Szolgáló szeretettel – a gyerekekért

A fórumon a nehéz sorsú, különös gondozást és szeretetet igénylő gyermekekért végzett tevékenységükről számoltak be a határainkon túli egyházmegyék, valamint az anyaországban szolgálatukat végző egyházi és világi munkatársak.

Megnyitó beszédében Seregély István egri érsek, a püspöki konferencia elnöke rámutatott, hogy napjainkban az önzés, a szélsőséges egoizmus képviselői hatalmas nyilvánosságot kapnak, a posztmodern ember bátran hirdeti, hogy mindenki törődjön a saját dolgaival, az életben a legfontosabb az egyéni érvényesülés. Ez azonban nagyon messze van a keresztény tanítástól.

Seregély érsek figyelmeztetett: önbecsülésünk érdekében a nyilvánosság elé kell tárnunk a keresztény szolidaritás eszméit, és egyértelművé kell tennünk, hogy a keresztények Krisztus misztikus testeként, egymásért élő emberek, együtt viselik az élet örömeit és terheit. Mindenkin természetesen nem tudunk segíteni, de minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk kiszolgáltatott embertársainkért, így a közvetlenül gondjainkra bízott személyektől soha nem tagadhatjuk meg a törődést, az odafigyelést.

A hősies keresztény szeretetet azokra kell elsősorban sugározni, akik nem egyenlő esélyekkel indultak neki az életnek, akik már igen korán – akár már születésüktől kezdve – nélkülözik a szülői szeretetet, törődést. Egy test és egy lélek vagyunk Krisztusban, tenni kell a jót, ahol fáj és ahol gyógyításra szorul az élet – szögezte le a püspöki konferencia elnöke.

Veres András püspök, az MKPK titkára a felfedezés öröméről beszélt, hogy „jó jó embernek” lenni. Beszámolt arról, hogy még nagyböjt idején meghirdettek egy akciót: arra kérték a katolikus iskolák szülőit és diákjait, hogy szervezzenek gyűjtést a dévai gyermekotthon számára, amelyben 1992-től gondoskodnak az elhagyott gyermekekről. A gyűjtés eredményeképpen 12 millió forint jött össze. A püspök örömmel számolt be arról, hogy az akcióba bekapcsolódott a békéscsabai evangélikus iskola is.

A dévai gyermekotthon vezetője, Böjte Csaba ferences szerzetes az „Oszd meg kenyered az éhezőkkel” mottó jegyében végzi áldásos tevékenységét. Ma már 300 gyermeknek adnak otthont, vállalják nevelésüket, tanításukat. A szerzetes munkáját 67 világi hívő segíti. Böjte atya szavaiból kiderült: nem csupán a kisiklott életű személyek gyermekei kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, és annak is többféle oka lehet, ha valaki a társadalom perifériájára szorul: Erdélyben ugyanis összehasonlíthatatlanul alacsonyabb a bérezés, mint az anyaországban, az élelem viszont nagyon drága, így sok szülő kerül kilátástalan anyagi helyzetbe. Vannak akik képtelenek ezt elviselni, idegösszeomlást kapnak, inni kezdenek, agresszivitásba vagy öngyilkosságba menekülnek. Szinte törvényszerű, hogy gyermekeik az utcára kerülnek, kiszolgáltatva a különböző veszélyeknek.

Böjte Csaba ezzel kapcsolatban megfogalmazta egy régóta dédelgetett vágyát: szeretné, ha a Magyar Katolikus Egyházban nagyobb lendületet kapna a missziós lelkület, s ennek jegyében a fiatalabb egyháziak és világiak sűrűbben látogatnának el nem csupán Erdélybe, hanem Kárpátaljára is, ahol szintén nagyon sok az elhagyott, segítségre váró utcagyerek. Segítenék őket, jó szóval biztatnák, hogy életük nem reménytelen.

Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumot mutatta be: az intézmény 1994-ben jött létre, kifejezetten olyan diákok részére, akik szüleik helyzete miatt nem tudtak volna továbbtanulni. Kezdetben 30 növendékük volt, ma már 260-an tanulnak itt, és kapnak érettségi bizonyítványt. A plébános atya a gondok között említette, hogy a középiskola elvégzése után vannak akik anyagi lehetőség híján nem tudnak továbbtanulni, de sokan munka mellett is vállalják, hogy diplomát szereznek.

Pásztor Zoltán kassai plébános a Máltai Szeretetszolgálat segítségével a Kárpát-medencei mozgássérült gyerekek gondozását szervezi meg, minden év augusztus végén pedig ötnapos tábort tartanak számukra. A táborokban kiemelt szerepük van az önkéntes világiaknak, elsősorban egyetemistáknak, főiskolásoknak.

Gulics Rózsa a délvidéki Holicsról az ottani Hit és Fény Közösség munkáját mutatta be: a Jean Vanier által alapított közösség holicsi részlege másfél éve működik. Gulics Rózsa vezető elmondta: otthont teremtettek a sérült embereknek. A velük való foglalkozás egyúttal evangelizációs tevékenység is, a szeretetteljes gondoskodás pozitív változásokat idéz elő a sérültek lelkében. Az otthon lakói között vannak nyolcéves gyerekek és ötvenéves felnőttek is. Az evangelizáció hatása a munkatársakra is kisugárzik, lelkileg ők is fejlődnek, megújulnak. Gulics Rózsa hitvallása, hogy minden jóra fordul, amit a közösségben csinálnak.

A Katolikus Karitász és a közszolgálati média kapcsolatának lehetőségeiről beszélt Adányi László főtitkár. Albert Gizella, a Magyar Rádió Határon túli magyarok szerkesztőségének vezetőjétől indult ki az ötlet, hogy a magyar általános iskolák diákjai állítsanak össze egy ajándékcsomagot, amit aztán eljuttattak a határon túli iskolák magyarul tanuló elsőseihez. Adányi László hangsúlyozta, hogy nem szokványos segélyakcióról volt szó, levelezések útján barátságok szövődtek a tanulók között.

Ébner Gyula és Jernei Péter a gyöngyösi Autista Segítő Központot mutatták be, amely a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány fenntartásában működik, és 20 gyermek gondozását látja el. Ébner Gyula, a központ elnöke maga is érintett, negyedik gyermeke ugyanis autista. A hívő közösség oltalmazó erejéről beszélt, és a szent ostya csodájáról: sérült gyermeke is minden vasárnap magához veszi Jézus testét, s az így szerzett kegyelem elegendő ahhoz, hogy péntek estig nyugalomban teljenek a napjai. A szombatot valahogy átvészelik, utána pedig ismét következik a reményt adó vasárnap.

Ébner Gyula szomorúan szólt arról, hogy ellentétben a ferencesek irgalmas szeretetével, a társadalom nagyon kevés megértést tanúsít a 25 ezer autista gyermekkel szemben, akik közül nagyon sokat már hatéves korban elmegyógyintézetbe utalnak. Ezt a megoldást az előadó modern Taigetosznak nevezte. A gyöngyösi központ tervei között szerepel egy bázisközösség létrehozása, amely több kis közösség csírája lehetne. Jernei Péter pedagógus a hit és a szociális segítség szétválaszthatatlanságára mutatott rá: mindennapos tapasztalat, hogy a természetes körülmények között nehezen fegyelmezhető gyermekek az otthon közelében lévő kápolna mellett hosszú ideig ülnek, végtelen nyugalomban.

Fehér Anna, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője 45 bentlakó és 15 bejáró gyermekért felelős. Köztük vannak süketek, vakok, olyanok is, akik mindkét betegségben szenvednek és mozgássérültek is. Anna nővér több évtizedes tapasztalata, hogy rengeteg az erő a sérült gyermekekben, és úgy érzi, sokkal többet kap, mint amennyit ad.

Kiemelten fontosnak nevezte a családokkal való együttműködést. Sok szülő esik kétségbe, ha sérült gyermeke születik, és felteszi a kérdést, miért pont vele történt meg ez a csapás. Hosszú út vezet odáig, míg a szülők megértik, Isten nem elhagyta őket, hanem egy sajátos feladatot bízott rájuk, nekik pedig nem szabad eldobniuk gyermekeiket, akiktől rengeteg szeretetet kapnak.

Rubovszky László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keretében Pátyon hat éve működő Gondviselés Házának vezetője elmondta: a náluk élő családok keresztény értékek szerint saját gyermekeikkel együtt nevelik a szüleiktől elhagyott, állami gondozásba került gyermekeket, megadva nekik mindazt, amit vér szerinti gyermekeik is megkapnak gondoskodásban, nevelésben, képzésben.

A Gondviselés Házában az időskorú házaspárok és egyedülálló emberek emelt szintű ellátásban részesülnek és lehetőségük nyílik arra, hogy a családközösség életébe bekapcsolódjanak. Céljuk a háromgenerációs családközösség megvalósítása. Jelenleg öt családi házban 45 gyereket – köztük 29 a befogadott – nevelnek a felnőttek.

Rubovszky László a szeretetteljes légkörrel magyarázta, hogy náluk nincs drogprobléma, hangos, durva veszekedés, természetes, hogy a gyerekek jól tanulnak, és érettségi után többen is egyetemre járnak. A Gondviselés Háza az ország egész területére kiterjedően nevelőszülő-hálózatot működtet, saját oktatóbázisán képzi nevelőszülőit és gyermekjóléti szolgáltatást is teljesít. Héregen működik a Gondviselés Házának Ápolási Intézete, amely rászoruló emberek átmeneti gondozását végzi.

Lankó József plébános több mint húsz éve teljesít lelkipásztori szolgálatot Alsószentmártonban, egy tisztán cigány lakosokból álló faluban. Lankó atya szerint a Szentlélek munkásságának egyértelmű jelei láthatóak a cigányság életében: kételkedés nélkül hiszik, hogy van Isten, és megmutatkozik az életükben, ennek igazságát megtanulták a szüleiktől. A cigányok komolyan veszik az imádságot, az esküt, hisznek a túlvilágban, szeretik és elfogadják a gyermeket, tisztelik az időseket. Sokat szenvedtek és szenvednek a kiközösítéstől.

Lankó József a cigányság egyik legnagyobb gondját abban látja, hogy nem találják a helyüket egy olyan világban, amelyben barátságtalanok velük. A többségi társadalomtól munkanélküliséget kaptak, kilátástalan szegénységbe zuhantak, a családokban az apa elvesztette tekintélyét. Kapják a média hazugságát, a sugárzott műsorok egy hamis álomvilágba vezetik őket, amely csak tovább súlyosbítja gondjaikat. A lelkipásztor szerint két irányban kell segíteni a cigányságot: a legsürgetőbb, hogy éljék túl a jelen súlyos nehézségeit, és már most keresni kell a kibontakozás útját, megtalálni a jövő útjának ösvényét, és ez az ösvény a tanuláson keresztül vezet felfelé.

Az, hogy a tanulás mennyire fontos, Jovánovics Ágnes és Heindl Péter előadásából derült ki: Jovánovics Ágnes külön kihangsúlyozta, hogy cigányként vezet Alsószentmártonban egy Szent Mártonról elnevezett, kétnyelvű, cigány-magyar óvodát. Kifejezte köszönetét Mayer Mihály pécsi megyéspüspöknek, akinek támogatásával létrejöhetett az intézmény, amelyben az óvónők együtt nevelik a kicsiket a családokkal. A tíz munkatársból kilenc cigány és egy magyar.

Ez az intézmény – és Jovánovics Ágnes személye – példa a falu számára, hogy nyitva az út a cigányok felemelkedése előtt. Az alsószentmártoni szülők ráébredtek arra, hogy érdemes tanulni, mert azé a jövő, akié a tudás. Heindl Péter a Pécstől hat kilométerre fekvő Collegium Martineumot mutatta be a hallgatóságnak: az intézmény 1996-ban jött létre az Alsószentmártoni Római Katolikus Egyházközség, a witteni St. Martin Caritas, a Pécsi Egyházmegyei Caritas, a tehetséges cigány fiatalok segítségével évek óta foglalkozó pécsi Amrita diákkör, továbbá három magánszemély összefogásával, hogy a Dél-Dunántúl szegénysorsú fiataljainak a kollégium segítségével esélyük nyílhasson rangos középiskolákon keresztül magasabb társadalmi helyzetbe jutni. A diákok legtöbbje pécsi vagy komlói középiskolákban tanul.

Bakos-Tóth Márta, a Veszprém megyei Bakonyszűcsön található, daganatos betegek számára a veszprémi érsekség jóvoltából 1989-ben létesített intézmény igazgatónője elmondta: betegeik között vannak kisgyermekek, fiatalok és érett felnőttek egyaránt. A hivatásos ápolószemélyzet mellett sok önkéntes is dolgozik az intézményben. Az igazgatónő különböző vizsgálódások eredményét ismertetve rámutatott, hogy a pozitív érzelmek, tevékenységek – elsősorban a másokért végzett munka, és érzett felelősség – nagyban erősítik az immunrendszert. Munkájukban kiemelkedő szerepe van a promotív kommunikációnak – mondok valamit, de a szándék rejtve marad: amikor az egykori, ma már gyógyult beteg azt mondja az elcsüggedt személynek, hogy vegye be a gyógyszerét, ahogyan ő is megtette ezt annak idején, amikor minden reménytelennek látszott. A példa, hogy más is volt beteg, kilátástalan helyzetben, s most mégis él, dolgozik, hatalmas erőt ad az ápoltjaiknak. Bakos-Tóth Márta megfogalmazása szerint Isten szeretete végtelen nagy tenger, s megadta nekik a kegyelmet, hogy a tenger partján a szeretet kavicsait szedegethessék, s azokat továbbadhassák, mások épülésére.

A püspöki konferencia által szervezett konferencia ékes cáfolata annak a sokat hangoztatott véleménynek, hogy a szolidaritás kiveszett volna a társadalomból. Ez még csak féligazságként sem állja meg a helyét. Jelenünk súlyos feszültségekkel, gondokkal terhelt, s ezek nem oldódnak meg egyhamar. Ám a krisztusi kegyelem minden korban működik, s mindig lesznek emberek, akiknek alapvető hitvallásuk: jót tenni, jó, s ezt az elvet a mindennapokban is igyekeznek megvalósítani, sokszor a legkilátástalanabbnak látszó helyzetekben is.

Magyar Kurír