Szerelmesek miséje: Áldjátok meg egymást! – KÉPGALÉRIÁVAL

Hazai – 2015. február 17., kedd | 22:18

A szerelmesek miséjére gyűltek össze február 17-én házas- és jegyespárok, együtt járók, hogy hálát adjanak kapcsolatukért. A Családok Jézusban Közösség kezdeményezte, Valentin-naphoz kapcsolódó szentmisét Komáromi Jób OFM mutatta be a budai Országúti ferences templomban.



KÉPGALÉRIA - Klikk a képre!

2008 óta tartják meg minden évben a szerelmesek miséjét Budapesten. A Családok Jézusban Közösség által kezdeményezett szentmisében az egymásra talált párokat ünneplik, hálát adnak a kapcsolatért, áldást kérnek egymásra, s ezzel a Valentin-nap keresztény gyökereit idézik fel.


A szentmise elején Komáromi Jób ferences szerzetes Szent Bálint életét felidézve elmondta, Franciaországban már a 14. században szokás volt megemlékezni a szerelmesek védőszentjéről. Ma pedig arra kell törekednünk, hogy a szent ünnepéhez kapcsolódva a világi szokások mellett meghonosítsuk a szerelmesekért felajánlott szentmisét.


Az országúti ferencesek templomában bemutatott liturgián különböző korosztályokhoz tartozó házas- és jegyespárok, együtt járók vettek részt. A szerelmesek miséjének liturgikus szövegeit a szerelem/szeretet témaköréhez kapcsolták, a szentírási szakaszok az ember és Isten iránti szerelemről szóltak.


Szentbeszédében Gorove László diakónus, a Családok Jézusban Közösség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2008 óta megtartott szerelmesek miséjének legfontosabb eleme egymás megáldása. Ezt hangsúlyozta a Számok könyvéből vett olvasmány is. Az ároni áldás – „Áldjon meg az Úr, és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, és legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget!” –  az egyik legrégebbi fennmaradt áldás – mondta Gorove László. Majd a családok 2013-as, római zarándoklatát idézte fel, amikor Ferenc pápa a Szent Péter téren egybegyűlt házaspárokat egymás megáldásra biztatta, és a megbocsátás fontosságára figyelmeztetett.


Az áldást kifejező latin szó – benedictio – „jó mondást” jelent. Jónak mondom azt, akit megáldok, és jót mondok ki magamból. Az áldás – a másik fejére helyezett kéz által – érintés is. A szerelmesek egyik legfontosabb feladata az érintés is: az áldásban jót mondunk és jót teszünk.

A legnagyobb csoda, hogy a házasságkötésben ott van Isten harmadikként. Ő az, aki az igazi jót mondja. Aki naponta tudatja, szeretlek, értékes vagy – fogalmazott Gorove László. – Kövessük ebben őt! – biztatott a Családok Jézusban Közösség vezetője.


Kísérj bennünket utunkon, Urunk – imádkozták az egyetemes könyörgésekben a szerelmesek miséjén megjelent párok. A szertartás végén egymás fejére helyezett kézzel megáldották egymást, hálát adva kapcsolatukért.


Kezdetektől fogva ismert Szent Bálint szerelmesek iránti rokonszenve és az értük végzett tettei sora. Bálint püspök titokban eskette meg a szerelmespárokat, a törvény ugyanis tiltotta a férfiaknak a katonai szolgálat előtti házasságkötést. Halálának feltételezett idejét a világ sok országában a szerelmesek napjaként ünneplik.


A Familien mit Christus német alapítású katolikus mozgalomhoz kapcsolódva alakult meg 1999-ben Gorove László állandó diakónus és felesége vezetésével a magyar Családok Jézusban Közösség.

A családok lelki támogatását, megújítását célzó mozgalom programokat kínál jegyeseknek, házaspároknak és családoknak. Tartanak házasságra való felkészítést, „szülő- és férfisulit”, illetve lelkigyakorlatokat, hétvégéket házasoknak, családosoknak és jegyeseknek.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria