A vatikáni nagyböjti lelkigyakorlat csütörtöki elmélkedései

Beszédének középpontjában az egyházi valóság állt. Krisztus feltámadása után mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy tekintetünket az égre emeljük, annak bizonyosságában, hogy minél inkább sikerül felfelé tekintenünk, annál jobban megismerjük mély valóságában azt a világot is, amelyben élünk.

A lelkipásztori elkötelezettség egyik nélkülözhetetlen célkitűzése az, hogy felfedeztessük Isten népével az egyházhoz való tartozás örömét és büszkeségét. Erre ma különösen szükség van. Az egyházi valóság Krisztus megváltó művének következménye, de emberileg nem mindig nyújt dicsőséges látványt – jegyezte meg a prédikátor. Ezért eshetünk abba a kísértésbe, hogy elbátortalanodjunk. Szükséges tehát, hogy felemelkedjünk Istenhez.

Biffi bíboros Szent Pál tanításában elemezte az anagógiai szempontokat. Ezek túlmutatnak az egyház történelmi és látható dimenzióján, és annak emberfeletti valóságára hívják fel a figyelmet. Pál nemcsak az eszkatológikus Egyházat magasztalja erőteljesen tanításában, hanem a mindenkor a földön élő Isten népét is, amelyből nem hiányoznak a feszültségek és a bizonytalanságok sem.

Krisztus Teste és az Egyház Szent Pálnál szorosan összefonódik, mint a Teremtés könyvében a házastársak, akik egy testben egyesülnek. Jézus és az Egyház között valóságos, sikeres házasság áll fenn – mondta elmélkedésében Biffi bíboros. Az egyház tehát alapvető igazságában maga az emberiség, amelyet átalakított Krisztus megváltó műve, és amely ontológiailag kapcsolódik a feltámadt Krisztushoz, a Szentlélek megújító kiáradása révén. Ezért az emberek közötti szeretetközösséget csak akkor lehet egyháznak nevezni, ha előzőleg már szeretetközösségben van Krisztussal.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kép: Korazym.org