Nőtt a katolikusok, csökkent a papok száma – Megjelentek az egyházi statisztikai évkönyvek

2019. március 11. hétfő 12:19

A 2019-es Pápai Évkönyvet (Annuario Pontificio) és a 2017-es esztendőre vonatkozó Egyházi Statisztikai Évkönyvet (Annuarium Statisticum Ecclesiae) március 6-án mutatták be a Vatikánban.


2017-ben is nőtt a katolikusok száma a világon az előző évhez képest; körülbelül 1 milliárd 313 millió fő volt, ez a Föld 2017-ben hivatalosan 7 milliárd 408 millió főre becsült népességének 17,7 százalékát jelenti. Csökkent azonban a papok és a szeminaristák száma, ugyanakkor emelkedett a püspökök, a diakónusok, a világi misszionáriusok, valamint a katekéták száma.

A katolikusok száma világviszonylatban 1,1 százalékkal növekedett, de földrészekre bontva magasabb az arány: Afrikában 2,5, Ázsiában pedig másfél százalékkal emelkedett. Amerika 0,96 százalékkal éppen csak az átlag alatt van, Európában pedig stagnál a katolikus hívek száma, a növekedés csupán 0,1 százalék.

Az Egyházi Statisztikai Évkönyv közli: Amerikában él a világ katolikusainak 48,5 százaléka, Európában 21,8, Afrikában 17,8, Ázsiában 11,1, Óceániában pedig 0,8 százaléka.

Az egyes kontinensek népességéhez viszonyítva a katolikusok aránya: Amerika lakosságának 63,8 százaléka; Európában 39,7, Afrikában 19,2, Ázsiában pedig 3,3 százalék ez az arány. Amerika két féltekéje között nagyon nagy a különbség: északon ez a szám 24,7 százalék, délen 86,6 százalék, míg Közép-Amerikában és az Antillákon 84,6 százalék.

2016-hoz képest fél százalékkal nőtt, így közel 4 millió 700 ezer az evangelizációban elkötelezett katolikusok száma. Összevetve ezt a papság teljes létszámával, kiderül, hogy tízszer több világi apostol működik az Egyházban, mint felszentelt pap.

2017-ben több püspököt szenteltek, mint korábban, és összlétszámuk is nőtt, ellenben csökkent a papok és a papságra készülők száma. A papok létszáma az utóbbi tíz évben először csökkent: 414 969-ről 414 582 főre (387 fővel), míg a szeminaristák száma 116 160 főről 115 328-re (832 fővel). A papi utánpótlás Afrikában és Ázsiában megfelelő mértékű, ám már Amerika sem rendelkezik elegendő pappal, Európában pedig jelentős hiány tapasztalható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
papp-miklos-edzesterve-nagybojtre-iii-resz-olvass-nap-mint-nap-jakab-apostol-levelebol
Papp Miklós edzésterve nagyböjtre, III. rész: Olvass nap mint nap Jakab apostol leveléből!

Papp Miklós görögkatolikus parókus rendhagyó edzésre hív a nagyböjtben. Takarítsuk ki fejünk „faliújságját”, és olvassunk el mindennap egy fejezetet Jakab apostol leveléből – ajánlja a kihívás harmadik részében.

2019. március 18. hétfő
van-e-jovoje-kereszteny-hitnek-megjelent-az-uj-ember-kiadvanyok-legujabb-kotete
Van-e jövője a keresztény hitnek? – Megjelent az Új Ember Kiadványok legújabb kötete

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb, „Imádság ködben” című kötetében a kortárs teológia két meghatározó alakjának, Hans Joasnak és Robert Spaemann-nak a keresztény hit jövőjéről folytatott beszélgetését tesszük közzé. Kedvcsinálóként a fordító, Görföl Tibor előszavát olvashatják.

2019. március 18. hétfő