Üres a sír

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend igen ősi gyökerű, a IV. századra vezethető vissza.

A fény liturgiája fényköszöntő rítussal kezdődik, amely az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából ered. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki a Frank Birodalomban, Róma a XII. században vette át a szokást. A bevonulási körmenet is ebben az időben vált általánossá. A vigíliában ezután a húsvéti gyertya kerül a szertartás középpontjába: a gyertya meggyújtása Krisztust, a „világ Világosságát” idézi fel. Nagycsütörtökön a kínszenvedésre és a halálra emlékezve elhallgatnak a harangok, az orgona és a csengők; most a feltámadás örömének hangot adó dicsőségre ismét megszólalnak.

Az olvasmányok és az evangélium után a keresztkútnál vizet szentel a pap, közben a mindenszentek litániáját imádkozza a hívekkel. Ha vannak felnőtt keresztelendők, ekkor kapják meg a beavató szentségeket (a keresztelés mellett a bérmálást és az elsőáldozást), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. Ha nincsenek, a közösség akkor is megújítja keresztségi fogadalmait: hitet tesz Isten mellett és ellene mond a sátán kísértésének. A vigília ünnepét az Eucharisztia ünnepélyes bemutatása koronázza meg.

A húsvéti vigília szertartását szombat este, többnyire sötétedés után mutatják be. A legtöbb helyen hozzá kapcsolódóan, másutt húsvétvasárnap, a reggeli szentmise keretében tartják a feltámadási körmenetet, amelyen a hívők a külvilág felé is bizonyságát adják hitüknek és örömüknek.