Bemutatkozott az END házastársi mozgalom Debrecenben

Hazai – 2017. február 14., kedd | 19:08

A házas közösség erejéről beszéltek előadásukban Kárpáti Levente és felesége, Tímea, az END közösség tagjai a debreceni csapókerti görögkatolikus parókián február 13-án.

A házasság hete keretében a cívisvárosban minden este előadásokkal várják az érdeklődőket. A hétfő este házigazdája Szarka Gergely parókus volt, a program szent liturgiával kezdődött.

Az END (Equipes Notre Dame – Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére) az Egyház által elismert nemzetközi katolikus házastársi mozgalom, mely segíti a párokat, hogy házasságuk szentségét a lehető legteljesebben tudják megélni, valamint a keresztény házasság szépségéről kíván tanúskodni a világban. A mozgalom 1938-ban Franciaországban jött létre néhány baráti házaspárnak abból a felismeréséből, hogy házasságban élni nem könnyű dolog. Ezért ha megosztják nehézségeiket, gondjaikat, örömeiket, és közösséget alkotnak, könnyebben haladhatnak az életszentség útján. Henri Caffarel atya vezetésével havonta találkoztak. Később másokat is elhívtak ezekre az összejövetelekre. Így születtek az END-közösségek, melyeket Mária oltalma alá helyeztek.

Először Európában, majd az egész világon elterjedt a mozgalom. Ma 50 ezer házaspár tartozik hozzá. Magyar nyelvterületen öt régióban vannak jelen: Vác, Dunaharaszti, Gyömrő, Debrecen és Déva központtal.

A mozgalom sajátos pedagógiával rendelkezik, ami az úgynevezett sarkalatos pontokon nyugszik; ez a hat pont: a Szentírás-olvasás, a közös házastársi, illetve családi ima, az éves lelkigyakorlat, az „életszabályok”, illetve havonta egy alkalommal egy mélyebb, komolyabb beszélgetés a házastársukkal („az éberség órája”).

Az END-csoportok, vagyis négy-hat házaspár és a csoportot kísérő pap havonta találkoznak, minden alkalommal más házaspár otthonában. Az összejöveteleket a csoportfelelős házaspár vezeti az alábbiak szerint:

1. Megosztás: megosztják egymással hétköznapi életüket, örömüket és bánatukat.

2. Téma megbeszélése: mindenki elmondja a véleményét a témáról. Általában olyan témában cserélnek gondolatot, amely a házassághoz kapcsolódik – lehet ez például a bizalom, a kommunikáció, a konfliktuskezelés, a megbocsátás, a gyermeknevelés.

3. Szentírás-olvasás

4. Osztozás: megosztják egymással lelki életüket, hitüket.

5. Közös imádság, spontán egyéni ima; a kísérő pap áldása, végül közös étkezés.

Fontos törekvése ezeknek a csoportoknak az is, hogy valódi kis keresztény közösségekként működjenek (és ne csak intellektuális közösségekként), ahol a házaspárok lehetőség szerint segítik is egymást.

A mozgalom nyitottságát a Kárpáti házaspár azzal is megmutatta, hogy az előadás után a csapókerti parókia közösségi házában a hallgatók egy kis játékos teszttel megmérhették, kinek milyen a kapcsolata a házastársával.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria