Szárnyalás címmel nyílt kiállítás Kolozsváron Kun Árpád György szobraiból

Kun Árpád György a rendszerváltás után, a kilencvenes években végezte tanulmányait a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászat szakán. Vallomása szerint nem volt tanár, akitől tanulhatott: „mi, diákok, egymástól tanultunk”.

Donát úti műterme egyben a lakása is. Minden egyes szoborhoz, maketthez számos rajz és vázlat készül, ezek egységes kompozíciótömbök. Kun Árpád György nagy jelentőséget tulajdonít a rajzolásnak. Mivel a rajz kétsíkú dolog, a szobrászatban ezt plasztikussá kell tenni, a rajznak formát kell adni satírozással, árnyékolással. Csak a művész tudja, mit kell kidomborítani, illetve lefaragni már a rajzban is. Ezután következhet a mű létrehozása. A művész szavaival: „Amikor megrajzolom a szobrot, és elkészül a makett, rájövök, hogy az üzenet milyen anyagban tud kiteljesedni: kőben, fában, cementben vagy bronzban.”

A három dimenzió maradék nélküli megvalósítása a szobrász egyik leglényegesebb célja. Hisz’ minden művész álma, hogy véges anyagba, például bronzba álmodja és öntse meg alkotását.

A faszobrász már eredetileg is tömbszerűségre törekedik, Kun Árpád György is hagyományos fafaragászati módszereket használ, ellentétben az installációszerű szobrászati „ácsolt, forgó szerkezetekkel”, amelyekhez különböző leágozásokat illesztenek, építenek.

A természet által adott formát a művész szellemi töltettel tölti meg, művészi formával ruházza fel. Belelát a fába, és „lefaragja” a tömböt, szereti a konvex és konkáv (domború és homorú) formákat, a gömb görbületét és homorulatát szívesen alkalmazza fában, agyagban. Ezen negatív és pozitív formák váltakozása adja ki magát a szobrot. Ha a negatív formát körülveszi a pozitív forma, akkor a negatív rész vitalitással telítődik, Henry Moore hitvallása szerint. „A negatív forma csak akkor él, ha benne van egy másik formában.”

Ugyanakkor a szöges-hegyes és az enyhe domború formák váltakozásából, ezek kapcsolataiból alakulnak ki az egyéb térformák, térplasztikák. De mi lesz azzal a térszoborral, amelyet térben állítanak ki? Hogyan kapcsolódik a térhez?

A kiállított alkotások között számos olyan térplasztika található, amelyet ha körbejárunk, akkor minden oldala mást mutat: mindegyik külön alkotás. Vajon melyik oldalát helyezi előtérbe a művész? Melyiket szeretné megmutatni a nézőnek? Külön-külön mit üzennek nekünk?

Henry Moore szerint a

szobrászatban nem a felület regisztrálása a fontos, hanem az ember belső élete. A művészet eszköz, hogy a művész megfogalmazhassa hitét, örömét és félelmét.”

„Ha egy művész nem vállalkozik a természet másolására, az nem jelent menekülést az élettől, hanem éppen mélyebb behatolást a valóságba.” A művész ember, akit öröm és bánat, sérelem és gyötrelem egyaránt jellemez, aki beleviszi műveibe ezeket az érzéseket, érzelmeket. Kun Árpád György vállalja ezt.

Szárnyalás – ez a kiállítás címe, ez a mondanivalója, mondandója. Lélekszintű jelentés? Vagy az ember szellemi továbbfejlődését és vágyát vetíti elénk…?

A teljes írás és további fotók ITT  találhatóak.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír