Nem ismerjük eléggé a szakrális művészet jelképrendszerét

Bevezetésként a szervezők nevében Udvarhelyi Olivér, a veszprémi KÉSZ vezetője és Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója köszöntötték az egybegyűlteket és a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit, Csonka Ibolya, Kádár Tibor, Fülöp Lajos, Somogyi Győző festőművészt, M. Nagy József szobrászművészt, Perlaki József üvegfestőművészt, restaurátort és Szelényi Károly fotóművészt.

A beszélgetést vezető Dvorszky Hedvig művészettörténész, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztő-riportere többek között arról faggatta a művészeket, hogyan születik meg kezük alatt az alkotás, melyek az inspirációik, miért és hogyan készülnek fel a szakralitás megfogalmazására, felmutatására, mit tartanak a szakrális művészet lényegének.

A szakrális művészet alapja a szeretet, vagyis nem csak a művészetben érhető tetten a szent, a szentség, hanem az embernek egész életében. Pilinszkyt idézték, aki szerint minden igaz művészet szakrális. Van, aki erkölcsi mondandóját ülteti át biblikus témákba, mások a megrendelők igényeinek megfelelően alkotnak. Nagyon fontos, hogy az alkotóban témája iránt megfelelő alázat legyen, s merje hittel rábízni magát a Szentlélek vezetésére. Többen templomi terekbe is készítettek már festményeket, szobrokat.

Megfogalmazódott ezzel kapcsolatban, hogy a templomi festészet, szobrászat formaeszközeit a középkortól szigorú szabályok, hagyományos keresztény szimbólumrendszer határozta meg. Ma már a liberalizálódó világban sajnos gyakran a szent terekben is találkozhatunk olyan ábrázolásmódokkal, amelyek ezeket a szimbólumokat nem használják, alkotóik sincsenek tisztában e jelképrendszerrel, az egyes motívumok jelentésével és jelentőségével. Emiatt néha meghökkentő művekkel is szembesülhetünk, amelyek akár méltatlannak is tűnhetnek a templom szakrális környezetéhez. Ez ellen küzdeni kell, a szabályok újrafogalmazásával, megerősítésével. Ugyanakkor látni kell: a történelem zsákutcája is ez, hiszen az elmúlt 60-70 évben nem lehetett szent művészetről tanítani a keleti blokk országaiban, a magyar művészeti iskolákban, de még az általános képzés során sem. Pedig a szakrális művészet az alapvető biblikus tájékozottságot, a szakrális ábrázolásmódok ismeretét követelné meg az alkotóktól.

Szelényi Károly fotóművész könyvei, tartalmas albumai próbálják pótolni e hiányokat, a tradicionális szakrális művészetről szép és tartalmas áttekintést adnak. Somogyi Győző festőművész egyháztörténészként hangsúlyozta: a szent művészetnek két szintje van. Az első szint alapján minden művészet szent, hiszen a teremtett világról, a teremtményekről szól, de van egy mélyebb szint is, az ars sacra, amely a kinyilatkoztatást szolgálja, s ábrázolásmódjában a szakralitás szabályait követi. Rámutatott, hogy Isten ezeket a szabályokat is beleteremtette a világba. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy akik az ókeresztény egyházban a szent művészetet művelték, azokat felszentelték, kisebb egyházi rendben részesítették – az ikonfestőket és az énekeseket, zenészeket –, hiszen szolgálatuk a szent liturgia része volt. A szent művészet az – fogalmazta meg Csonka Ibolya –, amely a befogadó lelkére hat, amelynek kisugárzása képes elgondolkodtatni és változásra késztetni azt, aki belemélyed az alkotás üzenetébe.

Toldi Éva/Magyar Kurír