Orosz Atanáz püspök húsvéti üzenete

Íme, ez az a nap, amelyen ez megvalósult. A bennünket lankadatlanul szerető Isten gondoskodásának legnagyobb jelét tapasztaltuk meg az elmúlt napokban. Ma pedig e szeretet bizonyossága közösséggé forraszt bennünket. Mert Krisztus feltámadása nemcsak a halál fölötti diadalnak, hanem a szeretetből fakadó életnek is bizonyossága. Olyan bizonyosság, amely tudatos folytatásra kötelez bennünket is.

Amint Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében leszögezi, „üdvösségünkre szolgál, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt” (4,24-25). Az üdvösség reményében ünnepeljük tehát most azt a „Jézust, aki … megigazulásunkért feltámadt”. Életéből, szeretetéből részesülünk mi, a gyarló, halandó emberek.

A Nagyhét során szemlélhettük, hogy mi mindent élt át és szenvedett el érettünk Isten Fia. Ma pedig meggyőződhetünk arról, hogy ez a szeretetből vállalt szenvedés nem volt terméketlen, hanem Fiának feltámadása által bennünket is új életre hívott meg a jóságos és emberszerető Isten. Krisztus azért támadt fel, mert Isten létére szeretetből meghalt érettünk. S ez a belőle ránk áradt szeretet most igazolja hitünket, és megerősíti reménységünket. Nemhiába „láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. Dicsőségének szemlélése lényünk legmélyén alakíthat át bennünket e napon. Isten kegyelme tehet képesekké bennünket arra, hogy túllépjünk szűk korlátainkon.

Krisztus feltámadása számunkra a szeretet bizonyossága. Az Apostol szerint „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe Isten szeretete” (Róm 5,5). Erről az állapotról tesz vallomást Szent János, aki apostoli levelében kifejezésre juttatja azt az igényt, hogy „ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk.” (4,11-12)

Egy bizonyos fokig talán mi is tudunk magunktól szeretni. De ez a szeretetünk nem tökéletes. A szeretet tökéletességére csak a föltámadott Krisztus kegyelméből juthatunk el. „A feltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg” – énekeljük hajnali zsolozsmánk óta, és az ének eredeti görög szövege hozzáteszi azt is: „gyűlölőinknek is bocsássunk meg mindent”. Ez az, amire Krisztus feltámadása előtt vagy anélkül képtelen volt az emberiség. Minden sértés feltétlen megbocsátására és a szeretetre az tesz bennünket képessé, aki Maga a tiszta Szeretet. Őbenne kaptunk új életet, s most is Benne akarunk meggyökerezni. „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” – írja Szent János. Az evangéliuma végén bemutatja nekünk Péter apostol esetét, aki nagypénteken háromszor is megtagadta Mesterét, majd pedig háromszor vallotta meg: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged”. Szent Pál pedig az Istentől kapott szeretet maradandó voltát állítja: „Most megmarad a hit, remény és szeretet, ez a három. De közülük legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13)

Ha a húsvéti liturgián azonosulunk ezzel a végtelen szeretettel, azt a testi-lelki békét nyerhetjük ilyenkor vissza, amivel kapcsolatban az Úr néhány napja azt mondta: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Az ő húsvéti ajándéka élet, öröm és béke: nem más, mint az „Isten békessége" (Fil 4,7), amelyből tiszta öröm fakadhat. Ezt az örömöt és a maradandó szeretetet kívánom Exarchátusunk minden papjának, diakónusának és hívének azzal a hittel és meggyőződéssel, amelyet húsvéti köszöntésünk fejez ki: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”.

Orosz Atanáz püspök exarcha

Magyar Kurír