Végső búcsút vettek Joachim Meisner bíborostól

Kitekintő – 2017. július 15., szombat | 15:01

A kölni dómban tartott gyászszertartáson vettek végső búcsút július 15-én Joachim Meisner bíborostól, nyugalmazott kölni érsektől. A július 5-én elhunyt főpásztorért utóda, Rainer Maria Woelki bíboros mutatott be szentmisét, amelyen Erdő Péter bíboros mondott homíliát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Joachim Meisner bíborost – saját kérésének megfelelően – a román kori Szent Gereon-bazilikában ravatalozták fel, ahonnan jól rá lehet látni a „plébániatemplomára”, ahogyan a nyugalmazott érsek a dómot hívta. A gyászmenet innen indult el július 15-én délelőtt a kölni dómba, ahol elődje lelki üdvéért Rainer Maria Woelki bíboros, kölni érsek mutatott be szentmisét.

A szertartáson Erdő Péter bíboros mondott szentbeszédet, amelynek magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Főtisztelendő Bíboros Urak! Kedves Testvéreim a Püspöki és az Áldozópapi Rendben! A közélet Tisztelt Képviselői! Kedves Gyászoló Közösség!

A mai evangéliumban Jézus szíve mélyéről beszél. Öröm tölti el, mert az egyszerű és alázatos emberek elfogadják személyét és tanítását. Elfogadják őt, mert nem a maguk tudásában bíznak. Nem tartják magukat sem okosnak, sem bölcsnek. Ám egy másik összefüggésben is találkozunk az örömmel ebben az evangéliumi szakaszban. A tanítványok azért örülnek, mert elfogadták Jézus tanítását, mert Jézus Atyjának nevezi a Mindenható Istent, és azt mondja, hogy ismeri az Atyát, és hogy mindent tőle kapott. Jézus mindezeket ki akarja nyilatkoztatni nekünk, embereknek. Az Atya szeretete nyilvánul meg számunkra, ha alázattal elfogadjuk Jézus tanítását.

„Igen, Atyám“ – hangzik Jézus imádságában. E szavak hasonlóan csengenek, mint Mária igenje, és azt fejezik ki, hogy Jézus egész földi életét annak szenteli, hogy betöltse az Atya akaratát. Emberi szíve teljes szeretetével az Atyának adja magát. Hűséges ahhoz a titokzatos tervhez, amely az emberek számára mint Isten akaratának misztériuma jelenik meg.

Meisner bíborost még az egykori Német Demokratikus Köztársaságban ismertem meg. A hetvenes évek elején a magyar papnövendékek még nem utazhattak Nyugatra. Szabadságunkat azonban Kelet-Németországban tölthettük, ahol nemcsak nyugati teológiai könyveket ismerhettünk meg, de egy olyan katolikus egyházat is, amely ugyan diaszpórában élt, ám sokkal több lehetőséggel rendelkezett, mint magyar egyházunk. A szerzetesközösségek például, amelyeket hazánkban szigorúan betiltottak – például a jezsuiták és sok más szerzetesrend –, ott legálisan működhettek. Így volt ez Kelet-Berlinben is, a Pappelalleen, ahol a kármelita szerzetesnővérek éltek. Azt mondták, hogy egy magyar szerzetesnővér is van a közösségben. Ez a magyar apáca, akit a háború után harminc évvel is még így emlegettek, Cherubina Brümmer volt, akit 1946-ban – jellegzetes közép-európai abszurditásként – mint „német nőt” telepítették ki Magyarországról. Ettől a szerzetesnővértől hallottam először a szimpatikus papról, Joachim Meisnerről, aki Sziléziában született, Kelet-Németországban banktisztviselőként dolgozott, majd késői hivatásúként pappá szentelték. 1975-ben, amikor újmisét mondtam Kelet-Berlinben, bemutattak az újonnan felszentelt Meisner segédpüspöknek. Később arról értesültem, hogy Berlin érsekévé nevezték ki. Olyan feladattal bízták meg, amely abban az időszakban egészen rendkívüli volt: egy olyan főegyházmegyét vezetett, amely Kelet- és Nyugat-Berlinben egyaránt illetékes volt – egy olyan érsek, aki pasztorális tevékenységét a város mindkét részében gyakorolhatta. Igen kényes pozíció volt, amely megfelelő belátást és diplomáciai érzéket követelt. Meisner érseket hamarosan bíborossá kreálták, és a berlini püspöki konferencia elnökévé választották. E felelősségteljes hivatal betöltésével vitathatlanul jelentős mértékben hozzájárult Németország újraegyesítéséhez.

