Ő is katolikus volt: Ngo Dinh Diem, egykori dél-vietnami elnök

Diem családját portugál misszionáriusok térítették meg a XVII. században, így őt magát például a Jean Baptiste névre keresztelték, teljes neve tehát Jean Baptiste Ngô Đình Diệm. Apja sokáig gondolkodott azon, hogy pap lesz, mígnem a francia gyarmatosítás alatt  Thành Thái császár tanácsadója lett. A későbbi elnök mellett még öt fia és három lánya volt. A család minden reggel szentmisén vett részt. A francia kolonizáció miatt tiltakozó császárt letették, így az apa is visszament farmernek.

Diem is a család rizsföldjein dolgozott, miközben egy francia katolikus iskolába járt, mígnem át nem ment egy apja által alapított tanintézménybe. 15 évesen Diem követte egyik bátyját, Ngô Đình Thục-ot egy monostorba. Pár hónap múlva azonban ott is hagyta a szerzetesi életet, mivel túl kötöttnek találta azt. Bátyja azonban az egyik legfontosabb vietnami főpap, Huế érseke lett később. Maga Diem is gondolkozott a papságon, de végül azt is túl kötöttnek találta. Midazonáltal élete egyetlen szerelmi viszonyát a közigazgatási iskolában élte meg, ahol egyik tanára lányával járt. 

Ezután tulajdonképpen cölebsz életet élt. Iskolái után megkezdte hosszú karrierjét a közigazgatásban. A franciák csodálták a munkához való hozzáállását, a munkaerkölcsét, de irritálta őket, hogy állandóan nagyobb autonómiát követelt a vietnamiaknak. Többször is segített kommunisták leleplezésében, kommunista lázadások letörésében.

A harmincas évektől azokban nem volt formális munkája, mivel otthagyta a közigazgatást, mert nem tettek eleget azon kérésének, hogy vezessék be a vietnami nyelvet a francia helyett hivatalosként. Még a letartóztatása is felmerült. Így 21 évig nem dolgozott, az idejét meditálással, templomba járással, olvasással, kertészkedéssel, fotózással és vadászattal töltötte. A második világháború alatt titokban megalapította a Szövetség Nagy-Vietnam Restaurációjáért nevű pártot, emiatt a franciák le akarták tartóztatni, ő azonban japán hivatalnoknak kiadva magát Saigonba repült. 

1945-ben, a japánok kivonulása után színre lépett az itthon is jól ismert Ho Si Minh, aki kikiáltotta a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, és háborút indított a franciák ellen. Útban Bao Dai császárhoz Diemet letartóztatták Ho vietminhjei, akik egy hegyi faluba száműzték, ahol majdnem meghalt maláriában. Egy helyi törzs tagjai ápolták, ennek köszönheti, hogy felépült. Később találkozott Hoval, de elutasította a vele való együttműködést, mivel a kommunista vezető emberei ölték meg az egyik testvérét. Diem saját ellenállást és szervezetet hozott létre, szemben Ho Si Minhel. Nem túl sikeres mivolta ellenére ez nagyon irritálta Hot. Később Diem meghirdette a maga harmadik útját a francia kolonizáció és a kommunizmus elutasításával. Hoék halálra ítélték, miközben Diem 1950-ben elhagyta az országot, és száműzetésbe vonult. 

Diem azt tervezte, a Vatikánba utazik a szentév ünnepeire, de előtte még Japánba és az Egyesült Államokba utazott, ahol kapcsolatokat épített. Találkozott többek között Francis Spellman bíborossal (akit nyolcvan éve, 1932. július 30-án szenteltek püspökké), az Egyesült Államok legbefolyásosabb főpapjával, XII. Piusz személyes barátjával, aki úgyszintén kemény antikommunista volt (támogatta McCarthy szenátort). A New York-i érsek és bíboros Diem mögé állt, később a vietnami háborúban is támogatta őt (ahogy az egész vietnami háborút is, még VI. Pál burkolt kritikája ellenére is). Diem találkozott a pápával is, később pedig pár évig Spellman szemináriumaiban lakott. A bíboros segített neki kapcsolatokat építeni a jobboldali, konzervatív és katolikus körökben. 

1954-ben a franciák vereséget szenvedtek Dien Bien Phunál, és kénytelenek voltak elhagyni Indokínát. Bao Dai császár (a képen) nemsokára Eisenhower amerikai elnök támogatásával kinevezte Diemet miniszterelnöknek. Az új kormányfő egyesíteni szerette volna az országot, aminek északi részét pár éve már a vietminh, azaz Ho Si Minhék tartottak a kezükben. Ráadásul eddig a vietnami katolikusok többsége északon élt. 1954 után azonban többségük délre menekült, amit az amerikai hadsereg és Diem is szorgalmazott. Olyan szlogeneket használt, hogy „Krisztus délre költözött”, illetve hogy „a Szűzanya elutazott északról”. Végül az északi katolikusok 60 százaléka költözött délre. 

A békemegállapodás alapján 1955 nyarán országos népszavazást kellett volna tartani Vietnam egyesítésével kapcsolatban, de Diem – számolva a szinte biztos kommunista győzelemmel – kijelentette, hogy Dél-Vietnamban nem fognak semmilyen népszavazást tartani. Ebben a döntésében az Egyesült Államok is támogatta. 1955 októberében viszont megtartottak egy másik szavazást, amelynek célja Dél-Vietnam államformájának megváltoztatása volt, és ezzel együtt a monarchiapárti Bao Dai császár kizárása az ország irányításából. Diem választási csalás segítségével sikeresen magához ragadta a hatalmat. Az eredmény kihirdetése után menesztette a császárt, aki Párizsba emigrált, majd kikiáltotta a Vietnami Köztársaságot, és megtette magát elnöknek. 

Diem viszont a belpolitikai és az amerikai nyomás miatt 1956-ban választásokat hirdetett Dél-Vietnamban. Diem egyik öccsének, Nhunak a felesége lett az ország First ladyje, aki maga is katolikus konvertita volt, és segített Diemnek megpróbálni újjászervezni saigoni társadalmat a katolikus értékek mentén; például betiltották a bordélyházakat és az ópiumtanyákat. Diemnek tulajdonképpen utcai harcot kellett vívnia a maffiával, amiben magánhadserege volt a segítségére. Ugyanakkor Diem elnöksége alatt sok kommunistagyanús személyt kínoztak vagy gyilkoltak meg. Az északiak persze szervezkedtek ellene, és kétszer is, 1957-ben, illetve 1962-ben megpróbálták meggyilkolni. 

Diem vaskézzel vezette országát és keményen leszámolt az uralma ellen tüntető kommunistákkal, nacionalistákal és buddhistákkal. Több tüntetés leverése is halálos áldozatokkal járt, miután a rendfentartó erők a rendszerint békésen tiltakozó tömegbe lőttek. Ebben segítségére volt az amerikai támogatásból felszerelt dél-vietnami hadsereg is. Testvéreit fontos politikai posztokra nevezte ki. Az ország legnagyobb tulajdonosa a Katolikus Egyház volt, és mind a politikában, mind a közigazgatásban, mind a hadseregben előnnyel járt, ha valaki katolikus volt. Sok buddhista tért át emiatt a katolikus hitre, sőt voltak egész falvak is, amelyek a több támogatás reményében katolizáltak. 

1959-ben Diem a Szűzanya oltalmába ajánlotta az országot. A főbb állami eseményeken mindig ott lobogott a vatikáni zászló is, két új alapítású egyetemet pedig az Egyház gondjaira bíztak, ahogy a segélyeket is inkább a katolikusok kapták a 70 százalékban buddhista országban. 1963-ban Hue buddhista kultúrájú és többségű városában, ahol Diem testvére volt az érsek, megtiltották, hogy a buddhisták egyik nagy ünnepükön vallásos zászlókat lobogtassanak, pár nappal később viszont a katolikusokat kifejezetten bátorították erre a saját ünnepükön. Ez buddhista tüntetéshez vezetett, amelyben Diem csapatai megöltek kilenc fegyvertelent. A tüntetők megölését a rezsim a vietkongokra kente. A buddhisták egyezményt szerettek volna kötni a vallásszabadságról, de ezt az elnök elutasította, a következő tüntetésen már 67-en haltak meg. Nem sokkal később egy buddhista szerzetes, bizonyos Thich Quang Duc nyilvánosan felgyújtotta magát. Ezután több tüntetés és számos összecsapás történt az országban buddhisták és a kormány csapatai közt, a saigoni egyetemen is fellázadtak a diákok. 

Diem egyébiránt mindig is hevesen ellenezte, hogy harcoló amerikai egységek érkezzenek az országba, hogy az országba betörő észak-vietnami katonák és a délen tevékenykedő gerillák ellen harcoljanak, bár az amerikai anyagi támogatást szívesen fogadta.

A hadsereg soraiban is voltak ellenfelei, így számos katonai puccskísérlet is történt, amik rendre kudarccal zárultak. Végül 1963-ra már olyan mértékben elfogadhatatlan volt a személye mind Dél-Vietnamban, mind az Egyesült Államokban, hogy végül november 1-jén – az amerikaiak hallgatólagos támogatásával – sikeres katonai puccsal eltávolították a hatalomból. Másnap kivégezték. Ho Si Minh, mikor minderről tudomást szerzett, így kiáltott fel: „Alig hittem volna, hogy az amerikaiak ilyen ostobák!”

A számos visszaéléssel együtt, amelyet például a vallásszabadság ellen elkövetett, Diem kormányzatát a dél-vietnami történelem legstabilabb időszakaként tartják számon, amikor gazdasági és társadalmi rend, növekedés jellemezte az országot, valamint az erőszak és az erőszakos halál mértéke is kisebb volt, mint a vietnami háború idején. Dél-Vietnam nem is nyerte vissza stabilitását, mígnem elfoglalták az északi kommunisták. 

Az előző három rész:
Pak Gjun Hje, dél-koreai elnökjelöltnő
A liechtensteini Alois herceg
Didier Drogba focista

Magyar Kurír

(szg)