„Szeretnek az emberek jónak lenni” – Képmás-est

Ismeretes, hogy a XVI. században élt Néri Szent Fülöp menhelyet hozott létre a szülők nélkül nevelkedett, s így jobb híján, Róma utcáin csatangoló, mindenki által kitaszított gyermekeknek. A Képmás-est két vendége a maga területén folytatja azt az áldozatos munkát, amit középkori elődjük megkezdett. Böjte Csaba ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megteremtője. Az alapítványnak ma már 15 intézménye van Erdély-szerte, s azokban közel 1200, családjukból kitaszított vagy kihullott gyermeket gondoznak. Szarka Attila pedig az Aszódi Javító-intézet igazgatója.

Böjte Csaba az esten elmondta: meggyőződése, hogy a fennálló és a folyamatosan felmerülő szociális gondokat, a szegénységet, a nyomort s annak minden ágát-bogát sem Erdélyben, sem sehol másutt nem lehet állami vagy egyházi intézményekkel megoldani, ha az emberek egymástól elidegenednek. A ferences szerzetes hangsúlyozta, hogy az általa létesített alapítvány legfőbb célkitűzése lebontani az elesett emberekkel szembeni előítéleteket, és minél hangosabban elmondani, hogy jót tenni jó. „Édes és gyönyörűséges önzetlenül lehajolni az elesett bajban lévőhöz. Az évek alatt nagyon sok fiatal és idős megfordult az intézményeinkben. Számomra biztató látni, hogy szeretnek az emberek jónak lenni. Szent meggyőződésem, hogy Isten jó világot teremtett, megvan a világban mindaz, amire szükségünk van. Hiszem, hogy ha van valahol egy síró gyermek, aki arra vár, hogy valaki ölbe vegye őt, akkor biztos, hogy van valahol egy ember, akit boldoggá tesz, ha megvigasztalhatja ezt a gyermeket.”

Szarka Attila négygyermekes családapa, 25 éve dolgozik Aszódon, 1992 óta igazgatója a javítóintézetnek. Elmondta: vannak gyermekek, akik nem tudnak kérni. Õket nem hallja senki. „Nekik van a legnagyobb szükségük a figyelmünkre, és a fejlesztésükre fordítandó időre. A felnőttek, a nevelők kötelessége, hogy a gyermekek életfeltételeit – gyermeki mivoltukra tekintettel – szervezzék, biztosítsák, ennek rendeljék alá nevelési kultúrájukat. A felnőttek lehetősége pedig a gyermekektől kapott, egyedül általuk megszerezhető érzelmek átélése.” A javítóintézet igazgatója Janus-arcúnak nevezte az általa vezetett intézményt: büntet és nevel, bezár és kizár, félelmet kelt és biztonságot nyújt, elriaszt és visszahív, elválaszt és megóv, időt vesz el és időt ad. Szarka Attila szerint „Vannak gyerekek, akik bűnelkövetőkké váltak. Vannak nevelők, akik nekik kívánnak segíteni, akkor és ott, ahol ők már a legkevésbé számítanak erre. Ennek a közösségnek vagyok egyik tagja.”

Mind Böjte Csaba, mind pedig Szarka Attila felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban megbomlott a család és az iskola közötti korábbi összhang, sok gyermek érzi úgy, hogy őrá senki nem figyel. A csonka család éppúgy veszélyeztetheti a gyermeki lélek harmonikus fejlődését, mint a teljes, ha ott negatív szocializációs hatások érik a gyermeket, például ha mindkét szülő munkanélküli. Mivel mindenki szeret a kör közepén állni, ha valakivel nem törődnek eléggé, fennáll annak a veszélye, hogy az illető rossz társaságba keveredik, olyan közeget keres magának, amelyben nem számít, ha negatív „hős” lesz, csak figyeljenek rá, dicsérjék meg. Sokszor azért lesz egy fiatal bűnöző, mert senki nincs, aki idejében megfogná a kinyújtott kezét, segítene neki gondjai megoldásában. Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek és tiszteljenek bennünket, hogy érezzük, szükség van ránk – fogalmazott a ferences szerzetes és a javítóintézet igazgatója is, hangsúlyozva a türelmes szeretet mindenek fölött álló, pozitív erejét.

Magyar Kurír