Tízéves a Nyolc Boldogság Közösség budapesti háza – KÉPRIPORT

Megszentelt élet – 2016. szeptember 20., kedd | 18:25

2006 őszén érkezett a Nyolc Boldogság Közösség a budapesti Örökimádás-templomba; szeptember 10-én ünnepelték barátaikkal a tízéves évfordulót. A szentmisét Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, aki tíz évvel ezelőtt közreműködött az alapítás előkészítésében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szeptember 10-én az Örökimádás-templomban a Nyolc Boldogság Közösség hálaadó szentmisével emlékezett meg budapesti háza alapításának 10. évfordulójáról. A szentmisét Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, akivel tíz évvel ezelőtt a közösség együtt készítette elő az új alapítást az Oltáriszentség szolgálatában. A közösség női és férfi szerzetesi ágával együtt ünnepeltek a laikus ág és a Nyolc Boldogság Papi Testvériség tagjai, magyarországi szerzetesrendek elöljárói, barátok, munkatársak és az Örökimádás-templom hívei.

A budapesti Üllői úti Örökimádás-templom – az egész napos szentségimádás biztosítása által – több mint száz éve arról tanúskodik a főváros és az egész ország előtt, hogy az Eucharisztiában Jézus valóságosan jelen akar lenni az emberek számára.

A közösség 2006 őszén érkezett ide, hogy imádságos jelenétével és tevékeny szolgálatával válaszoljon a köztünk lévő Jézus szeretetére, és igyekezzen megismertetni másokkal is.

Az elmúlt tíz évért adtak hálát Istennek közösségi társaikkal és barátaikkal együtt.

Forrás és fotó: Nyolc Boldogság Közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria