Svájcban megszavazták a segített öngyilkosságot

A lakosságnak két népi kezdeményezésről kellett szavaznia, az egyiket az Evangélikus Néppárt, a másikat a katolikus ihletésű Szövetségi Demokratikus Unió nyújtotta be. Az első határozottan be akarta szüntetni az öngyilkosság segítését, egy kanton-szintű javaslat beterjesztését javasolta a berni föderális parlament elé, hogy büntethető legyen az öngyilkosság segítése és a végrehajtására való buzdítás. A kezdeményezést a szavazók 84 százaléka elutasította.

A másik indítvány a Nem a halálturizmusra Zürich kantonban nevet kapta: a nem zürichi lakóhelyűeknek, azaz más svájci kantonok lakóinak vagy külföldieknek adott öngyilkossági segítséget akarta megfékezni. A kezdeményezők szándéka szerint az kérhesse a segítséget az öngyilkossághoz, aki legalább egy évet élt Zürich kantonban. A szavazók 78 százaléka ezt is elutasította.

A konföderációs büntetőjogi törvénykönyv értelmében Svájc engedélyezi a halálba kísérést azzal a feltétellel, hogy annak végrehajtása nem kötődik „önző okokhoz”. A segített öngyilkosság ellenzői szerint talán éppen ez lehet a Dignitas egyesület esete, amelynek alapítója és igazgatója, Ludwig Minelli tíz év alatt milliomos lett. Vagyonszerzésének vitathatósága mellett tény marad, hogy az „egyszerű”, „kórházban” végrehajtott segítség ára 2005-től 2010-ig két és félszeresére nőtt, a „teljes árú” (pl. az orvosi és temetési költségeket is magába foglaló) öngyilkosság ennek közel a kétszerese, legalább 7000 angol font volt az elmúlt évben.

A másik kritikus pont a Dignitas intézményeiben elhunyt személyek halotti urnáinak eltüntetése volt. Felháborodást váltott ki, amikor tavaly nagy mennyiségű urnát találtak a Zürchi-tóban, a Dignitas által használt krematórium logójával. A zürichi bíróság tavaly júliusban bizonyítékok hiányában archiválta az esetet, de erős a gyanú, hogy az urnákat az egyesület dobta a tóba, amely víztárolóként működik. Még mielőtt erre fény derült, a Dignitas volt munkatársa, Soraya Wernli azzal vádolta az egyesületet, hogy 300 „kliensének” maradványait vetette a Zürichi-tóba.

Egy másik meglepő eset is beárnyékolta a Dignitas eljárásmódját. 2007 novemberében két német állampolgárnak segített meghalni egy álló autóban egy Zürichtől dél-keletre fekvő parkolóban.

A referendum eredményeképpen tehát a külföldiek továbbra is kopogtathatnak a Dignitas ajtaján. Az egyesület adatai szerint 2010 végéig 1138 embert kísért a halálba, nagyrészt külföldieket, főként németeket, briteket és franciákat.

A segített öngyilkosság összetett kérdésében könnyen figyelmen kívül marad egy dolog: ahogy a halálbüntetés esetében is, ebben is mindig ott rejlik a hiba kockázata. Olykor elég egy jó háziorvos, hogy a gyógyíthatatlannak vagy végső stádiumban lévőnek nyilvánított beteg állapota javulni kezdjen. Legalábbis ezt mutatja a nagy-britanniai Andrew Barnes esete. Az Exmouth Journal közlése szerint az 55 éves férfinek – akinek a szakorvos három hónapnyi életet becsült – a svájci, csak oda irányba történő utazását az utolsó pillanatban éppen a háziorvos állította meg: azt tanácsolta neki, hogy hagyja abba az ivást és tartson egy olyan kúrát, ami pótolja a káliumhiányát. Barnes megfogadta ezeket a tanácsokat, és jelenleg sokkal jobban van, bár nem akar lemondani egy későbbi segített öngyilkosságról – írja a Zenit.

A svájci püspökök mindig ellenezték a szervezett és segített öngyilkosságot. A referendum után ismét hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet az eutanáziával, és ismét előterjesztették a fájdalomcsillapító kezelésekre tett javaslataikat, melyet a zürichi egészségügyi pasztorációs bizottság állított össze korábban.

Walter Müller, a Svájci Püspöki Konferencia szóvivője megerősítette a referendum jelentőségét, mert világosan kifejezi a közvélemény széleskörű egyetértését a segített öngyilkossággal Svájc legnépesebb kantonjában. Már egy 2008-as közleményükben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az öngyilkossági segítséget nyújtó szervezetek a közvélemény egyre szélesebb köreinek támogatását nyerik el.

A püspökök érdeklődésének előterében most leginkább az a törvénytervezet áll, amelyet ősszel vitatnak meg konföderális szinten. A püspöki konferencia néhány nappal a referendum előtt ismét közzétette álláspontját, melyben elmagyarázzák, hogy a segített öngyilkosság elutasítását mindenki magáénak vallhatja, mert ésszerű és humánus meggyőződésen alapszik.

Illúzió azt gondolni, hogy az életből kizárhatjuk a szenvedést és a halált – mondják. Az öngyilkosság segítése valójában nem segítség. Ellentmond az emberi élet védelmére irányuló alapvető kötelességünknek. Hamis azt gondolni, hogy válaszolhatunk és válaszolnunk kell valakinek az öngyilkossági kérésére. A halál utáni vágy ritkán fakad szabadon meghozott döntésből, mindig inkább a körülmények nyomásából ered: a szenvedésből, abból az érzésből, hogy az ember elveszítette élete értelmét, vagy abból a félelemből, hogy teher a rokonok számára.

Ezzel kapcsolatban a püspökök rendkívül lényegesnek tartják azt a meggyőződést, hogy egy szenvedő emberrel való együttérzés nem a gyilkosságban áll, hanem a vele való törődésben, és ez a feladat nem maradhat kizárólag az orvosi személyzetre – olvasható az Avvenire honlapján.

Magyar Kurír

(lt)