Pál Ferenc: a böjt nem méregtelenítő kúra

2012. április 6. péntek 08:02

A böjt egyik szerepe a célzatos egyensúlyvesztés, aminek az a lényege, hogy kiderüljön, van-e mélyebb erőforrásunk – mondja a Kurírnak Pál Ferenc angyalföldi káplán, mentálhigiénés szakember, a SOTE tanára, akit a böjt és a gyónás lélektani hátteréről kérdeztünk. Pál Ferenc, akinek nemrég jelent meg a meghitt istenkapcsolatról szóló könyve, megjegyezte: a jó gyónás az egészséges lelkiismeret kialakulását szolgálja.

Mintha mostanában újra felfedezné a világ a böjtöt, de csak mint méregtelenítő kúra vagy más életmód szempontjából jótékony hatású tevékenység. Mi a böjt lélektani háttere?

A böjt egyensúlyvesztést hoz magával, mégpedig az alapvető szükségletek terén. Így a lelki és a biológiai egyensúly elvesztéséhez is hozzájárul. Ezt azonban célzottan teszi.

Érthető módon mindenki megtalálni szeretné a lelki egyensúlyát, nem elveszíteni.

Valóban, ebből a szempontból a böjt egy másik aspektust hangsúlyoz. Ez pedig az, hogy képesek vagyunk-e egyensúlyvesztett állapotban is számunkra fontos személyekhez és értékekhez ragaszkodni. Vajon amikor elvesztem az egyensúlyom, az rögtön kihatással lesz az összes kapcsolatomra és az értékrendemre is, az erkölcsiségemre, és amikor visszanyerem az egyensúlyom, azt mondom, hogy jaj, hát ideges voltam, fáradt voltam, éhes voltam, zavarodott voltam, vagy pedig ezek a tudatosan létrehozott egyensúlyvesztett helyzetek kidolgozottabb szilárdsághoz segítenek minket.

Tehát kizökkentenek a megszokottból, a rutinból?

Igen, ez is benne van. Észre sem vesszük, hogy a kényelem, sok jó dolog teljesen hozzánk tapadt, és ez akár az életcélunktól is elterelhet minket. Többet és többet dolgozunk, hogy még többet és még többet keressünk, de közben ami miatt kizsigereljük magunkat, a megkeresett pénzt gyakran olyan dolgok vásárlására költjük, amelyekre igazából nincs szükségünk. Megdöbbenve nézem, amikor az áruházban vagyok, hogy mennyi minden feleslegeset vásárolnak emberek, mennyi minden van a kosarunkban. Sok olyat veszünk, ami nélkül is tartalmas életet lehet élni. A böjt egyik szerepe a célzatos egyensúlyvesztés, aminek az a lényege, hogy kiderüljön, van-e mélyebb erőforrásunk. Van-e spirituális kapaszkodónk, ami akkor is megtart minket, ha éhesek vagyunk. Ami felé akkor is fordulhatunk, ha fáradtak, kimerültek, szomjasak vagyunk. Létezik-e számomra ilyen erőforrás, kapaszkodó? Ez a kérdés. Ezért fontos, hogy a böjt nem egyszerűen csak fogyókúra vagy méregtelenítés. Más a folyamat, más a célja és a hozzáállás is más.

Gyakran mondják, hogy a böjt csak vallásosan becsomagolt fogyókúra vagy méregtelenítés, amiről lehántható a külső, vallásos kéreg a racionális lényeg megtalálása érdekében.

Ez egy dimenzióvesztett megközelítés. Hiányzik belőle a spirituális dimenzió. De a böjtből akkor is hiányzik a spirituális dimenzió, ha lelki vagy erkölcsi élsportnak tekintem. A böjt célja az volna, hogy egy megrendültebb állapotban átéljem a saját gyöngeségemet, amit nem valami táplálékkal vagy élvezettel akarok betölteni, hanem tudjak Istenhez fordulni kiüresedett, hiányokkal teli helyzetemben. Ha azonban élsportot csinálok a böjtből, akkor a büszkeségem fog növekedni, és a hiányt  énközpontúságom tölti majd ki.

Mintha a böjt időlegesen épp a feje tetejére állítaná Maslow piramisát.

Kétségkívül léteznek nagyon alapvető és kevéssé alapvető emberi szükségletek. De az emberi létezéshez az is hozzátartozik, hogy képes vagyok felülmúlni az alapvető természetem által, ösztönösen diktált működésmódokat. Az emberi természethez egyébként az is hozzátartozik, hogy édesapaként az utolsó falat ételeket a gyerekemnek adom, vagy hogy ha valaki segítségért kiált, akkor beugrok a Dunába, hogy kimentsem, és akár az életben maradási ösztönömet is felülmúlva veszélyeztetem magamat. Léteznek az ösztöneink, de képesek vagyunk felülmúlni is őket.

Új könyvében, amely az istenkapcsolatról szól, említi is, hogy ezért vannak hőseink.

Általánosan elfogadott gondolat, hogy a hős egy rendkívüli ember, aki valami rendkívülit tesz. Ezzel szemben a hős a tapasztalatok szerint átlagember, aki felismeri a helyzet rendkívüliségét, és ezért képes valami olyat tenni, amit érzékenysége, nyitottsága révén tesz meg, nem pedig azért, mert ő rendkívüli ember. Azt látjuk, hogy hősiesen önmagát odaadó emberré átlagemberek lesznek, akikben semmi rendkívüli nincs, de a rendkívüli helyzetben is cselekvőképesek maradnak, amikor mások lebénulnak. A spiritualitás és a böjt segítségünkre lehet abban, hogy mi, egyszerű átlagemberek fel tudjuk fedezni a rendkívüli pillanatokat, és ott ne az alapvető szükségleteink és ösztöneink alapján döntsünk.

Mi a bűnbánat lelki háttere?

Lélektanilag a bűnbánattartás abból a természetes emberi adottságból fakad, amit a lélektan mond így és nem is a teológiai irodalom: hogy a bűntudat természetes feloldása a bűnbevallás. De ezt tapasztaljuk magunkon is: ha valaki fontos nekem, és tettem a kapcsolatunk ellen valamit, akkor feltör a természetes bűntudat, sőt a bűnbánat is, ami afelé visz, hogy belássam, mit tettem. Ennek természetes feloldása, hogy kimondom magamból, bocsánatot kérek, hogy helyreállítsam a kapcsolatunk egyensúlyát. Mindennek a lényege a szeretetkapcsolat. A gyónásban is jó esetben nem a bűn van a középpontban, hanem az Istennel való meghitt szeretetkapcsolatom, az eddigi történetünk, a bizalom és biztonságérzet. Hogy én is fontos vagyok neked, és hogy te is vágyhatsz arra, hogy nekem megbocsáss, mert te is akarod ezt a kapcsolatot. A gyónás tehát nagyon is természetes alapokon nyugszik. A gyónás egyik legnagyobb ellensége a szégyen. A szégyen természetes feloldása ugyanis a menekülés, az elrejtőzés, legdurvább esetben a megsemmisülés. Ezért gyóntató papként érdemes mindent elkövetni azért, hogy a gyónó szégyene enyhüljön, a reális bűntudata pedig megjelenjen. Ha valaki nagyon szégyenkezve jön, az akadályozza a gyónásban, nem pedig segíti. A gyerekek nevelésében is az egészséges erkölcsiségre és a bűnt természetes módon követni tudó bűntudatra érdemes a figyelmet fordítani, természetesen nem a megszégyenítésre.

A lelkitükröknek mi lehet a szerepük?

Annyit segítenek, hogy legalább néven nevezik a dolgokat, kérdéseket intéznek hozzánk, elsősorban persze a cselekvés szintjén: a cselekvések és mulasztások mögötti hátteret már kevéssé világítják meg. De nagyon jó, hogy tágítják legalább a megfontolások körét. A benső munkát, a szándékok, körülmények, tettek vagy mulasztások együttes vizsgálatát csak mi tudjuk elvégezni. Nem csak a bűneimre érdemes koncentrálnom egyébként, amikor lelkiismeretvizsgálatot tartok, hanem a másik oldalra is: a lelkiismeretem azt is megmondja, hogy mit csináltam jól! Nem egészséges lelkiismeret, ami csak a rosszra hívja fel a figyelmet. Létezik neurotikus bűntudat, aggályos lelkiismeret is, ami a kétségbeesésre hajlamosít, megkérdőjelezi a reményt. Az ilyen emberek hajlamosak azt gondolni, hogy akkora bűnt követtek el, hogy Isten sem bocsát már meg nekik. A neurotikus bűntudatú embernek akkor is bűntudata lehet, ha nem is követett el bűnt. A gyóntatónak az is felelőssége, hogy ne csak arra hívja fel a figyelmet, ha a gyónó nem látja a bűnét, miközben van, hanem hogy rámutasson, ha nincs bűn ott, ahol a gyónó bűnt lát. A gyónás így az egészséges lelkiismeret kialakulását is szolgálhatja.

Kapcsolódó:
Pap vagyok, és írtam egy könyvet az intimitásról

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: szentségek
Vezető híreink - olvasta már?
okumenikus-istentiszteletet-tartottak-budapesten-augusztus-20-eloestejen
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Budapesten augusztus 20. előestéjén

Ökumenikus istentiszteletet tartottak a magyarországi keresztény egyházak vezetői augusztus 19-én, szombaton, az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Az ökumenikus imádságon Erdő Péter bíboros, prímás is részt vett.

00:29
ferenc-papa-az-oltariszentseg-atalakit-minket-hogy-az-urert-es-testvereinkert-eljunk
Ferenc pápa: Az Oltáriszentség átalakít minket, hogy az Úrért és testvéreinkért éljünk

Augusztus 19-én a déli Angelus elimádkozásakor a Szentatya arról elmélkedett, hogy áldozáskor a ma is élő Krisztussal egyesülünk, az ő érzés- és gondolatvilágát akarjuk magunkévá tenni, hogy tetteinkben és egész életvitelünkben vele összhangban legyünk.

2018. augusztus 19. vasárnap