Szanyi iskolások Szent László-évi túrája

Kishírek – 2017. április 13., csütörtök | 16:02

Április 2-án, vasárnap a Szent László emlékév megünneplésének szokatlan, ám egy túraklubhoz illő módját választották a szanyi iskolások: Bakonyszentlászlóra látogattak. A falut és vele a plébániát a hagyomány szerint ugyanisSzent László király alapította.

A település jelenlegi kerek templomát az Eszterházy család építtette Fellner Jakab tervei alapján.

Horváth István plébánosszeretettel várta a csapatot a vasárnapi szentmisére. A gyerekek lelkesen kapcsolódtak be a liturgiába, ministráltak, felolvastak, gitárkíséret mellett énekeltek.

A fiatalok Bakonyszentlászlóról Vinyére gyalogoltak, onnan fel a Pápalátó-kőre, majd egy másik úton tértek vissza a faluba. A mintegy 12 km-es távot a Rónaszéki Krisztina tanárnő ötlete alapján szerkesztett Szent László-vetélkedő feladatai fűszerezték. Azokból a mondákból állították össze a kérdéseket és a keresztrejtvényt, amelyeket az iskolai rajzpályázatra válogattak össze a kollégák: „Hogy hívták Szent László király lovát? Hogyan keletkezett Szent László kútja? Mi vált kővé az üldözők kezében?” A Cuha-patak kövein vagy a Pápalátó-kőn üldögélve, az ébredező természet gyönyörűségétől körülvéve a csapatok még verset is írtak a lovagkirályról.

Forrás és fotó: Kemény Éva/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria