Restaurálták Tata első anyakönyvét

Hazai – 2014. szeptember 27., szombat | 11:25

A tatai városháza dísztermében mutatták be szeptember 24-én a település első fennmaradt anyakönyvét, amelyben egy Mária-ének szövegét is feljegyezték – tájékoztat az MTI.


Perger Gyula, a tatai Kuny Domonkos Múzeum igazgatója tájékoztatása szerint a két kötetből álló anyakönyv első bejegyzése 1690-ből, az utolsó pedig 1750-ből származik. A könyv különlegessége, hogy az első kötetben 1694 és 1695 között egy üres lapra valaki egy Mária-ének szövegét jegyezte fel. A szöveg előfordulására legközelebb csak 100 évvel később volt példa, kibővített változatát egy pannonhalmi énekeskönyvben találták meg.


A bejegyzéseket a lapokra nem rovatos formában, hanem naplószerűen, folyóírással készítették, magyar és olykor latin nyelven. A csaknem hatszáz lapot később foglalták félbőr kötésű kötetekbe.


Az anyakönyvet az önkormányzat támogatásával restauráltak – mondta el a múzeumigazgató. Az anyakönyveket korábban a felső-tatai katolikus plébánián őrizték, majd a győri egyházmegyei levéltárban restaurálták. Az ünnepélyes bemutatón az önkormányzat örökbe fogadta a helyreállított anyakönyvet és megkapta annak digitális másolatát, majd az anyakönyv visszakerül az egyházi levéltárba.

Fotó: Tata.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria