„Nem mese az, gyermek” – Gyermekábrázolások a magyar képzőművészetben

Igazán szép gyerekkorom volt, nem panaszkodhatom. A szüleim szigorúak voltak ugyan, a tanulást megkövetelték, de játszani is engedtek. Egy hatalmas udvar, egy egész park állt a rendelkezésünkre a lágymányosi lakótelepen, ahol a bátyámmal felnőttünk. Rengeteg gyerek járt le oda, kicsik és nagyobbak egyaránt. Ez már az 1956 után cseperedő nemzedék volt, mi a háborút és a forradalmat csak hírből ismertük. A békében való felnövekedéshez, a nyugodt családi környezethez nagy szerencse kell, és persze a Jóisten kegyelme, hogy ezt lehetővé tette, „megengedte” nekünk.

Azonban korántsem adatik meg mindenkinek a gyermekkor gondtalan idillje. Ki ne ismerné Szőnyi István Zsuzsa a falovával című, nem túl nagyméretű festményét. Bájosan rózsaszínű ruhába öltöztetett, gombszemű kislány álldogál a nézővel szemben, lovacskával a kezében. A karjai mintha túl rövidek lennének, a lábai viszont talán kissé vaskosabbak a kelleténél, de ha így is van, megbocsátható a festőnek, hiszen a gyermekek fejlődésben lévő lények, végtagjaik folyamatosan változóban vannak. A kép remekül kifejezi a mai ember szeretetteljes viszonyát a porontyokhoz, pulyákhoz, írmagokhoz vagy lurkókhoz, hogy csak néhány régies elnevezést említsünk a gyermek szó szinonimájaként. A gyermek itt maga a tisztaság, az ártatlanság, a boldogság megtestesítője. Szőnyi képe nagyszerűen kifejezi a modern, 20. századi ember hozzáállását a gyermekekhez, a családhoz. 

A képzőművészek műveikkel tükrözik a kort, amelyben élnek, alkotásaikban kézzelfoghatóvá válik az egész korszak gondolkodása egy adott témával kapcsolatban. Így van ez most a gyermekekkel is. A kiállítás kurátorai széles körűen mutatják be a témát: a gyermek és a világ viszonyát.

A tárlat minden terme egy-egy témakört ölel fel, egymás mellé helyezve, ütköztetve, társítva különböző korok képalkotását az anyaságról, családról, játékról, iskoláról, szegénységről, háborúról és a felnőttek nosztalgikus visszatekintéséről. A kiállítás nem kevesebb mint négy évszázadból mutat be nagyjából kétszáz művet: festményeket, szobrokat, grafikákat, fotókat és videókat nézhetünk meg a 17. századtól napjainkig.

Az első teremben A kezdetek–Madonna címmel indul a múzeum képzőművészeti bemutatója. Különböző korokból származó anyaábrázolásokat csodálhatunk meg itt. Csók István Magyar Madonna című, 1899-ből származó remekét is láthatjuk. Az aranyozott keretbe foglalt, kör alakú vászonra festett, magyaros motívumokkal díszített alkotás igazi élményszámba megy. Körösfői Kriesch Aladár Boldogság című műve meghatóan kedves jelenetet ábrázol a századforduló szecessziós hangulatában. Egy kevéssé ismert festő, Knopp Imre 1900-ban készült, Fiatal anya című képe rendkívül megkapó: újszülött gyermekére boldog tekintettel néz a mamája. Szőnyi István Reneszánsz Madonnája pedig igazi különlegesség, egy fantasztikusan díszes keretbe foglalt olajfestmény, a festőre jellemző pasztelles színekkel. Békés tekintetű Madonna tartja kezében vaskos kis Jézuskáját. Medgyessy Ferenc Anya gyermekével című bronza méltán híres, sokszor reprodukált alkotás. A nagyszabású tárlat egyetlen apás ábrázolása Bernáth Aurél Apa gyermekkel című krétarajza, amely láthatóan a művészt magát ábrázolja.

Ha továbbmegyünk, külön teremben találhatjuk a Család címet viselő tematikus bemutatót. Talán egy litográfia illusztrálja itt a legjobban az uralkodó osztály meghitt családi együttesét a 19. század hatvanas éveiből. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné éppen Gödöllőn tölti a szabadságát a népes család és a barátok körében. A császár Andrássy gróffal beszélget, míg a császárné szolgálói és gyermekei körében üldögél a foteljében. A gödöllői kastélyt az 1867-es koronázás után vásárolta meg az uralkodópárnak a magyar állam. A kor népszerű női magazinja, a Divat megrendelésére készült reprezentatív kőrajzon a királyi sarjak magyar nevelőik körében jelennek meg. Az egyéves (Budán született) Mária Valéria édesanyja ölében ülve, dajkája által felé nyújtott csörgővel játszik. Mellette tizenegy éves bátyja szintén belefeledkezett a játékba: ólomkatonáit állítja hadrendbe (ezáltal is gyakorolva a rá váró felelősségteljes felnőtt szerepet). Édesanyjával egy vonalban áll a legidősebb lány, a tizenhárom esztendős Gizella, aki komoly nagylányhoz illően könyvvel a kezében jelenik meg. Azt sugallják a litográfia megrendelői a magyar olvasóknak, hogy a hatalom birtokosai alig különböznek az átlagpolgártól: egyszerű családként élik a mindennapjaikat, ráadásul mindezt magyar környezetben teszik.

Egy egészen más stílust és korszakot képvisel Somogyi József Család című bronz szoborcsoportja 1962-ből. Persze a tárlat anyagában jelen kell lennie az 1950-es évek szocreáljának is: Felekiné Gáspár Anni Család című, 1953-ból való olajképe a Duna-korzón mutatja be egy család hétköznapi életét. A jelenet az erőszakos születésszabályozásáról elhíresült Ratkó-korszakban készült.

Ha megfigyeljük a különböző korokból származó képeket, láthatjuk az egyes stíluskorszakokból adódó különbségeket. Például Barabás Miklósnak több olajképe is szerepel a kiállításon, az 1840-es évek biedermeier korának nagy sikerű alkotója volt. Az első bál című képe 1852-ből való, tipikus 19. századi ábrázolás. Jól látszik ez a ruhákon és a megfestés módján: a felület tükörsima, még csak véletlenül sem látszik az ecset nyoma a vásznon. Puha, színtiszta, problémamentes, barokkos naturalizmus hatja át Barabás képeit. Egészen más egy néhány évtizeddel később készült alkotás, Ferenczy Károly Valér ágyban című 1888-as képe. A nagybányai művészkolónia kiemelkedő mestere számos portrét készített gyermekeiről. Ezen a korai művén első gyermekét, a később szintén festővé lett Valért festette meg. A finom színekkel ábrázolt enteriőr elrendezése, az előtér és a háttér viszonya a németalföldi festők képeire utal. Az ágyban ülő gyermek elmélyülésének, a képeskönyvbe való belefeledkezésének ábrázolása a gyermeki lélek mély ismeretére utal. Mennyivel intimebb ez a kép az előzőnél, Barabás festményénél. Több a részlet. Talán ez volt a gyerekszoba, a polcon lévő kis játékállat mindenképpen erre utal.

Telcs Ede finom, bájos szobrait mindig bámultam, csak úgy sugárzik belőlük a szeretet. Kis szégyenlős című terrakottája igazán elragadó. Egy pufók, mosolygós arcú lány, kezét összefonva ácsorog előttünk a maga falusias, és hozzá képest kissé nagy szoknyájában.

2010-ből való Jakatics Szabó Veronika Gyerekek a ház előtt című képe, amely már a legújabb kort idézi; a kislány kezében egy számítógépes billentyűzetet szorongat. Ez már az új világ, az informatika kora. A gyerekek játszási szokásai átalakulóban vannak, életünk mindennapjaiba, úgy látszik, véglegesen beférkőzött a számítógép.

A magyar művészet történetében külön fejezetet érdemel a gödöllői művésztelep. A századforduló új gyermekszemlélete legnagyobb gazdagságában a gödöllői művésztelep alkotóinak munkásságában tükröződött. A gyermekvilág iránti különleges tisztelet és empátia a közösség két alapítója, Nagy Sándor és Kriesch Laura számos kompozíciójában kapott formát. Körösfői Kriesch Aladár húga a Képzőművészeti Főiskola egyik első női hallgatójaként végzett 1900-ban. Nagy Sándorral közös, egyetlen gyermekük, Nagy Laura Eszter 1904-ben született. Az otthon Pintyőkének becézett kislány szüleinek számos művét ihlette.

A tárlaton persze megjelenik a kiszolgáltatottság, a szegénység is. László Fülöp Parasztkislány macskával című képe igazi remekmű. A századforduló naturalizmusa tökéletesen megfelelő a mondanivaló közlésére. A finoman kikevert színek, a gyöngyházfényű tónusok és a kislány arckifejezése teszik bájossá a képet. Ámbár László nem az életképeiről lett híres, hanem a portréiról, amelyek aztán világhírűvé tették.

Hosszan sorolhatnánk a jobbnál jobb alkotásokat, és a századforduló fényképeiről még nem is beszéltünk… Az igazi persze az, ha eredetiben látjuk mindezeket a nagyszerű műveket.

A Gyermek a magyar képzőművészetben című kiállítás 2017. február 19-ig látható a Budapesti Történeti Múzeumban.

Mészáros Ákos

A cikk az Új Ember „Mértékadó” című mellékletének karácsonyi számában jelent meg.