Szent Ferenc ünnepe: Felelősek vagyunk a teremtett világért

A ferencesség és a teremtett világ megbecsülésének kapcsolata sokszor „szirupos romantikaként” él a köztudatban – a Napfivér, Holdnővér című Zefirelli film hatásaként is, ahol a jóképű mediterrán fiatalember felé gyöngyhajú lány szalad, tavaszi virágos réten.

A Naphimnusz, kevésbé közismertebb nevén a Teremtmények éneke a rendalapító élete vége felé született akkor, amikor számos fizikai és lelki szenvedés érte Ferencet. Számára a természet nem a romantika és a pragmatikus túlélés kérdése volt, hanem legbelső énjéhez, Istennel való kapcsolatához kötődött. A teremtményeket Isten miatt szerette és tisztelte, mert keze nyomát és gondviselésének jelét látta bennük.

A természetet csak az emberek egy része tekinti Isten teremtményének, és tulajdonít ezen az alapon önértéket neki, az egyébként szintén fontos úgynevezett rekreációs és más funkcionális értékeken túl. A nem anyagi jellegű javak előmozdítása, az önkéntes munka értéke, a virtuális világban a természettel való közvetlen kapcsolat fontossága, az eljövendő generációk érdeke és úgy általában a kevésbé anyagias és inkább az emberi kapcsolatok fontosságára kihegyezett nevelés közös pontot jelenthetnek a gyakorló keresztény életet élők és számos más jó szándékú ember értékrendje és céljai között. Az Egyház – amely alatt a közhiedelemmel ellentétben messze nem csak az egyházi személyek összessége értendő – a teológia művelésén és a szoros értelemben vett lelkipásztori szolgálaton túl számos más közösségteremtő és szociális kezdeményezésen keresztül tudja ezt a természetet óvó, szolidáris magatartást előmozdítani.

A közgondolkodásban a tapasztalatok szerint nem mindig nézik jó szemmel, ha egy keresztény ember vagy még inkább egyházi személy a természetvédelemmel vagy – a mi fogalmaink szerint – a teremtésvédelemmel foglalkozik.

A téma szövegösszefüggése és társadalmi, politikai környezete nem egyszerű, de XXIII. János pápa gondolata szerint katolikusként azt kell keresnünk, ami a másként gondolkodókkal a jóban összeköt, még akkor is, ha a motivációkban és a tágabb összefüggésekben markáns különbségeket is tapasztalhatunk. A katolikus gondolkodás viszonylag későn kezdett ezzel a kérdéskörrel foglalkozni, hiszen missziójának középpontjában a húsvéti titok áll, vagyis az, hogy a teremtő Isten nem hagyta magára a bűnnel sebzett világot, hanem Megváltót küldött számára, aki az Eukarisztiában nap mint nap jelenvalóvá válik.

II. János Pál pápa volt az, aki szociális enciklikáiban és az 1990-es év béke világnapjára, január elsejére írt üzenetében kiemelte: a teremtéshez való viszony komoly erkölcsi kérdés, amely szoros összefüggésben van az Istenről, az emberről és a világról alkotott képpel, sőt magával az eucharisztikus ünnepléssel is. Ha valaki visszakeresi az Apostoli Szentszék honlapján az utóbbi nyolc-tíz év január elsejére írt pápai üzeneteit, akkor észreveszi, hogy az életvédelem, az ember javát, vagyis a közjót szolgáló gazdasági rendszer, a béke és a szolidaritás kérdései mind-mind összefüggenek a teremtésvédelemmel.

Az ember magatartása Istennel, önmagával, másokkal és a teremtett világgal szemben egységet mutat, vagyis kapcsolataink hatással vannak egymásra. A divatos természetvédelem és a „nem produktív” emberi életekkel szembeni eltérő hozzáállás emiatt álságos (lásd XVI. Benedek pápának a 2007-es Béke világnapjára írt üzenete 8., és a 2010-es világnapra szóló üzenet 4. Pontját).

A pápa a Caritas in veritate kezdetű enciklika 51. pontjában a következőképpen fogalmaz: „Ahogyan az emberi erények összeköttetésben vannak egymással, és az egyik erény megromlása rombolja a többit is, úgy az ökológiai rendszer szintén rá van utalva annak a tervnek a betartására, amely a társadalomban való egészséges együttélést és a természethez való jó viszonyt egyaránt érinti. Ahhoz, hogy a természetet védelmezzük, nem elégséges ösztönző vagy megszorító intézkedésekkel beavatkozni, de nem elegendő csupán a megfelelő útmutatás sem. Ezek fontos segédeszközök, ám a meghatározó probléma a társadalom általános erkölcsi magatartása. Amennyiben a társadalomban az élethez és a természetes halálhoz való jogot nem tartják tiszteletben, ha az ember fogantatása, magzati élete és születése mesterséges körülmények között történik, ha emberi embriókat áldoznak fel kísérleti célokra, a humán ökológia fogalma végső soron értelmét veszíti, és vele együtt a környezeti ökológia fogalma is eltűnik a köztudatból. Ellentmondás az új generációtól megkövetelni a természeti környezet oltalmazását akkor, ha a nevelés és a törvények nem segítenek nekik abban, hogy saját magukat is tiszteljék.” Az embert tehát saját önpusztításától kell megvédeni, aminek szerves része a teremtett világ védelme is.

Az Intergovernmental Panel on Climate Change-t (a Kormányközi Klímaváltozást Vizsgáló Testületet) a United Nations Environment Programme (az Egyesült Nemzetek Környezeti Programja) és a World Meteorological Organisation (a Meteorológiai Világszervezet) hozta létre 1988-ban. Ez a tudományos szervezet az első a klímaváltozást értékelő beszámolóját 1990-ben adta ki, Climate Change. The IPCC Scientific Assessment címmel, amelyet további hasonló értékelések követtek 1995-ben, 2001-ben és 2007-ben. Ezekből az adatokból is látszik, hogy a klímaváltozás mögött meghúzódó emberi felelősség bemutatása a tudományos életben is egyre hangsúlyosabb szerepet kap.

Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma, amely 2004-ben jelent meg (a magyar fordítás pedig 2007-ben), az ökológiai problémákra adott választ elsősorban a szemléletváltozásban látja, amely a fogyasztás tekintetében szerényebb és szolidárisabb életstílust, a közösségi értékek előmozdítását és a természeti környezettel jobban összhangban álló ipari és mezőgazdasági tevékenységet jelent (486-487. pont). Tudatosítani kell azt is, hogy a környezet megóvásának tekintetében a Föld minden lakójának sorsa függ egymástól, és hogy az ökológiai katasztrófák elkerülése is csak közös erőfeszítéssel valósítható meg. A keresztény hit a természet teremtésként való értékelésével tud ehhez a leghatékonyabban hozzájárulni: a teremtett világ ajándék, szimbolikus jelentéssel rendelkezik, és egyben az Istennel való találkozás helyszíne is. Az ember, akit Isten a saját képmására teremtett (vö. Ter 1,26-27), arra kapott meghívást, hogy a teremtést kertként őrizze, és hozzájáruljon annak a végső állapotba való eljutásához, az üdvösség ingyenes, de igényes ajándékához, amelyet a szentírás új égként és új földként említ (lásd: Iz 65,17; 66,22; Jel 21,1–8).

Harsányi Pál Ottó/Magyar Kurír