1988-ban II. János Pál pápa Köln érsekévé nevezte ki. A Renovabis szolidaritási akció elnökévé választották, és püspökségének határain túl is jelentős szolgálatot nyújtott a világegyház számára.

Püspökeink hálásan tanúskodhatnak arról, milyen sokat tett Meisner bíboros Közép- és Kelet-Európa országaiért. Családi emlék is összekötötte őt ezekkel az országokkal, hiszen édesapja e régióban esett el a háborúban.

Meisner bíboros a kölni érsekség főpászoraként szerzett érdemeit a jelenlévők sokkal hitelesebben tudnák igazolni, mint én, aki csak távolról kísérhettem figyelemmel alkotó tevékenységét. Keresztény és szociális tanúságtételének hatása a kölni érsekség határain túl is érezhető volt.

Pasztorális magatartását közvetlenség; a gyermekek, a fiatalok, a szegények és az idegenek felé való nyitottság jellemezte. Már áldozópapi szolgálata idején a Caritas vezetője volt. A szegények és a rászorulók iránti szociális elköteleződése egész életét végigkísérte. Gyakorlatias érzékkel megáldott, dinamikus, nyílt szívű pásztor volt.

Szenvedélyesen kereste és szerette a krisztusi tanítást és az igazságot. Sok örömet talált a hitben és a pasztorális tevékenységben. Ebből a szempontból azt is mondhatjuk, hogy Ferenc pápával volt kongeniális. Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában így fogalmaz Ferenc pápa: „Az evangelizáció minden válfajában mindig Istené az elsőség, aki meg akar hívni bennünket a vele való együttműködésre, és Lelkének erejével ösztönöz minket. Az igazi újdonság az, amit maga Isten akar titokzatosan létrehozni, amit ő sugall, amire ő késztet, amit ő irányít és ezerféleképpen kísér. Az Egyház egész életében szüntelenül meg kell nyilvánulnia annak, hogy a kezdeményezés Istené, hogy „ő az, aki előbb szeretett minket” (1Jn 4,10)... Ez a meggyőződés teszi lehetővé, hogy megőrizhessük az örömöt egy egész életünket kitöltő, sokat követelő s oly nagy kihívást jelentő feladat közepette.” (12).

Mit jelent tehát kereszténynek lenni? Személyes kapcsolatban lenni Jézus Krisztussal, aki Mesterünk és Urunk. Nem mitológiai alak ő, hanem történelmi személy, valóságos Isten és valóságos ember. Tanításához és egész tevékenységéhez történelmi út vezet tehát – ezen az úton nem egyedül járunk, hanem az Egyház közösségében, amely Krisztussal kapcsol össze minket.

Részvéttáviratában Ferenc pápa Meisner bíborosnak a hitért való fellépését emelte ki: „Meisner bíboros mély hittel és az Egyház iránti őszinte szeretettel szentelte magát az örömhír hirdetésének.”

Krisztus barátainak nevezte a tanítványokat. Ez minden hívőre érvényes, különösen a papokra és a püspökökre, akik az eucharisztikus közösségben Krisztus személyében cselekszenek. A Krisztussal való kapcsolat különleges formáját éljük át az imádságban is. Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Meisner bíborost a zsolozsma imádkozása közben szólította magához az Úr. Személyében korunk egyik nagy apostolutóda távozott közülünk. Köszönjük Meisner bíborosnak, hogy hitével és életével olyan tanúságot tett, amely értékes örökség mindannyiunk számára.

Meisner bíboros nagy Mária-tisztelő volt. Értékelte a szentépeket, és Isten anyját mint az egyes nemzetek és az egész kereszténység pártfogóját tisztelte. Máriás lelkületéből megőrizzük az isteni gondviselésbe és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásába vetett bizalmat, hiszen a Szent Szűz pártfogása a nehézségek és a bűnök ellenére kíséri útján az emberiséget. Kérjük a mindenható és irgalmas Istent, hogy elhunyt testvérünket részesítse Szűz Mária és a szentek közösségében.

Ámen.

Fordította: Gátas Judit/Magyar Kurír

* * *

A gyászmisén elhangzott Ferenc pápa üzenete és XVI. Benedek emeritus pápa levele. 

