A püspök nyitotta meg az argentin tangóról szóló debreceni kiállítást

Kultúra – 2013. augusztus 29., csütörtök | 16:43

Megnyílt Vencsellei István fotóművész és Varga Attila újságíró Argentin tangó (Argentínától Rómáig) című közös fotókiállítása Debrecenben.

Vencsellei István életmű- és Holló László-díjas fotóművész, a Magyar Kultúra lovagja és Varga Attila újságíró, a Magyar Nemzet főmunkatársa Argentin tangó (Argentínától Rómáig) című közös fotókiállításra várják a látogatókat Debrecenbe a Benedek Elek Könyvtárba. A kiállítást Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök nyitotta meg a közelmúltban.

Vencsellei István régóta dédelgetett gondolata az argentin tangó témájának feldolgozása. A fotóművész különösen örült Jorge Mario Bergoglio Buneos Aires-i érsek pápává választásának, hiszen az Argentínában született Ferenc pápa bevándorló családból származik, amely téma, mint a bevándorló kultúra érintése a kiállításon is megjelenik.  A kiállítás gondolata pedig akkor lett teljes, amikor a fotóművész azt is megtudta, hogy Ferenc pápa szereti a tangót.

Argentin tangó

Vencsellei István 1914-ben kivándorolt családjának leszármazottai az argentin magyar kolóniához tartoznak. A művész elmondta, meglepő volt számára látni, hogy Argentínában mindenki tangózik. A dél-amerikai országban, ahol ketten-hárman beszélgetnek az utcán, ott már tangóznak, mindenhol szól a zene. Az európai embernek szokatlan látványt nyújt a kávéházak előtti utcai tánc, de mindez nem zavaró, hanem inkább jókedvre derítő, és a hangulatos, gazdag mozdulatokkal tarkított táncba bárki bekapcsolódhat. Ezt mutatja a Carlos Gardel (1890-1935), a legnagyobb tangóénekes fali portréja előtt táncoló párt ábrázoló fénykép is.

A tangó, a nemzet motívuma, meghatározza az argentin nép mentalitását, az ország kultúráját, amelyben vidám, lélekben felszabadult ember él. Így a kiállításon nemcsak a tangó jelenik meg, hanem az argentin nép életét bemutató láttató hétköznapok szín kavalkádja is.

Magyar vonatkozások

A kiállítás az ország bevándorló kultúrájára is felhívja a figyelmet, hiszen Argentínában számos náció él együtt. A debreceni fotóművész Bíró Marianna, Bíró László leányának vendégeként a magyar feltaláló házát is megörökítette, amely ház jelenleg az Argentin Feltalálók Háza Buenos Airesben. Bíró László József újságíró találta fel a golyóstollat és a golyós dezodort. A Budapesten született és Buenos Airesben 1985-ben elhunyt feltaláló születésnapján szeptember 29-én tartják Argentinában a Dia Del Inventort, azaz a feltalálók napját. Míg Magyarországon az eszközt golyóstollként ismerjük, máshol a világon Biro penként emlegetik.

A lélek mélységélessége

A Medgyessy-, Csokonai-, Kölcsey- és SZOT díjakkal is elismert Vencsellei István 1963-tól állít ki képeket, azóta a szimbólumokkal teli, megkomponált képei számtalan kiállítást gazdagítottak, nagysikerű alkotásai több kötetben is megjelentek. Képei a valóság mögé rejtett történelmi mondanivalót is láthatóvá teszik. Profizmusát nem rejti véka alá, mivel húsz éven keresztül fáradhatatlanul részt vesz a fotóriporter képzésben is. Tanítványainak nemcsak a fotózás technikáját mutatja be, hanem szemléletet, látásmódot tanít ezért is látogatottak az órái. Fontosnak tartja, hogy a fotós minél több tartalmat és saját gondolatait is közölje. Szerinte mindezt csak lélekkel lehet jól elkészíteni, mert ha lélekből jön, akkor „élesebbé válik a mélységélesség”.

A művész 2014. június 17-én tölti be 80. életévét, amelyre Debrecen város elöljárósága egy gyűjteményes kiállításra is felkérte. Az argentin tangó című kiállítás 2013. szeptember 7-ig látogatható a Benedek Elek Könyvtárban (Debrecen, Piac u. 68).

Kovács Ágnes/Magyar Kurír