„Ne félj, te kisded nyáj!”

Az előszóban Nikola Eteroviæ érsek, szinódusi főtitkár megállapítja: a jelenlegi k-keleti helyzet sok szempontból hasonlít arra, amelyet az első keresztény közösségek éltek meg a Szentföldön, nehézségek és üldöztetések közepette. A bevezető emlékeztet rá, hogy XVI. Benedek személyesen kívánta meghirdetni az eseményt 2009. szeptember 19-én.

A szinódus két fő célja: megerősíteni a keresztényeket önazonosságukban Isten Szava és a szentségek révén; másodszor megújítani a „sui iuris” egyházak közötti szeretetközösséget, hogy hiteles, örömteli és vonzó tanúságot tegyenek a keresztény életről. Fontos továbbá az ökumenikus elkötelezettség, valamint a zsidókkal és a muzulmánokkal való párbeszéd.

A munkadokumentum (Instrumentum laboris) három fejezetre oszlik: az első fejezet emlékeztet rá, hogy a világ minden egyháza a jeruzsálemi egyházból származik. A keresztények megosztottsága az V. századtól kezdve, majd a XI. században bekövetkezett egyházszakadás mindenekelőtt politikai és kulturális okokra vezethető vissza. A latin hagyományú egyházon kívül hat patriarkális egyház van jelen a Közel-Keleten; mindegyikük gazdag spirituális, teológiai és liturgikus hagyománnyal rendelkezik. A közel-keleti egyházak apostoli eredetűek; nagy veszteséget jelentene az egyetemes egyház számára, ha a kereszténység eltűnne onnan, ahol megszületett. A térség keresztényei, kicsiny számuk ellenére, részét alkotják az egyes országok társadalmi szövetének. A katolikusok feladata, hogy enyhítsék a kormányok teokratikus jellegét, és lehetővé tegyék a különböző vallású állampolgárok nagyobb egyenlőségét. A keresztényeknek aktív kisebbséget kell alkotniuk, nem szabad magukba zárkózniuk. A Közel-Keleten a vallásszabadság általában csak az istentiszteleti szabadságot jelenti, nem jelent lelkiismereti szabadságot vagy annak a lehetőségét, hogy valaki szabadon áttérjen egyik vallásról a másikra. A dokumentum határozottan elutasítja a prozelitizmust, azt a hittérítő tevékenységet, amelyet egyes „evangélikus” közösségek gyakorolnak.

A munkadokumentum második fejezete az egyházi közösségekkel foglalkozik: a Katolikus Egyházban a szeretetközösség két fő jel révén nyilvánul meg: a keresztségben és az Eucharisztiában, szeretetközösségben Róma püspökével, Péter utódával, aki az első az apostolok között, a hit és a szeretetközösség egységének örökös és látható alapja. A különbözőségben megvalósuló egység előmozdításához együttműködésre kell bátorítani az egyes közösségeket. A patriarkális egyházakban a szeretetközösség a szinódus révén nyilvánul meg, amely egybe gyűjti a püspököket a pátriárka, egyházának atyja és feje köré. A dokumentum harmadik fejezete a keresztény tanúságtétel témáját vizsgálja: hangsúlyozza a katekézis jelentőségét, továbbá a liturgikus megújulás szempontjait vizsgálja. Ennek egyik legfőbb lépése a liturgikus szövegeknek a beszélt nyelvre, főleg arabra való lefordítása.

Alapvetően fontos a zsidósággal folytatott párbeszéd. A dokumentum hangsúlyozottan elítéli az antiszemitizmust. Az arab és a zsidó nép közötti jelenlegi negatív megnyilvánulások politikai jellegűek és idegenek minden vallási kérdéstől. Folytatni kell a muzulmánokkal megkezdett vallási és kulturális párbeszédet is. Tudatosítani kell, hogy a keresztények ezekben az országokban már jóval az iszlám térhódítása előtt jelen voltak. A keresztényeknek és a muzulmánoknak együtt kell működniük a társadalmi igazságosság, a béke és a szabadság, az emberi jogok, valamint az élet és a család értékének védelméen. A püspökök javasolják a tankönyvek szövegének felülvizsgálatát, hogy azok mentesek legyenek az előítéletektől, különösen a hitoktatás terén. A térség társadalmát is fenyegetik azon felfogások, amelyekből hiányzik Isten: az ateizmus és a materializmus, a relativizmus és a közömbösség. Ezek – a szélsőséges vallási irányzatokhoz hasonlóan – pusztítóak a családra, a társadalomra és az egyházakra nézve. Az evangelizálás egy muzulmán társadalomban csak a keresztények tanúságtétele által valósítható meg – szerepel a dokumentumban.

A végkövetkeztetés ismételten a remény üzenetét hangsúlyozza: jóllehet a történelem folyamán a keresztények „kisded nyájjá” lettek Jézus születésének helyén, mégis meghatározó tényezővé válhatnak. Évtizedek óta megoldásra vár az izraeli-palesztin konfliktust, nem tartják tiszteletben sem a nemzetközi jogot, sem az emberi jogokat; a nagyhatalmak önzése destabilizálta a térséget, és erőszakos nyomást gyakorol a helyi lakosságra, kétségbeesésbe sodorva őket. E kihívásokkal szemben, élvezve az egyetemes egyház támogatását, a Közel-Kelet keresztényeinek el kell fogadniuk hivatásukat a társadalom szolgálatában – hangsúlyozza a püspöki szinódus munkadokumentuma, mely Lukács evangéliumából vett buzdítással zárul: „Ne félj, te kisded nyáj!” (Lk 12,32).

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír