusról. Nem elégedtek meg a látszatkereszténységgel, mert tudták, hogy csak osztatlan szívvel lehet Istent szolgálni. Gondolatainak zárásaként Assisi Szent Ferenc imájának kezdő sorait idézte: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni”. Azt kívánva: ezek a szavak legyenek irányadóak számunkra, ha a szükség és a helyzet úgy hozza.

Csűry István királyhágómelléki református püspök hozzászólásában azon meggyőződésének adott hangot, hogy a templommentés a nagyváradi polgárság győzedelme volt a sátáni hatalom felett, egy olyan csodálatos eseményen, melyre mi csak porszemként emlékezhetünk. Az akkori hősök örök példát hagytak ránk, ami azóta is kötelez bennünket, mert megmutatták, mit jelent kiállni a templom, az egyház és a közösség mellett, jövőt álmodni és remélni. Ugyanakkor mi, a 21. században, kisebbségben élő magyarok is csak úgy szabadulhatunk a félelmeinktől és a fájdalmainktól, ha egoizmusunkról lemondva, egymáshoz nagyon közel, szimbolikusan szintén körbeálljuk a templomot, hogy érezhessük, ezáltal növekszik az erőnk.

A rendezvény végén Pék Sándor a templomot ábrázoló egy-egy bekeretezett képet ajándékozott Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének, a Nagyváradi Zsidó Hitközséget képviselő Berger Tibornak és Gheorghe Seica görögkatolikus atyának. Közreműködött a Halmos László kórus, Kribus Mónika kántor-karnagy vezényletével.

Magyar Kurír