Vegyük észre a világ képeiben Isten látomását

Az előadást Elzbieta Modzelewska rendezte.

A 2003-ban az Új Ember kiadásában megjelent Római Triptichon költészet, de teológia és filozófia is egyúttal. Akárcsak többi szépirodalmi műveiben, Karol Wojtyla ebben is a lengyel irodalmi, művészeti hagyomány folytatója. Egy fiatalokhoz intézett, 1979-es beszédében így fogalmazott: „A lengyel művészetek kreativitása még mindig főleg a kereszténységből merít ihletet. A lengyel költészet az Evangélium forrásából táplálkozó széles ihletfolyam.”

A triptichon elmélkedés a Sixtus-kápolna Michelangelo által megfestett freskói előtt, a csodálat és ámulat kifejezése a Teremtő, a létrehozott földi világ és elsősorban a legfőbb teremtmény, az ember iránt. A költemény szerint a középkor és a reneszánsz határán alkotott zseniális művész a világ képeiben észrevette Isten látomását, s a Teremtő látásával szemlélt. A Teremtés Könyve „képre vár. És méltán. Várta a maga Michelangelóját. Hiszen Õ, ki teremtett, ’látott’ – és látta, ’hogy ez jó’. ’Látott’ – így hát a Könyv e ’látás’ gyümölcsére várt.” Karol Wojtyla üzenete: minden ember arra hivatott, hogy visszanyerje ezt a látást. Meg kell találnunk a kulcsot (con-clave), ahogyan Michelangelo megtalálta. „E kulcs révén lelhető fel a láthatóban a láthatatlan. Az ősszentség.” Így juthatunk el „a képmás és hasonlatosság” igazságához, vagyis ahhoz, hogy Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtett bennünket.

A költemény befejező részében II. János Pál pápa Ábrahám történetét mutatja be, aki Isten parancsára fiával, Izsákkal felment a Morija hegyére, hogy feláldozza. Az Írás szerint azonban amikor Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy megkötözött fiára sújtson, „az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: ’Ábrahám, Ábrahám!’ Õ azt felelte: ’Itt vagyok!’ Azt mondta erre neki: ’Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!… Önmagamra esküszöm – mondja az Úr –, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedték szavamnak!” (Ter 22,9-12;16-18)

A költeményben II. János Pál a keresztény hagyományoknak megfelelően úgy mutatja be Ábrahám történetét, mint Krisztus eljövendő passiójának szimbólumát: „Ó, Ábrahám, ki Morija földjének e hegyére hágsz, létezik az apaságnak oly határa, oly küszöbe, mit te nem lépnél át. Egy másik Atya fogadja majd el saját Fia áldozatát. Ó, Ábrahám – Isten ugyanis úgy szerette a világot, hogy saját fiát adta érte, hogy mindannak, aki Benne hisz, örök élete legyen.”

A Veszprémi Színház művészeinek végtelenül puritán előadásában kibomlik a tirptichon sokrétűsége: az intellektuális, teológiai és filozófiai mélység, s a költészet érzelmeinket megszólító dimenziója. Terescsik Eszter, Baranyi Péter és Szűcs László egyaránt ritka alázattal közelítenek Karol Wojtyla költeményéhez. Mindhárman tökéletesen tisztában vannak a szükséges ismeretnek és tudásnak, amely lehetővé teszi a szöveg értelmezését. Többnyire lassan, tagoltan mondják a szöveget, mintegy újrateremtve, továbbgondolva II. János Pál gyönyörű versét, s hallgatva őket, bennünket is hatalmába kerít az ámulat és a csodálat: több ez, mint költészet, és több mint egyszerű elmélkedés. S hogy tökéletes harmóniába olvadhat össze költészet és papi hivatás.

Magyar Kurír