Ferenc pápa üzenetét Nikola Eterovic, Németország apostoli nunciusa olvasta fel. Ferenc pápa üzenetében Meisner bíborosnak „az Egyházért és hitért való rendületlen kiállását” méltatta. Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy Joachim Meisner mély hitből fakadó buzgósággal állt mind a nyugat-, mind a kelet-európai emberek mellett.

XVI. Benedek személyes hangú levélben búcsúzott Meisner bíborostól. Az emeritus pápa megrendültségét kifejező levelét Georg Gänswein érsek olvasta fel a gyászszertartáson. Az emeritus pápa magántitkára elmondta, Benedek nehezen tudta elhinni a halálhírt, amikor telefonon értesítették pályatársa hirtelen elhunytáról. Az előtte lévő napon még beszéltek egymással. Meisner bíboros felhívta az emeritus pápát. Beszámolt arról, hogy hazaérkezett Vilniusból, Theophilius püspök boldoggá avatásáról, és megkezdte nyári pihenését. Georg Gänswein meghatódva olvasta fel a sorokat: „Amikor az utolsó nap reggelén hiába várták a szentmisén Meisner bíborost, szobájába siettek. Holtan találták, kezéből kicsúszott a breviárium. Ima közben érte a vég. Olyan halál adatott meg számára, ami rámutat arra, ahogyan élt: tekintetét az Urra emelve, vele párbeszédben.”

Az emeritus pápa örömét fejezte ki, hogy a hivatalát nehéz szívvel elengedő kölni érsek élete utolsó éveiben megtanulta az elengedést, és derűben, bizonyosságban élhetett. Benedek pápa szerint Joachim Meisner egyike volt azoknak a pásztoroknak, akikre „nagy szüksége van az Egyháznak, hogy teljes határozottsággal a hitből élve és gondolkodva szálljanak szembe a korszellemmel”.

XVI. Benedek megemlékezett arról, hogy Meisner bíboros milyen örömmel fogadta a fiatalokban erősödő Eucharisztia-tiszteletet és a bűnbocsánat szentségének gyakorlását. Az emeritus pápa méltatta Meisner bíboros elkötelezett szolgálatát a szomszédos kelet-európai országokban. Kiemelte, milyen nagyra értékelte a sziléziai születésű főpásztor a kommunista időkben megélt állhatatos egyházhűségüket.

A gyászszertartáson a hívek spontán tapssal fogadták üzenetét.

Forrás: Vatikáni Rádió német szerkesztősége, Kathpress
(té)

Joachim Meisner 1933. december 25-én született Breslauban (ma: Wrocław, Lengyelország). Családja 1945-ben Türingiába menekült. Erfurt városában szentelték pappá 1962-ben. Szolgálati ideje kezdetén káplán volt Heiligenstadtban és Erfurtban, majd 1966-ban az erfurti karitász igazgatója lett. Három évvel később doktorált a Pápai Gergely Egyetemen, Rómában.

1975-ben erfurti segédpüspökké nevezték ki. 1980-ban II. János Pál pápa a berlini egyházmegye élére helyezte, amely a város keleti és nyugati részét is magába foglalta; Kelet-Berlinben volt a székhelye, de átjárt a város nyugati részébe. 1983-ban II. János Pál pápa, akivel személyes barátságban volt, bíborossá kreálta, majd 1989-ban Joseph Höffner bíboros utódaként Köln főpásztorává nevezte ki. A lengyel pápa döntése akkor tiltakozást keltett.

1982 és 1989 között a német püspöki konferencia elnöke volt. Az Európával foglalkozó második rendkívüli szinódus megbízott elnöke volt 1999-ben. Tagja volt a bíborosi tanácsnak, amely a Szentszék szervezeti és gazdasági problémáinak tanulmányozásával foglalkozott.

2013-ban Meisner bíboros megrendülten fogadta XVI. Benedek pápa lemondásának hírét, akivel szintén baráti kapcsolatban volt. „Mindhalálig – ezt nemcsak a házasságra vonatkoztatom, hanem a pápai hivatalra is” – indokolta a pápai bejelentésére való első reakcióját. Később – saját megfogalmazása szerint – szertefoszlottak előítéletei; megértést tanúsított, Benedek emeritus pápa meggyengült egészségi állapotára való tekintettel.

Joachim Meisner július 5-én váratlanul hunyt el, Bad Füssingben töltött szabadsága idején.

Fotó: DPA, Domradio.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria