Napi sajtószemle

A Magyar Fórum ünnepi számában három főpásztor is nyilatkozik. Veres András szombathelyi megyéspüspök (Együtt a várossal 9.o.) felidézte gyerekkori karácsonyait Pócspetriben, „a jó szülői házban…”: „Szenteste mindig közös imádságra gyűltünk össze a vacsora előtt, és karácsonyi énekeket énekelve lelkileg hangolódva az ünnepre, ami valójában a templomban történt, hiszen ilyenkor az egész falu, kicsi gyerektől az idős emberig mind ott volt a templomban. Mi szinte soha be nem fértünk a templomba ezeken az ünnepi éjféli szentmiséken, ahol még előtte nagykorú emberek és gyermekek eljátszották a betlehemes játékot. Így valóban lélekben teljesen felkészülten ünnepelhettük meg Jézus születését az éjféli szentmisében, amikor is a karácsonyi énekektől zengett a templom.” A jelent illetően a főpásztor leszögezte: „Ma sok szempontból könnyebb a helyzet: a szegénység, bármennyire jelen van a társadalomban, nem olyan mértékű, mint akkor volt. Az emberek élete eléggé szabályozott keretek közt folyt, szabadságról csak névlegesen lehetett beszélni, de akik megőrizték a belső szabadságukat, a hit erejéből fakadó szabadságukat, azok akkor is ünnepeltek, akkor is Jézus születésének örvendtek. Ma, amikor a szabadság sokkal szélesebb körű, nagyobb lehetőségek nyílnak az emberek számára, hogy éljenek az élet adta lehetőségeikkel, a szabadságuk hiányzik, hiszen sokszor az élvezeteknek, az indulataiknak adják át magukat, nemegyszer sajnos még az ünnepek alkalmával is. Arra törekszem, hogy az emberek felelősségét fölébresszem és fölébresszem a szabadság utáni vágyat bennük, hogy mindenki vegye saját kezébe az életét, és ne engedje, hogy közhangulat, vagy mások által tudatosan keltett indulatok vezessék a saját életüket.”

Beer Miklós váci megyéspüspök (Dr. Beer Miklós… 12.o.) elmondta: „… nagyon sokszor érzem, hogy a gyerekkori nélkülözések és a nagyon küzdelmes, nehéz gyerekkor fölkészített arra a feladatra, amit a Jóistentől kaptam, hogy egy nagy egyházmegyének legyek a gondviselője püspökként. Én is a húsz évre visszagondolva nagyon szomorú vagyok és türelmetlen, hogy vesztegethettük el ezt a húsz évet? És a legnagyobb szomorúságom abból adódik, hogy látom, az emberek leszoktak arról, hogy magukról gondoskodjanak, hogy egymáson segítsenek… panaszkodunk, hogy kicsi a nyugdíj, munkanélküliség van, de még mindig nem látom még falun sem, hogy az emberek kicsit körülnéznének, mi módon tudnának könnyíteni a sorsukon. Nagyon sok föld parlagon van, gyönyörű, régi gyümölcsösök elhanyagolva, alig van egy-két háznál baromfi, nem is beszélve arról, hogy régen, gyerekkoromban a legszegényebb háznál is neveltek egy malacot, gondoskodtak magukról és egymáson segítettek. Az én nagy álmom, vágyam, hogy újra az emberek egy picit megmozdulnának és nem csak kívülről, pláne nem Brüsszelből várnák a segítséget, hanem egymáson segítségére sietnének. Az elmúlt hetek nagyon biztató élménye volt, hogy valahol az országban bevezették a helyi pénzt. Most már nem emlékszem pontosan, hogy kékfrankosnak vagy Rákóczi-tallérnak hívják, de eszembe jutott, hogy ugyanazt csinálják, mint az első világháború után a mi nagyszerű papjaink. Prohászka püspöknek köszönhetjük a Hangyaszövetkezetet. Mindszenty hercegprímás úr még mint zalaegerszegi plébános ugyancsak bevezette a helyi pénzt, hogy a gazdák egymást tudják segíteni, egymás termékét vásárolják. Azt hiszem, nagyon sok tartalékunk van, de ehhez az kell, hogy mi magunk is megmozduljunk és először azt nézzük meg, hogy mit tudunk segíteni önmagunkon és egymáson… a mi népi bölcsességünk; segíts magadon, Isten is megsegít, ez a mi keresztényi életfelfogásunkból adódik. Az Úristen ad lehetőséget arra, hogy mi segítsünk egymáson és biztos, hogy akkor az ő áldása rajtunk lesz egészségben, szeretetben, békességben. Ezt kívánom én szívből mindenkinek, akivel csak találkozom, az egész kedve, szeretett magyar népemnek.”

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök (Szegények egyháza 27.o.) Hodászról, Sólya Miklós lelkipásztor cigánypasztorációs szolgálatát méltatta, hangsúlyozva: „Igaz ember lévén fölismerte, hogy mire is van szükségük valójában ezeknek a gyerekeknek, családoknak, szegényeknek. Valóban nagy dolgok épültek ki az ő munkássága nyomán. Éppen ez mutatja, hogy mindezt nem csupán emberi erővel csinálta. Mindig annak van távlata, igazán jövője, amikor az ember nemcsak a saját erejére támaszkodva tevékenykedik, hanem az Isten áldása kíséri a munkáját. Nagyon szépen megáldotta az Isten Miklós atya törekvését, aki nem csak cipőt, ruhácskát, ennivalót adott a gyerekeknek, nem iskolai ismeretekre oktatta, hanem igazi keresztény közösséget kovácsolt belőlük.” A főpásztor a görög katolikus egyház magyarországi vezetőjeként így fogalmazta meg karácsonyi üzenetét: „Omoljanak le a falak. Tóth Árpád azt mondja, az űr lélektől lélekig nagyobb, mint a távolság egy-egy csillag között. Közeledjünk egymás felé. Ahogy karácsonykor az Isten közeledik hozzánk, leszáll az égből és az áthidalhatatlan szakadékot, ami az Isten és az ember a Teremtő és a teremtmény között van, ő maga lépi át. Kicsivé teszi magát. Próbáljuk meg az Istennek ezt a lépését követni. Törekedjünk, imádkozzunk, nyíljon meg a szívünk. Legyen a karácsonyunknak ez az üzenete.”

A Figyelő (Nem könnyű ma kereszténynek lenni 54-57.o.) Várszegi Asztrik püspök főapáttal beszélgetett, aki elmondta: „”Nem könnyű kereszténynek lenni. Van egy eszmei, szellemi, tanbéli megközelíthető egység, de a valóságban rendkívül színes a mai katolikus egyház. Igaz, sohasem volt homogén világ, miközben a vallás hihetetlenül magas embereszményt közvetít. Milliárdnyi ember él a hittel, milliárdnyi vággyal. Amikor pedig az eszményre törekszünk, tudatában kell lennünk próbálkozásunk tökéletlenségének, s talán annak is, hogy az eszményeinket is újra kell fogalmazni… az egyházi a maga biblikus hagyományai alapján beszél az Isten-szeretetről, a felebaráti szeretetről, ami meghatározott keresztény összefüggésben élő embercsoport számára értelmezhető is. Ugyanakkor a világegyház elkezdett mind az egyes emberrel, mind a közösséggel vállalt szolidaritásról beszélni, mert ez egy olyan szó, amelyet ma az európai, de az Európán kívüli civilizáció is jobban megért és el tud fogadni. Itt nem arról van szó, hogy egy keresztény jottányit is feladná a felebaráti szeretet eszményét. De megpróbál olyan nyelven beszélni, amelyet a környezet ért és elfogad, és ezzel egyfajta szintézist tud teremteni magasabb fokon, jobban összefogva az erőket… Azért sem könnyű kereszténynek lenni, mert amikor egy közösség megpróbál eszményeket magasan tartani, érvényesíteni és közvetíteni, nem vegyülve a világ dolgaival, akkor mindenféle érdeket keresztez.” Várszegi Asztrik úgy véli: politikai, de elementáris gazdasági-üzleti érdekek is közrejátszottak abban, hogy pedofilbotrányok söpörtek végig, mint a cunami, előbb az amerikai egyházban, majd Nyugat-Európában, a német kolostorokban és egyházmegyékben. „Nem alaptalan, nem koholt, de irányított leleplező munka volt” – mondta a püspök főapát, kiegészítve azzal, hogy a valóság azért sokkal összetettebb: „Ezért dadogok. Mindig csodálom azokat az embereket, akik a tutit, a biztosat mondják. Én mindig keresek, és amikor rátalálok összefüggésekre, azt is látom, milyen bonyolult a világ.” Várszegi Asztrik Szent Pál apostolt idézve – akkor vagyok erős, amikor gyenge vagyok –, figyelmeztet: „Amikor helyet tudok adni magamban a nagyobbnak, a másiknak, akkor erősebb vagyok, mint amikor magam határolom le magam, és állandóan a határaimba ütközöm… Pannonhalma titka a nyitottság és az elfogadókészség. A világot olyannak vesszük, amilyen.” A püspök főapát beszélgetőpartnere, Lambert Gábor szerint ez „akár az ezeréves fennmaradás mottója is lehetne…”

A Heti Válasz Balás Béla kaposvári püspökkel, „Beton atyával” készített interjút (Kilencvenkilenc bárány – 30. o.). Balás Béla elmondja: „minden korábbinál sürgetőbb a feladat: embert menteni, de azonnal. Nem párt vagy ideológia mellé kell szegődnünk, nem személyi kultuszokat kell teremtenünk, hanem beállni a mindennapok frontvonalába”. A püspök leszögezi: még a gondolataiban sem fordult meg, hogy ellenezze a Szent Korona alkotmányba emelését. „Miért volnék illetékes ebben a kérdésben, különösen, hogy némelyekben felvetődik: élőlény-e a Szent Korona, vagy keresztje áramszedője-e valamiféle kozmikus energiának?” Leszögezi ugyanakkor: valószínűleg, aki eredetit kutat, az jót akar. Ugyanakkor „a szellemi piacon versenyeztetni kell a tartalmakat: nem dühöngeni kell, hanem belemenni a szakma – teológia, történettudomány – sűrűjébe, aztán lássuk a medvét!” Azzal kapcsolatban, hogy a magzati élet védelme belekerül az alkotmányba, de a abortuszt nem tiltják be, Balás Béla úgy vélekedik: „Szerintem nem lehet egyszerre véglegest alkotni. Már az is eredmény, hogy védjük az emberi fogantatást.” A riporter kérésére a kaposvári főpászto megnevez három hiteles keresztény politikust, Soltész Miklós szociális államtitkárt, Harrach Péter KDNP-s politikust és Balog Zoltán református lelkészt, államtitkárt, ráadásként pedig hozzáteszi Orbán Viktort. A riporter rákérdez, hogy lenne-e képviselő, ha kétkamarás parlament lenne, amire Balás Béla úgy válaszol: „Istent ments! Hogyan dönthetnék felelősen bármiről, amiről látom, hogy az ország hatalmas százalékban nem ért, félreért, és nincs lehetőség megmagyarázni semmit? Ülne ott még vagy két-háromszáz ember – és mi nemhogy az országgal, de egymással sem értenénk szót. Azzal nem leszünk előrébb, ha a jövőben kétszer annyi képviselőt kell fizetni.” A püspök mesél papságának a Regnumhoz kötődő kezdeteiről. Elmondja, hogy kegyelem, hogy az ország legkisebb egyházmegyéjében működhet, és rámutat: az elszigeteltséggel nehezen barátkozik meg. „Azelőtt hozzászoktam, hogy az élet sűrűjében vagyok; bajóti plébániámon hétvégente húsz-harminc fiatalnak adtam szállást, jöttek lelkigyakorlatra, táborba. Ehhez képest a taszári plébánián, ahol lakom, délután négy-öt után a madár se jár; csak a Jóisten van és én. Vendégem vagy gyónóm jó, három-négyévenként egy ha akad – miközben azelőtt órákig kellett helytállni, és majd’ kiszédültem a gyóntatószékből”. A püspök a somogysámsoni Krisna-völggyel kapcsolatban kifejti, miután a riporter rákérdez egy nyilatkozatára, amiben azt mondta, hogy a krisnások életmódja túl szigorú és túl kemény, hogy „amikor megtudtam, hogy hajnalban kelnek, fizikai munkát végeznek, szex meg alkohol nélkül élnek, és vegetáriánusok, megnyugodtam. Tudtam, ebből nem lesz Somogyban tömegmozgalom. Krisna bensőségessége számukra megváltás, ám nekünk nem mond újat. Nem akarok ellendrukkerük lenni, de amikkor mondták, hogy a hozzájuk érkező fiatalok nyolcvan százaléka egy-két év alatt továbbáll, beláttam: ez nem más, mint biofarm. Minket azért ennél többre szánt az Úristen, és a bajaink ennél nagyobbak.” Végül elmondja: a nap végén általában az derül ki számára, hogy a jó háromszoros fölényben van a rosszal szemben. „Ilyenkor elnevetem magam, hogy mi is a bajom? A hiba ezek szerint nem is annyira a világban, inkább az én készülékemben van. Valami nagyon szép történik velem, velünk, csak győzzük észrevenni.”

A Heti Válasz különszámában (2010 – Magyarok a csúcson. Az év 30 legkiemelkedőbb teljesítménye)  Mód Miklós devecseri plébánossal közöl interjút és rövid cikket a plébános mentőakciójáról (Lelkierő – 30. o.). Mód Miklós kifejti: csak újságírók „rugóztak azon”, hogy miért engedte meg Isten az iszapkatasztrófát, a hívek számára meghatározóbb élmény lehetett, hogy az érintettek többsége megmenekült. Leszögezi azt is: az iszap emberi tevékenység kapcsán ömlött rájuk, „nem Isten kellene bántani ezzel”. Hozzáteszi: nem tett többet, mint a kézkezi segítők vagy a polgármester. Segítségére volt a plébánia kiváló hangtechnikája is. Mód Miklós szerint be kellene zárni az ilyen gigantikus tározókat, a MAL Zrt. vezetőinek pedig a magánvagyonukból kellene felelnie a károkért.

Magyar Kurír