Pápai szertartás az Aventinuson hamvazószerdán

Hamvazószerdán XVI. Benedek pápa vezette az Aventinuson a hagyományos nagyböjti stációt. A Szent Anzelm-templomban rövid imádságot tartottak, majd a bíborosok, püspökök és a szerzetesek a Mindenszentek litániáját imádkozva bűnbánti körmenetben vonultak a Szent Szabina-bazilikába, ahol a pápa szentmisét mutatott be, amelyben elvégezték a hamvazkodás szertartását.

Szentbeszédében (amelynek teljes szövege itt olvasható) a Szentatya elmagyarázta a nagyböjti stációk szokásának jelentését: azok a vértanúk, akiknek emlékhelyeit egy-egy napon a zarándokok fölkeresték, s a litániában megszólított szentek példája a keresztény embert arra ösztönzi, hogy maga is szem előtt tartsa, mennyire fontos komolyan venni Krisztus tanítását: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és kövessen engem!”.

A pápa a nagyböjt jellemzőjeként kiemelte a szüntelen küzdelmet, amelyet a keresztény embernek folytatnia kell a gonosz ellen, s amelyben leghatékonyabb eszközei az imádság, a böjt és a bűnbánat. Ez a küzdelem Krisztushoz hasonlóvá, a „béke apostolává” tesz, és segít megérteni, „mi a keresztény válasz az erőszakra, amely a világ békéjét fenyegeti. Természetesen nem a bosszú, nem a gyűlölet, sem a hamis spiritualizmusba menekülés. Aki Krisztust követi, annak a válasza: végigmenni annak az útján, aki kora és minden idők minden gonoszsága láttán szilárdan magához ölelte a keresztet, a talán hosszabb, de hatásos ösvényt követve. Az ő nyomaiban járva, vele egyesülve nekünk is mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a gonosszal a jót állítsuk szembe, a hazugságra az igazsággal feleljünk, a gyűlöletre a szeretettel.”

A Szentatya végezetül hangsúlyozta: a szeretet mindig konkrétumokban nyilvánul meg. „A szeretet konkrétsága jelenti a keresztények életének egyik lényegi elemét, akiket Jézus arra buzdít, hogy a világ világossága legyenek, hogy az emberek, jótetteiket látva, dicsőítsék Istent. Ez az ajánlás most, a nagyböjt kezdetén éppoly időszerű, mint valaha, mert egyre jobban felismerjük: a szolgáló szeretet, a karitász az egyház számára nem egyfajta szociális támogatási forma, hanem természetéhez tartozik, lényegének nélkülözhetetlen kifejezője.”

TelePace/Magyar Kurír

Képek: TelePace