Tizenhét újabb felekezet kaphat egyházi státuszt

Hazai – 2012. február 10., péntek | 14:16

A jelenlegi 14 mellett, további 17 felekezet kaphat egyházi státuszt az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága pénteki ülésén elfogadott indítvány értelmében, amiről még a parlamentnek is szavaznia kell.

Az önálló bizottsági indítványt a testület kormánypárti képviselői 12-en egyhangúlag szavazták meg, míg a jelenlévő ellenzéki képviselők - Lendvai Ildikó (MSZP), Szabó Tímea (LMP) és Zagyva György (Jobbik) - nem vettek részt a szavazásban, tiltakozásul a szerintük önkényes eljárás miatt.

A Magyar Tudományos Akadémia nem foglalt állást az ügyben egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a feltételek fennállásának vizsgálata nem tudományos kérdés, hanem igazgatási feladat és felelősség.

Ha a bizottság előterjesztésére az Országgyűlés módosítja a törvényt, úgy egyházként ismerik el a következő felekezeteteket: Magyarországi Metodista Egyház, Magyar Pünkösdi Egyház, Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház, Erdélyi Gyülekezet, Hetednapi Adventista Egyház, Magyarországi Kopt Ortodox Egyház, Magyarországi Iszlám Közösség, Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, az Üdvhadsereg Szabadegyház - Magyarország, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Magyarországi Jehova Tanúi Egyház, valamint öt buddhista vallási közösség (egy soron): a Tan Kapuja Buddhista Egyház, a Buddhista Misszió, Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség, a Magyarországi Karma - Kagyüpa Buddhista Közösség, a Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház és a Gyémánt Út Buddhista Közösség.

Kapcsolódó cikk: Körkép az európai egyházügyi törvényekről

MTI/Magyar Kurír