A Szent Péter téri betlehemi jászol Mária alakja előtt hódol

Kitekintő – 2011. december 7., szerda | 10:42

A központi jelenet körül álló épületek az angyali üdvözletet és Jézus templomban való bemutatását idézik fel.

A Szent Péter tér betlehemi jászla idén a Szűz Mária előtti hódolatot fejezi ki, és ezzel felidézi Boldog II. János Pál alakját is, akinek címere „hódolat a kereszténység központi misztériuma, a megváltás előtt. Lényegében egy kereszt, egy nagy "M" betűvel, amely arra emlékeztet, hogy Mária ott áll a kereszt alatt” – írja a szentszéki közlemény. Wojtyła pápa Mária-tisztelete már a bíborosként választott jelmondata is kifejezi: Totus Tuus, vagyis Egészen a Tiéd.

A Szent Péter tér betleheme a hagyományos ikonografikus megjelenítés alapján készült el. A helyszín emlékeztet arra a helyre, ahol a valóságban megtörtént a szent esemény. A központi jelenet építészeti és természeti elemei a palesztin vidéket, annak hétköznapjait idézik. A születés jelenetétől balra áll néhány lakóház, amelyek egyikében az angyali üdvözletet felidéző jelenet látható. Ott áll egy templom is, amely arra emlékeztet, amikor Jézust bemutatták a templomban és Simeon megjövendölte Mária fájdalmát Fia halála felett.

A központi jelenettől jobbra egy másik épület áll, ennek előterében két női alak látható: Mária és Erzsébet találkozását mutatja. Az 1842-ben Pallotti Szent Vince által a Sant’Andrea della Valle-bazilikában felállított jászol hagyományos alakjai is megjelennek az alkotásban.

Magyar Kurír

(tzs)