Vendéget várnak a szatmárnémeti fiatalok

Kishírek – 2018. december 6., csütörtök | 14:59

Ifjúsági imaórákkal készülnek karácsonyra vasárnap esténként a szatmárnémeti fiatalok. Az első imaalkalmat, melyen a szeretetről elmélkedtek, december 2-án tartották a helyi Szent Család-templomban.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Elmélkedésében Luczás Lóránd plébános a kis herceg és a róka beszélgetéséből idézett, hogy rámutasson a várakozás szépségére. „Az adventi időszak lényege, hogy minden áldott percben tekints ki az ablakon: jön-e már a szeretet, enyém-e már a szeretet, megszületett-e már bennem a szeretet? – hangsúlyozta a plébános. – Díszítsd fel, virágoztasd fel a belsődet, csinosítsd ki a szíved és a lelked, hogy a legkedvesebb vendég, Jézus Krisztus boldogan mehessen be oda.”

„Aki földi dolgok, személyek után vágyik, előbb-utóbb, így vagy úgy csalódni fog, de aki Isten után vágyik, nem csalódhat. Isten magának teremtett bennünket és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benne” – folytatta Luczás Lóránd, aki azt tanácsolta a fiataloknak, ha szeretnének boldogok lenni, azt ne valaki mástól várják, hanem Istentől. Aki ugyanis nem tud egyedül lenni, nem képes rá, hogy elérje a boldogságot egyedül, az a „pótlékoktól” sem lesz tartósan boldogabb. A plébános csendet, imát, önvizsgálatot, egyéniségük kialakítását, Isten róluk szóló álmának megvalósítását javasolta hallgatóságának.

Az elmélyülésre vágyó fiatalokat a következő három vasárnapon is várják az adventi imaórákra, este hét órától. December 9-én a szatmárnémeti székesegyházban a hitről, december 16-án a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) templomban a reményről, december 23-án a püspöki palotában pedig a várakozásról hallhatnak elmélkedéseket.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Józsa János

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria