Szent Mór lelkivilága – Kühár Flóris bencés tanulmánya Pécs második püspökéről

1936-ban, Szent Mór püspökké szentelésének 900. évfordulóján emlékkönyvet jelentetett meg az egyházmegye. Ebben olvasható Kühár Flóris bencés szerzetes, egyháztörténész tanulmánya, melyben a Szent Mór személyéhez kapcsolódó írásos emlékeken túl a történelmi, szellemi környezet vizsgálatával igyekezett az egykori pécsi püspök alakját felidézni.

Szent Mór a Zobor-hegyi remetékről szóló legendájában azt írja, hogy iskolás fiúként személyesen látta Zoerard remetét, akinek történetét később a zobori apáttól, Fülöptől hallotta. Ebből tudjuk, hogy Mór gyermekkorában került a nem sokkal korábban épült pannonhalmi (Szent Márton-hegyi) monostor iskolájába. Abból, hogy nem novíciusként, hanem fiatalabb korában, iskolásként került a bencésekhez, arra következtethetünk, hogy jobb módú, magyar, már keresztény családból származott. Milyen volt az a környezet, amelyben Pécs második püspöke iskoláskorától nevelkedett? Mit tanult gyermekként Szent Márton hegyén? Milyen könyveket olvasott? Milyen életpályát áhított? Mi vezette Szent Istvánt arra, hogy a pécsi püspökség élére állítsa? Ilyen kérdések megválaszolásával rajzolódik ki előttünk Kühár Flóris tanulmányában Szent Mór alakja.

Történeti forrásokból biztosan tudjuk, hogy 1030 körül, amikor Szent Gellért megszervezte a csanádi püspökséget és káptalani iskolát, Pannonhalmáról négy, a tudományban és igehirdetéseben jártas pap érkezett az új püspökség területére. Látható tehát, hogy a monostorban Mórnak a tudományokban jártas, művelt iskolamesterei voltak. A korabeli iskolák működését Szent Adalbert életrajzából ismerjük, Pannonhalma alapító szerzetesei pedig Adalbert társai, világot járt emberek voltak, és arról is több írásos adat maradt fenn, hogy a magyar és külföldi szerzetesek, monostorok, iskolák közötti érintkezések rendszeresek voltak. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy amit a Szent Adalbert-életrajz elmond a monostori iskolák működéséről, az Szent Mór iskolájára is igaz, némi kiegészítéssel.

A tananyagot a hét szabad művészet jelentette, amit Nagy Károly iskolareformja a keresztény világszemlélet szolgálatába állított. Sokat tudunk arról, hogy a 11. századi pannonhalmi diákok milyen könyveket olvastak, a század végéről fennmaradt ugyanis egy összeírójegyzék, amely cím szerint felsorolja a monostorban fellelhető összes könyvet. Ebből tudjuk, hogy elsősorban a trivium tárgyaihoz (grammatika, dialektika, retorika) kapcsolódó könyveket használtak, a quadrivium (zene, aritmetika, geometria, csillagászat) terén megelégedtek azzal, amit Sevillai Szent Izidor húszkötetes enciklopédiájának első három könyvében találtak. A nyelvi, bölcseleti, számtani és természettudományos tárgyak csak arra szolgáltak, hogy előkészítsék a diákságot a vallás igazságainak megismerésére, a monostori iskolák főként a hittudományi képzést fejlesztették ki. Ez az oktatás anyagát közvetlenül vagy közvetve a Szentírásból és a szent atyák írásaiból vette. A nyugati iskolákban ebben az időben már fordításokban olvasták az antik filozófusok, Platón és Arisztotelész műveit, valamint a klasszikus latin költőket. A pannonhalmi iskola azonban a hagyományos úton járt, Szent Mór a Szentírásból és az egyházatyáktól szerzi lelki életének szilárd alapjait.

De talán még fontosabb Mór jellemének megértésében, hogy milyen nevelési elvek mentén szerveződött a monostori oktatás. Erre a kérdésre a 11. századi canterbury apát és iskolamester, Szent Anzelm elvei adhatnak választ, aki szerint a nevelés művészet; jósággal és szelíden kell a növendékek felé fordulni. Ezek a gondolatok összhangban állnak azzal, amit a Benedek-rendi Regula az apát személyéről mond: hangsúlyozza az egyéni jellemzőkhöz való alkalmazkodást, valamint azt, hogy a novíciusok mesterének alkalmasnak kell lennie a lelkek megnyerésére.

Szent Mór írásai közül mindössze egy négy-, ötoldalas legenda maradt fenn. Azon túl, hogy a pécsi püspök életrajzi adataira ebből a történetből következtethetünk, a szöveg bizonyítéka annak is, hogy a kor szerzetese mit tekintett eszményképnek: legendájának egyik hősét, Benedeket vértanúként jellemzi, ezzel nagyobbítva érdemét. A Zobor-hegyi remete valójában nem a hitéért szenvedett vértanúhalált, egyszerű rablógyilkosság áldozata lett. A 11. században azonban még mindig él az ősegyház öröksége, a kor szentjeinek eszménye és vágya a vértanúság.

Az, hogy az egykori pannonhalmi bencés diák, szerzetes, majd apát a pécsi püspökség élére került 1036-ban, valószínűleg nagyban köszönhető személyiségvonásainak. A Szent Imre-legendából tudjuk, hogy társai között is kiemelkedő volt a szerzetesi erényekben, az alázatosságban, béketűrésben, engedelmességben. Jellemzőin túl azonban szem előtt kell tartanunk azt a tényt is, hogy Szent István a pannonhalmi szerzetesekben láthatta a szerveződő keresztény állama és a pápai állam közötti kapcsot.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír