A teremtett világ szépségének megóvásáért és helyreállításáért

A Vatikáni Rádió ebből az alkalomból Janka Ferenc főtitkárral készített interjút, amelyet szerkesztett formában ismertetünk:

A találkozón elhangzottakat a főtitkár így összegezte: Fontos kérdésként fogalmazódott meg a környezettudatos életstílus kialakítása. Ennek első lépése, hogy szabadon és tudatosan elkötelezzük magunkat a természet megóvására. Itt nem arról van szó csupán, hogy valamilyen rokonszenv, etikai vagy valláserkölcsi parancs alapján nagyvonalúaknak kellene lennünk a természettel szemben, hanem annak felismeréséről, hogy akarva-akaratlanul mi magunk is  szükségszerűen a természet része vagyunk. Ha sikerül megóvnunk, benne élhetünk. Ha nem, tőle szenvedünk vagy vele pusztulunk mindnyájan. József Attila méltán híres sorai – „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” – kiemelik az embernek azt az alapvető vonását, hogy a másik emberrel való kapcsolatra van utalva. Ilyen szükségszerű kapcsolatról van szó az ember és a természet vonatkozásában is.

Sokáig „természetesnek” azaz magától értődőnek tartottuk azt, hogy a víz iható, az étel ehető, az időjárás elviselhető... Ma már egyre komolyabban aggódnunk kell élelmiszereink, ivóvizünk, belélegzett levegőnk szennyezettsége, sőt amiatt, hogy károsak is lehetnek. Ezért lenne kívánatos, ha II. János Pál pápa szavaival élve az „ökológiai megtérés” szükségessége nemcsak egyéni vagy egyházi, hanem vallásközi és globális társadalmi, gazdasági és politikai szinten is tudatosulna és előrehaladna.

Arra a kérdésre, hogy mi motiválhatja az embereket a környezetvédelemre, Janka Ferenc így válaszolt: József Attila imént idézett versének utolsó soraiból indulnék ki: „Barátom, drága szerelmes barátom, / Akár borzalmas, akár nagyszerű, / Nem én kiáltok, a föld dübörög”.
A borzalmas és nagyszerű jelzők a természethez való viszonyunk szélsőségeit jelölik ki: egyrészt a természet elbűvölő szépségét, másrészt a természeti katasztrófák rettenetes borzalmait. Az igazán erős természeti jelenségek nemcsak lehetőséget adnak az élet titka előtt ámuló és elbűvölt vagy tanácstalan és rémült csodálkozásra, hanem szinte kényszerítenek bennünket.

Ma már egyre világosabban látjuk azt, hogy civilizációnk tevékenységének egyszerre vannak csodálatos vívmányai, de szörnyűséges következményei is. A technológiák hatékonysága együtt jár a kockázatok és mellékhatások növekedésével is. A felelősségünk tehát egyre nő. Ezért nem elég pusztán csodálkozni, vagy az elvakult, tudományos önhittségből kétségbe esni, hanem cselekedni kell.

A környezettel való kapcsolat sajátosan keresztény vetületéről többek között ezt mondta: A keresztény ember a természettel, a másik személlyel vagy önmagával kapcsolatban tudja, hogy nem lehet érzéketlen és eszköztelen: köze van a dolgokhoz, kapcsolatban van velük. Azért gondolja ezt, mert hiszi és érzi, hogy Isten minden körülmények között szereti, szeretetre hívja, és képessé teszi a szeretetre.

Ez a szeretetben megalapozott felelősség készteti arra, hogy ne csak ámulva vagy elborzadva csodálkozzon, hanem gyógyítson és szépítsen. Vagyis egyrészt tegyen meg mindent a veszélyek, a borzalmak és károk enyhítéséért, másrészt környezetében és emberi kapcsolataiban váljon a teremtő munkatársává, működjön közre a világ Isten által megálmodott tündöklő szépségének helyreállításában, megőrzésében és előmozdításában.

Az interjú teljes szövegét a Vatikáni Rádió honlapján olvashatják.

Magyar Kurír

Kép: www.gildacamping.it