A sport és a Vatikán

A tenisz a 70-es években élte virágkorát a Szentszéken, és amikor 1977-ben átrendezték a vatikáni kerteket, a rá következő évtől rendezték meg a Barátság Tornákat. Az elsőt az államtitkárságon dolgozó egyszerű pap, Giovanni Battista Re nyerte meg, aki most a Bíborosi Kollégium helyettes dékánja, és fontos szerepet játszott a mostani konklávén. Honfitársát, a jezsuita és ugyancsak olasz Roberto Tuccit győzte le, aki a vatikáni rádiót irányította 1985-ig, és most már ő is bíboros. Biztos meglepően hangzik, hogy a cselgáncsban is jelentős nemzetközi sikert ért el a Szentszék egyik dolgozója, aki ugyan olasz színekben szerezte az első érmet az 1952-es párizsi Európa-bajnokságon, de ő maga vatikáninak tartotta magát. Pio Gaddi valóban Vatikánvárosban született és nőtt fel, majd 1959 és 1993 között a vatikáni kormányzóság levéltárában dolgozott. Gaddi kapta azt a megtisztelő megbízatást, hogy fekete öves dzsúdósként ő taníthatta meg a svájci gárda, és a vatikáni rendőrség tagjait, sőt a vatikáni múzeum teremőreit is a cselgáncs fortélyaira a nekik kidolgozott terv alapján. Több pápa is kitüntette, többek között VI. Pál és Boldog II. János Pál, és 1981-ben Vatikán Állam Nagy Szent Gergely Rendjének lovagjává ütötték.

A foci is mindig kiemelt szerepet játszott a világ legbefolyásosabb miniállamában, és már 1973-tól létezett a vatikáni labdarúgó válogatott, sőt 2010-től a szövetséget is létrehozták, amelyet az UEFA is elismer. A játékosok a svájci gárda és más vatikáni alkalmazottak közül kerülnek ki. Ez a csapat több barátságos, tehát nemzetközi mérkőzést játszott már Monaco és Liechtenstein hercegségével, és nem akárki volt egyszer szövetségi kapitánya: Giovanni Trapattoni, az Európa-szerte elismert és tisztelt, gyakorló katolikus sikeredző. Az eredmények egyelőre szerények, de Michel Platini, a FIFA főtitkára már megígérte, hogy lehetővé teszi részvételét a következő, 2016-os Európa Bajnokságon. 2007 óta a labdarúgás szerelmese, Tarcisio Bertone bíboros, államtitkár kezdeményezésére minden évben megrendezik a Clericus Kupát. Sőt a Szentszék annyira komolyan veszi a sportot, hogy a Laikusok Pápai Tanácsán belül létrehozták az Egyház és a Sport hivatalát is.

Szent Péter utódai a XX. századtól egyre komolyabban vették a testedzést, például XI. Pius (1922-1939) megmászta a Mont Blanc-t, utódját, XII. Piust (1939-1958) pedig a sportoló pápaként is ismerték. XIII. Leó tömegkommunikációs eszköznek tekintette a sportot, XVI. Benedek pedig azt mondta róla, hogy „a sport (ön)fegyelemre és kitartásra nevel”. Boldog II. János Pál pápa szintén szerette a sportot és a sportolókat, erről tanúskodik róluk írt vagy hozzájuk intézett mintegy 120 beszéde. Nem csak kedvelte a testmozgást, hanem több sportágat is űzött, például pappá szentelése előtt hátvéd létére sok gólt lőtt, aztán már inkább kenuzott, de ha csak tehette, síelt vagy túrázott.

Magyar Kurír

(st)