Szent Mártonra emlékeztek a szombathelyi Brenner-iskolában

2017. november 14. kedd 17:00

Lámpás felvonulással és misztériumjátékkal tisztelegtek a szombathelyi Brenner János Általános Iskola diákjai Szent Márton püspök emléke előtt november 9-én.

November 9-én Szent Márton életéről szóló színdarabot mutattak be a Brenner János Általános Iskola ötödik és hatodik osztályos tanulói a szombathelyi Szent Kvirin-templomban. A szokás, hogy az egykori Savariában született szent ünnepéhez kapcsolódva az iskola irodalmi színpadának tagjai felelevenítik Márton püspök életét, több mint tíz éves múltra tekint vissza.

Köszöntőjében Englert Zsolt, az intézmény igazgatója örömét fejezte ki, hogy éppen ezen a napon hozták nyilvánosságra az iskola névadójának, Brenner Jánosnak boldoggá avatását. A bejelentését nagy taps követte. „Brenner Jánosról sem feledkeztünk meg soha, hiszen iskolánk tanulói és pedagógusai reggelente buzgón imádkoztak a boldoggá avatásért, úgy Szent Mártonról sem feledkezünk meg” – hangsúlyozta Englert Zsolt.

A délelőtti előadást az iskola első-második osztályos diákjai és a város óvodásai tekintették meg, délután pedig a harmadik, negyedik évfolyamosoknak, a felső tagozatos és gimnazista diáktársaiknak, szülőknek, valamint a meghívott vendégeknek mutatták be a misztériumjátékot. A színdarabban Márton Sulpicius Severus által leírt élettörténetét ismerhették meg születésétől haláláig.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Vámosi Áron, H. Pezenhófer Brigitta

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.

2018. szeptember 20. csütörtök
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

2018. szeptember 20. csütörtök