Pécsen átadták a dzsámi és a Csontváry Múzeum felújított épületeit

Hazai – 2014. október 10., péntek | 17:25

A baranyai megyeszékhelyen október 9-én adták át a megújult Széchenyi téri dzsámit (Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) és a Csontváry Múzeum épületét. A Pécsi Egyházmegye kiemelt turisztikai pályázaton nyert uniós támogatást a műemlékek felújításához. Az egyházmegye sajtóközleményét ismertetjük.

A Pécsi Egyházmegye 2012 novemberében írta alá azt a támogatási szerződést, mely révén megkezdhette Pécs belvárosában található, egyedülálló értékű épületeinek turisztikai célú felújítását. Az európai uniós forrásnak köszönhetően ezúttal a pécsi belvárosi templom (dzsámi) és a Csontváry Múzeum épülete készült el.

A Csontváry Múzeum egy, a 19. és 20. század fordulóján épült neoreneszánsz épületben nyílt meg 1973-ban. Akkor még csak néhány képet állítottak ki. Az 1983-as újrarendezés során a művek jelentős részét konzerválták és restaurálták. Csontváry születésének 150. évfordulóján, 2003. július 5-én újabb tíz évre meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Csontváry-művek pécsi letétjét. A legutóbb két hónapos felújítást követően 2012. január 31-én nyitották meg újra a múzeumot.

Az épület, s különösen a homlokzat leromlott állapota miatt nemrég ismét szükségessé vált a felújítás, melynek köszönhetően a múzeum ismét méltó esztétikai megjelenésével vonzza a látogatókat. A földszint helyiségei kisebb szépészeti beavatkozásokon estek át, így ezek alkalmassá váltak további kiállítások befogadására. A belsőépítészeti átalakítások mellett a felújítás érintette a mosdókat, az épület homlokzatának egészét és a belső kertet, ahol a tervek szerint nyitott rendezvénytér működhet.

* * *

A dzsámi Pécs belvárosának egyik legismertebb szimbóluma. A belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom a terveknek megfelelően kívül és belül is megújult, elkészült az épület teljes szigetelése. Új nyílászárókat és megújult külső díszvilágítást kapott, s immár lehetővé vált akadálymentes megközelítése is.

A legszembetűnőbb változás a dzsámi áthelyezett, új főbejárata. A Mekka felőli oldalra tervezett, az előlépcső keretrendszerébe beépülő és ahhoz igazodó lépcső az altemplomi szinten megnyitott bejáraton keresztül elvezet a fogadótérhez, így új turisztikai útvonalon tárulnak fel a több évszázados emlék eddig rejtett terei. A támogatásnak köszönhetően sor kerülhetett a dzsámit keretező folyosóban megmaradt, török kori kváderezett kőfalnak, az épület alapfalának megtisztítására és javítására is, amelyet most már minden idelátogató megszemlélhet.

A folyosón a jezsuita korszakból származó, az egykori lépcsők lábánál megmaradt barokk pilaszterek vakolatának felújítása és festése is megvalósult. Megtörtént a külső falfelületek teljes restaurálása és tisztítása, megújult és látogatható lett a karzat, ahol az épület török kori emlékeit fogják bemutatni. Az épület üvegfelületeit (díszüveg, ólomüveg) teljes mértékben restaurálták, megtisztították, szükség szerint cserélték.

A dzsámi felújítása során bővített régészeti feltárás történt, az előkerült csontokat az egyház méltó módon elhelyezte az osszáriumban. Ezzel lezárult az épület helyreállítása.

A dzsámiban november 1-jén 18 órakor lesz az első szentmise, s ezen időpont után a belvárosi templom zavartanul fogadja a híveket megszokott miserendjével.

A teljes turisztikai nyitás 2015 tavaszától várható, amikortól interaktív kiállítás is segíti a turistákat a dzsámi történetének megismerésében. 

Az MTI híradása szerint a beruházás keretében már újjávarázsolták a pécsi egyházmegyei múzeumnak otthont adó Káptalan utcai Martyn-házat és a közeli zarándokszállást. November végéig felújítják és látogathatóvá teszik a székesegyház délkeleti tornyát, az épület tetejének javításával megszüntetik a bazilika beázását, védelmet nyújtva az ott található Székely Bertalan- és Lotz Károly-freskóknak. Megnyílik a látogatók előtt a püspöki palota és annak kertje, valamint a kertből a püspöki pincészetbe vezető titkos alagút. A pincészet mellett borászati kiállítást rendeznek be, a magtár pedig átépítését követően rendezvényhelyszínként működik majd.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a megnyitóünnepségen elmondta: több beruházás, köztük a mostani, nemzetközi színvonalú körülményeket teremt a képek bemutatásához. Egyben örömét fejezte ki, hogy a Csontváry Múzeumon kívül a belváros számos patinás épülete megújult az elmúlt időszakban.

Fotó: Sóki Tamás, MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria