Szentmise Szent Balázs püspök tiszteletére

Budapest: Szent Pál apostol nem ügyeskedő beszéddel, emberi bölcselkedéssel akarta hirdeti Isten titkait, hanem lélekkel és erővel, hogy hitetek ne emberi bölcsességen alapuljon – mondta Bíró László címzetes püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora Szent Balázs püspök tiszteletére tartott szentmisén 2005. február 6-án, Budapesten a Külső-ferencvárosi Szent Kereszt templomban.
 
A főpásztor szentbeszédében Jézus gondolatait idézte, aki egykor így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13-16)

Bíró László az Igére utalva kifejtette: a színészek, bemondók, újságírók, tanárok, egyszóval a hangjukkal és tollukkal dolgozók azért kapták tehetségüket, hogy a köz javára használják tudásukat, s világítsanak a sötétben. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye segédpüspöke hangsúlyozta: – A kereszténység nem viselkedés, hanem létforma.

II. János Pál pápa Eucharisztiáról szóló körlevelére utalva rámutatott: – Lelki egységre van szükségünk a Feltámadottal! Nem új kezdeményezésekre-, hanem bensőséges mélységre van szükség! Mint mondta, Szentatyánk azt kéri tőlünk: legyünk egységben testvéreinkkel, püspökeinkkel, papjainkkal! A hangjukkal és tollukkal dolgozó kollégáknak azt ajánlotta: – Egyértelmű és világos legyen beszédük! Majd a körülöttünk sokszor győzedelmeskedőnek látszó sötétségre utalva irányt mutatott: – Ne engedd, hogy a rossz legyőzzön téged, te győzd le jóval a rosszat! Akkor vagy Krisztus tanítványa, ha az maradsz, ami vagy: só és világosság – hangsúlyozta Bíró László püspök az ünnepi szentmisén.
 
Szent Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, melyek történetinek tekinthetők.

Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.

Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki. Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, melyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják.

Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, melyekről legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.
 
Mivel torokfájást is gyógyított, a késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Ezek ismeretében meglepő, a Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében. A hívő nép ma is szívesen fogadja a szent áldását a Gyertyaszentelő gyertyáinak szelíd fényében. Ünnepét Rómában a 12. század óta ülik február 3-án.

MK