Renoir, a megosztó művész – Egy rendhagyó kiállítás az Uránia moziban

2017. június 18. vasárnap 19:05

Szivárványos, élénk színek, harsogó életöröm jut eszünkbe először, amikor August Renoir, a híres francia impresszionista festő neve felmerül egy kiállítás vagy egy beszélgetés kapcsán. Csak úgy árad a képekről az optimizmus, a jelen megélése, az élet igenlése, a jövőbe vetett hit.

Már csak azért is, mert házas ember volt, sokat jelentett Renoir számára az otthon, a családi fészek melege. Öt gyermeke közül később ketten is híresek lettek. Jean Renoir filmrendezőként vált ismertté, sokak által nagyra tartott filmje, A nagy ábránd az első világháború idején játszódik, Jean Gabinnel a főszerepben. A filmrendező bátyja, Claude szintén a művészi pályát választotta, keramikusként dolgozott és filmproducer lett. Ennyi talán elég is August Renoir családi hátteréről, amely biztosította számára a nyugalmat, és persze a modelleket is.

Az elmúlt hónapokban már többször írtunk az Uránia filmszínház nagyszerű kezdeményezéséről, amellyel egy-egy világszerte ismert festőművészt vagy képet mutat be filmen a közönségnek. Két éve vetítik A művészet templomai sorozatot, amelynek eddigi darabjai közül néhányról mi is írtunk ennek az újságnak a hasábjain Bosch – A gyönyörök kertje és Botticelli – Dante Pokla címmel.

Most az Exhibition On Screen sorozat keretében a Renoir, a megosztó művész című filmet nézhettük meg angol nyelven, magyar felirattal. A főcím lehet, hogy nem túl szerencsés, de a lényegre mutat rá. A nagy impresszionistának tartott mester ugyanis az idő múlásával változtatott a stílusán, művészi gondolkodásmódján. Valóban megoszthatja a közönséget, hogy korábban „jól bevált” képi világa egyszerre megváltozott, és egy másfajta stílusnak adta át a helyét. Az 1881-ben tett olaszországi útja során tudatosodott benne, hogy az itáliai reneszánsz nagy súlyt fektetett a rajzra. Ez a felismerés arra késztette Renoirt, hogy megkérdőjelezze saját korábbi művészi eredményeit. Mint később írta: „Eljutottam az impresszionizmus legvégéig és arra a felismerésre, hogy sem rajzolni, sem festeni nem tudok. Egyszóval zsákutcában voltam.” A kiutat abban látta, hogy vissza kell térni a klasszikus művészet hagyományos értékeihez, amelyeket az impresszionizmus – és ez idáig maga is – tagadott, hiszen célja éppen a mulandó megragadása volt.

A dokumentumfilm, mint az eddigiek is, távolról közelít a témához, és fokozatosan jut egyre közelebb a művész képeihez, motivációihoz. Az alkotók kérdéseire szakavatott művészettörténészek és kurátorok próbálnak válaszokat adni. A kiindulási pont a philadelphiai Barnes-gyűjtemény képanyaga, ahol száznyolcvanegy Renoir-festményt őriznek. A mester legtöbb képe persze Párizsban van.

Eleinte Renoir is a Louvre képeit másolta, mint a többi fiatal, ambiciózus festőnövendék. Úgy érezték, itt többet tanulhatnak, mint a hivatalos művészeti akadémiákon. Hamar összebarátkozott Claude Monet-val, Frédéric Bazille-lel, Alfred Sisley-vel, akik szintén hasonló cipőben jártak, és új utakat kerestek. Mindez az 1870-es évek elején történt. A változó fényhatások, a „puha” színek, a vibráló természet, a vakító napsütés nem csoda, hogy magával ragadta őket. A fiatal Renoir annyiban azért mindenképpen különbözött társaitól, hogy őt már kezdetektől fogva az ember érdekelte leginkább. Tájképet nemigen festett, legfeljebb figuráinak háttereként, vagy tanulmány céljából. Portrét viszont annál többet készített. 1874-ben, az első impresszionista tárlaton is elsősorban arcképeket állított ki, abban a reményben, hogy ezzel pénzt is kereshet. Jól számított, később valóban számos megrendelést hozott neki ez a kiállítás.

Renoir ahhoz a francia festőnemzedékhez tartozott, amely Édouard Manet és Gustave Courbet nyomdokain haladva szépen lassan a realizmusból kiindulva a plein airen (természet előtt) keresztül eljutott az impresszionizmusig. Tulajdonképpen az impresszionisták is realisták, természetelvű irányzat mind a kettő, csak az előbbiek megelégszenek a benyomással, a hangulat pillanatnyi megragadásával, és kerülik a részletek kidolgozását. Mindez nem minősítés, hiszen ők is remekműveket hoztak létre. A kezdeti idők meg nem értettsége után, akik hosszú életűek voltak, mint például Monet vagy maga Renoir, megérhették saját „megdicsőülésüket”. Az 1910-es, ’20-as években már világszerte elismerték az impresszionista művészeket, és sok pénzt fizettek festményeikért. Arról nem is beszélve, hogy ők voltak a nagy úttörők, akik jelképesen megnyitották a kaput a modern művészet kialakulása felé. Gondoljunk csak Cézanne-ra, akit kései alkotásaival a kubizmus és a konstruktivizmus előfutárának is tartottak.

Egy filmben megmutatni egy kiállítást, mozgófilmen ábrázolni egy állóképet, meglehetősen furcsán hangzik, ám a moziban ülve kiderül, hogy nagyon is érdekes vállalkozás. Hiszen nem juthatunk el minden múzeumba, nem látogathatjuk meg a világon fellelhető valamennyi gyűjteményt. Ezek a filmek azonban szó szerint közel hozzák a műveket, sőt, sok mindent megtudhatunk az alkotások hátteréről is. Az operatőr lassan mozgatja a kamerát, hogy mi, nézők élvezhessük a látványt, s jó néhányszor hosszasan elidőzhessünk egy-egy kép felett, miközben elemző magyarázatokat is kaphatunk a művész alkotói módszereivel, szándékaival kapcsolatban.

Fotó: Barnesfoundation.org

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. június 11-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Címkék: művészet
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
szemelyi-es-teruleti-valtozasok-egyhazmegyeinkben-2017
Személyi és területi változások egyházmegyéinkben – 2017 – FRISSÍTVE

Augusztus 1-jével az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe egyházmegyéinkben.

2017. június 22. csütörtök
papszentelest-unnepeltek-hevizen
Papszentelést ünnepeltek Hévízen

Márfi Gyula érsek június 17-én Hévízen, a Szentlélek-templomban áldozópappá szentelte Tóth Gábor Norbert diakónust.

2017. június 22. csütörtök