A Pápai Ház teológusa Aquinói Szent Tamás erényetikájáról

A fiatal férfinak vagy nőnek húsz éves korára lesz sajátos, kedves arca. Mire az ember eléri a negyvenéves kort, erkölcsi élete láthatóvá válik az arcán. A személyes döntések, az az életforma, ahogyan a személy él, valamint a személy erkölcsi erényei kiülnek az arcra. Innen megsejthető, hogy egy negyvenéves ember boldog-e, olyan valaki, aki nagylelkű, optimista, vagy éppen depressziós, netán bűnöző. Amikor valaki eléri a nyolcvanadik életévét, az arcon közvetlenül láthatóvá válik erkölcsisége. Ha egy szomorú, depressziós, ön-központú, agresszív, egoista öregember pillanatnyi lelki hangulatváltozáson megy át, megjelenhet a fény halvány sugara az arcán.

Az ikonokról szóló bizánci viták idején az ikonrombolók azt állították, hogy Jézust nem lehet ábrázolni, mert nem volt emberi akarata. Ebből az következett, hogy a kereszténynek sem lehet, azaz passzívnak kell lennie, ami nagyon jól jött a császároknak, hiszen így könnyebb volt kormányozni. Az ikonok védelmében Damaszkuszi Szent János kijelentette, hogy Isten képe látható az emberben – ez az a megjegyzés, melyet Aquinói Szent Tamás erkölcsteológiájának első soraiban idézett.

Aquinói Szent Tamás eredetileg nem filozófus vagy moralista volt, hanem teológus. Elsődleges feladata, melyen egész életében dolgozott, a Szentírás kommentálása volt. Szent Tamás a Summa Theologiae második részét szentelte az erkölcsteológiai tanulmányoknak: nem pusztán az erkölcsi normáknak vagy bűnöknek, hanem főként Isten termékenységének.

Szent Tamás szerint nem léteznek „passzív erények”. Az erények az egyén tudatos ígéretét fejezik ki az igaz jóság teremtő, szabad választásában. Az a tény, hogy lehetnek valakinek egyenesen Istentől jövő csodálatos sugallatai, még nem bizonyítéka a személy becsületességének vagy szent mivoltának. A lényeg nem a sugallat, hanem az a képesség, amely azt átviszi a gyakorlatba. Továbbá nem csak az egyéni tetteknek van elsődleges fontosságuk, hanem az erényeknek is, amelyek olyan belső hajlamok, melyek állandóan képessé tesznek a jó tettek megtételére.

Az egyes tettek időnként lehetnek jók és az emberi gyengeség miatt néha lehetnek gonoszak is, de nem ez az elsődleges kérdés. A keresztény erkölcsiséget nem csak az egyes jó vagy rossz tettek sorozatának prizmáján keresztül kell nézni, amelyek tetteket az erkölcsi normákból eredő külső szabályok szerint ítélünk meg, hanem a személy belső minőségein keresztül is, aki a jó tetteket cselekszi. A jellemes személy ápolja azokat a belső magatartásmódokat, melyek képessé teszik alkalmas választ adni minden, szinte teljesen új szituációban.

Az előadó egy példával érzékeltette mindezt: Ha munkája során két embernek el kell vinnie egy nagy összeget a bankba, s az egyikük az úton belső küzdelmet folytat végig: „Ellopjam a pénzt vagy ne?”, míg a másik azonban nem is álmodik a pénz ellopásáról és azt egyenesen a bankba viszi, közülük melyikük erkölcsi színvonala magasabb fokú? Az elsőé vagy a másodiké? Az első többet szenvedett, visszautasítva a kísértést, míg a másodiknak nem kellett azzal megharcolnia. Tiszta sor, hogy az első személy még nem igaz ember, még ha nem is lopta el a pénzt. Csak a második személyben van meg az igazság erénye, mivel spontán és természetesen cselekedte a megfelelő dolgot. Csak azok erényesek, akik képesek szinte automatikusan megtenni a jót, de ugyanakkor találékonyan is. Az erények belső hajlamok, melyek lehetővé teszik az ember számára, hogy a helyénvaló dolgot könnyedén, gyorsan, örömmel és kreatívan tegye meg. Az erényes ember értelme, akarata és érzelmei megfelelően elő vannak készítve arra, hogy egy adott szituációban észrevegye az igaz jót és kreatívan nyúljon utána. Itt többről van szó, mint a rossztól való tartózkodásról, ebben az esetben egy jól felépített személyes jellemmel találkozunk.

Nem kellene könnyen azt feltételeznünk, hogy a legtöbb ember erényes. Valójában ennek pont az ellentéte igaz, és sok embernek éveken keresztül nem sikerül átlépnie az erényesség küszöbét. Õk időnként küzdhetnek kísértésekkel, talán szégyellik magukat, amikor elbuknak, s ekkor nehézséget okoz nekik az, hogy összeszedjék magukat. Talán jó dolgokat tesznek, mivel néhány külső esemény erre készteti őket, de anélkül a belső, játékos és örömteli dinamizmus nélkül, mely képessé teszi az igazán erényes személyt arra, hogy kreatívan észrevegye a kihívásokat, lássa azt, hogy jó, ha részt vesz bennük, és nagylelkűen átadja magát a választott jónak. Ennek megfelelően azt mondhatjuk, hogy noha sok ember követ el gonosz tetteket, azonban ők nem szükségszerűen erkölcstelen emberek. Az a személy, akit valóban a gonoszság inspirál, kreatív a bűn választásában. Az ilyen ember nem a gyengeség miatt esik bűnbe, hanem amiatt, mert képes a rosszban való találékonyságra.

Amikor egy ilyen ember megtér, nagy szent lesz belőle. Szent Pál olyan ember volt, aki tudta, hogy miként kell meggyőződéssel és kitartással üldöznie az Egyházat. Amikor Krisztussal találkozott, nagy szentté vált. Egy igazán erényes személy bővelkedik személyes képességekben és mindig meglep másokat válaszadása eredetiségével.

A természetfeletti rend, melyet Aquinói Szent Tamás bemutat, a teológiai erényekkel kezdődik, ezeket számos erkölcsi erény követi. A hit, a remény és a szeretet teológiai erényeit a kegyelem önti a lélekbe és ezek az értelmet és az akaratot is úgy alakítják, hogy azok Istenhez ragaszkodjanak.

A hit, mely az Isten misztériumával való találkozás, a legalapvetőbb erény. Még ha Isten szabadon adott ajándékaként is kapjuk, a hit képes fejlődni, és közben egyre jobban gyökeret ver az emberi lélekben, uralva az értelmet és a gyakorlati döntéshozatalt. Ezt követően a hitből táplálkozik a remény, ami megengedi az embernek, hogy akaratát Isten a mi életünkben feltárt kimondhatatlan misztériumára összpontosítsa. Ez a két erény, a hit és a remény vezet el a természetfeletti szeretethez, a caritashoz, amely az emberi szívekbe öntve képessé teszi az embereket, hogy szeressék Istent és egymást ugyanazzal az isteni szeretettel.

A teológiai erényeken keresztül megvalósuló Istennel való találkozás befolyással van az erkölcsi rendre, minden emberi, evilági tevékenységre. Emiatt lényeges, hogy a lelki életben a teológiai erényeknek elsőbbségük legyen. Ezt a kérdést illetően néhány dologban félreértésekkel találkozhatunk. Igencsak téves az az elgondolás, hogy először meg kell küzdenünk az erkölcsi rosszal és így kell elérnünk egy bizonyos szintű erkölcsi helyességet, s csak ezután jutunk el ahhoz a pillanathoz, hogy élő, misztikus kapcsolatot alakítsunk ki Istennel. A keresztségkor ajándékba kaptuk a teológiai erényeket, és szükséges, hogy már gyermekként elkezdjük használni azokat, hogy így azok képesek legyenek növekedni bennünk és az élet alapvető tengelyévé váljanak.

A tény, hogy különféle erkölcsi gyengeségeink adódhatnak, nem kellene, hogy szükségszerűen megakadályozza a teológiai erények fejlődését. A keresztény életnek tehát a személyes imaélet kifejlesztésével kell kezdődnie, mivel ebben gyakoroljuk a hitet.

Szent Tamás ötvennél is több erényt elemez egyenként, megnézve, hogy azok az emberi lélekben hol helyezkednek el, hogyan alakítják át a természetes képességeket, és miként merítenek hasznot a külső útmutatásból, mely a parancsolatok és a Szentlélek ajándékainak közvetlen indításai által adott. Azt is megvizsgálja, hogy ez a természetfeletti dinamizmus miként torzítható el vagy éppen mérgezhető meg vele szembenálló bűnök által. A bűnöket tehát nem úgy tekinti, mint amelyek konklúziókként logikusan levezethetők a parancsolatokból, hanem mint az erények dinamizmusának ellentéteit. A jóság fontosabb, mint a rossz, a rossz csak a jóság hiánya. De a jóság érdekesebb.

Az erényes személy nem zárja ki a színességet, a szenvedélyt és azt a dinamizmust, melyben a vágy, a szeretet, a szomorúság, az utálat, a harag, a becsvágy, a vakmerőség vagy a félelem érzelmei életre kelhetnek. Ezeknek a részben lelki és részben testi mozgásoknak méltó helyük van az életben.

A személyes erényekre való összpontosítás, mely erények láthatóvá teszik Isten ikonját az egyes ember arcán, frissességet ad Aquinói Szent Tamás erkölcsteológiájának. Ez nem jelenti azt, hogy Szent Tamás tagadta az erkölcsi törvény szerepét. Ez a törvény, mely az emberi természet valóságának megértéséből ered, a Tízparancsolat isteni tekintélyének alapján fejeződik ki, a Szentlélek által mint személyes ösztönzés a keresztények lelkébe öntött, valamint az Evangélium tanításában kimondott törvény, fontos, csak nem kell túlzott súlyt tulajdonítani neki. Az erkölcsi törvény Isten bölcsességének egyik kifejezése, és belülről fakadóan logikus. Mint ilyen, az emberi értelem a címzettje. Pedagógiai szerepe van: a jó tettek kiválasztásában és még inkább az erényes személyiség megformálásában segít. Azonban ez a jóság Isten örömére tett jó, ez pedig fontosabb, mint az erkölcsi kötelességek és az azoknak való engedelmesség csupán jogi felfogása. Emiatt jegyzi meg Aquinói Szent Tamás bölcsen, hogy az a személy, aki a rosszat az isteni parancs miatt kerüli el, nem szabad. Aki azért kerüli el a rosszat, mert az rossz, az szabad. Hasonlóan, az a személy, aki a jót amiatt teszi, mert azt mondták neki, hogy tegye, nem szabad. Az, aki a jót amiatt teszi, mert az jó és látja ezt, valamint személyesen kívánja is a megtételét, az a szabad és érett személy – zárta előadását Wojciech Giertych domonkos, a Pápai Ház teológusa.

Magyar Kurír