Ő is katolikus? A fenegyerek Lars von Trier filmrendező afférja a hittel

Lars von Trier 1956-ban született Koppenhágában. Édesanyja kommunista volt, édesapja pedig szociáldemokrata (habár édesanyja 1989-ben, halálos ágyán bevallotta fiának, hogy ő egy kaland során fogant, így nevelőapja nem a biológiai apja). Mindkét szülő elkötelezett nudista volt, így aztán az ifjú Lars gyerekkorában sok időt töltött nudista táborokban, nemhiába köszön vissza filmjeiben is ez a téma. 

A szülők a gyermek fegyelmezését reakciós dolognak tartották. A család ateista volt, habár Ulf Trier, az édesapa zsidó származású volt, de nem gyakorolta vallását. Lars von Trier visszaemlékezései szerint a családi házban nem volt helye a vallásnak, az érzelmeknek és az élvezeteknek, ahogy a szülők semmiféle szabályokat sem voltak hajlandóak számon kérni gyerekükön. Mindez mély nyomot hagyott a filmrendező személyiségén. Lars von Trier 11 évesen készítette első filmjét, miután kapott egy Szuper-8-as kamerát, és ezután a középiskolában is tagja volt a független filmmozgalomnak. 

1979-ben felvették a Dán Nemzeti Filmiskolába. Társai ekkoriban ragasztották rá a „von” jelzőt, a német nemesi elöljárót, amivel Lars Trier stílusára, néha előbukkanó arroganciájára utaltak. Végül a rendező megtartotta a jelzőt,  Erich von Stroheim (osztrák születésű filmsztár) és Josef von Sternberg (osztrák-amerikai filmrendező) tiszteletére, akik úgyszintén később ragasztották nevükhöz a von-t. 

Lars von Trier harminc évesen katolizált, így egy vallási kisebbség tagja lett a protestáns Dániában. A rendező időszakosan depressziótól, félelmektől és fóbiáktól szenved, saját bevallása szerint „alapvetően mindentől tartok az életben, kivéve a filmcsinálást”.  

Ugyanakkor, miután 1989-ben megtudta, ki a vér szerint édesapja, megrendült katolikus hite. Biológiai apja, Fritz Michael Hartmann (1909–2000) egy nagy múltú, katolikus zenészcsalád sarja volt, akivel négy furcsa találkozása volt – ezután nem volt hajlandó vele többet találkozni. Trier ekkor kijelentette: eddig azt hitte, hogy zsidó gyökerei vannak, most megtudta, hogy sokkal inkább náci. holott a dán származású Hartmann a nácizmus alatt tagja volt egy ellenállócsoportnak.

Lars von Trier 2005-ben egy interjúban azt nyilatkozta: már nem tudja, hogy tényleg katolikus-e. „Talán nem. Dánia nagyon protestáns ország. Talán csak azért lettem katolikus, hogy néhány felhúzzam néhány polgártársamat.” Saját bevallása szerint a rendező néha imádkozik, a pápát viszont nem kedveli, szerinte „a német pápa nem jobb, mint a lengyel”, de „szerencsére öreg”. Amiért nem szereti a pápát, az a szokásos kritika a fogamzásgátlással és az afrikai AIDS-cel kapcsolatban. 2009-ben pedig azt nyilatkozta: „Igazán rossz katolikus vagyok. Tulajdonképp egyre inkább ateistává válok.”

 A Nocturne (1981) és a Befrielsesbilleder (1982) filmjeivel a Legjobb film díját vitte el a Müncheni Nemzetközi Filmfesztiválon1984-ben. Európa című filmje Cannes-ban elnyerte a zsűri díját és más fesztiválokon is számos győzelmet aratott. Igazi áttörést mégis 1994-es filmjével, A Birodalommal sikerült elérnie. Ez a film eredetileg televíziós sorozatnak készült, ám a hatalmas siker miatt előbb a dán, majd európa számos országának mozijaiba is elkerült. Több kritikus is az „európai Twin Peaks-ként” jellemezte. 1996-ban Cannes-ban rendezői díjat kapott a Hullámtörésért, ezt követően készítette el Trier a Birodalom folytatását. A Dogma95 csoportnak kezdeményezője volt, e szellemben készült Idióták című filmje. A Táncos a sötétben című filmjével Cannes-ban elvitte az Arany Pálmát. Ezt követően kezdett bele USA-trilógiájába, melyből két film már elkészült, a Wasington (sic!) elkészülte 2009-re várható.

A Dogma 95 kiáltványa, amelyet Thomas Vinterberggel közösen írt, a manufaktúrás, trükköket elutasító avantgárd filmkészítés manifesztuma. Tulajdonképp a szabályai – amelyeket a rendezők bevallásuk szerint egy ferde éjszakán írtak meg – betarthatatlanok, szigorú értelemben egy Dogma-film sem készült, habár számos alkotás közelíti meg a Dogma ideálját. Eszerint a filmkészítésnek a történet, a színészet és a téma hagyományos értékein kell nyugodnia, és elutasítják a technológiai trükköket, speciális effekteket. A szabályok szerint többek közt kézikamerával kell filmezni, nem műteremben, eredeti helyszínen, a hangokat is ekkor kell felvenni, nem lehet filmzenét használni, csak ha a jelenet részeként hangzik fel valami, tilos speciális megvilágítást használni, és még a rendező nevét sem szabad feltüntetni. 

Trier Dogma-filmje az 1998-as Idióták, az Arany Szív-trilógia második filmje (a másik kettő a Breaking the Waves és a Táncos a sötétben). Ebben egy antiburzsoá csoport gyülekezik össze, aminek a tagjai „belső őrültségüket” akarják megvitatni, és a köz előtt is idiótának mutatkoznak. A 2000-res Táncos a sötétben főszereplője Björk, az ismert izlandi énekes, aki egy amerikai cseh bevándorlót (Selma) játszik, fokozatosan megvakul, a fia is hasonló betegségben szenved,de őt próbálja megmenteni. Selmát különböző bonyodalmaknak köszönhetően a film végén kivégzik. A filmet egyes kritikák magasztalták, mások pocsék, giccses alkotásnak tartották. 

Lars von Trier legmélyebb filmje viszont talán a Dogville (2003), ami tulajdonképpen egy példabeszéd, példázat, extrém módon minimális képi világgal. Egy nő (Nicole Kidman) a gengszterek elől menekülve Dogville kisvárosába érkezik. Csak akkor kap menedéket, ha minden lakos beleegyezik ebbe, és fizikai munkát végez. A film az USA – A lehetőségek földje trilógiájának első alkotása, amelyet a Manderlay (2005) követett, a harmadik rész pedig majd a Wasington lesz.

A kilenc fejezetre osztott film arról szól, hogy az egyébként jóravaló emberek lakta kisvárosban egyre inkább kihasználják a jövevényt, sőt a végén meg is erőszakolják. A lány megpróbál elmenekülni, de végül visszaviszik a városba. Egy férfit visszautasít, aki ezután ráhívja a gengsztereket. Végül kiderül, hogy a lány egy maffiafőnök gyermeke, aki arroganciával vádolja meg őt, mivel nem ugyanazon magas mércével ítél meg más embereket, amivel magát. A lány visszautasítja a kritikát, de végül arra jut: valóban így van. Végül úgy döntenek, hogy Dogville-nek el kell tűnnie a föld színéről. Trier szerint a film arról szól: a gonosz bárhol felbukkanhat, még akkor is, ha egyébként a helyzet jó. A példázatot a kritikák egy része Amerika-ellenesnek találta. A Dogville folytatása a Manderlay. 

Az előző három rész:
Donald Tsang, Hongkong főminisztere
Newt Gingrich
Manuel Fraga Iribarne