A Szentatya mai Úrangyala imádsága

A Szentatya az ima előtt mondott rövid beszédében a mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról elmélkedett.

Jézus Krisztusban megkaptuk Isten fogadott gyermekeinek méltóságát. A Fiú megtestesülésével, halálával és feltámadásával megvalósult Isten és az emberiség kiengesztelődése, Isten megnyitotta az emberek előtt a saját életében való részvétel lehetőségét.

Aki Krisztusban él, annak a halál átmenet a földi zarándokútból az égi hazába
Aki hisz Krisztusban, Isten Fiában, újra születik a „magasból” a Szentlélek működése által. Ez a titok a keresztség szentségében valósul meg, amelyben az Anyaszentegyház a világnak adja a szenteket. A keresztségben kapott új élet nincs alárendelve a romlásnak és a halál hatalmának. Aki Krisztusban él, annak a halál átmenet a földi zarándokútból az égi hazába, ahol az Atya várja gyermekeit- Éppen ezért illő, hogy a mindenszentek ünnepét követő napon az egyház a halottakra emlékezik.

A szentek egyessége, amint azt a Hiszekegyben valljuk, olyan valóság, amelyet itt a földön építünk, de amely akkor nyilvánul meg teljességében, amikor „látni fogjuk Istent”. A holtakat a közösségvállalás mély spirituális kötelékei kapcsolják össze azokkal, akik még földi zarándokútjukat járják a világban. Titokzatos, ám mégis valóságos kötelék ez, amelyet az imádság és az Eucharisztia szentsége tart ébren. Krisztus misztikus testében a hívek találkoznak átlépve a halál korlátain, imádkoznak egymásért, és a szeretetben megvalósítják az ajándékok bensőséges cseréjét. A hitnek ebben a mélységében válik érthetővé az a szokás, hogy imádkozunk a halottakért és főként, hogy szentmisét mutatnak be értük, Krisztus húsvétjának emlékezetét, amely a hivő emberek számára megnyitotta az örök élet útját.

Az ünnep alkalom arra, hogy félelem nélkül gondoljunk a halál misztériumára
A Szentatya beszédét ezekkel a közvetlen és személyes szavakkal zárta:
„Lélekben én is csatlakozom mindazokhoz, akik a temetőkben felkeresik szeretteik sírját és imádkoznak értük. Holnap délután én is lemegyek a vatikáni grottákba, a pápák sírjaihoz, amelyek koszorúként veszik körül Szent Péter sírboltját. Különös módon fogok megemlékezni a szeretett pápáról, II. János Pálról.
Kedves barátaim, hagyományos látogatásunk a temetőkben, halottaink sírjánál jelentsen alkalmat arra, hogy félelem nélkül gondoljunk a halál misztériumára és ápoljuk azt a lelkierőt, amely felkészít bennünket arra, hogy derűsen tekintsünk a halálra. Legyen ebben segítségünk Szűz Mária, a Szentek Királynéja, akihez most gyermeki bizalommal fordulunk.”

VR/MK