Veres András szentmisét mutatott be a győri liturgikus táborban

2017. július 14. péntek 17:58

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentmisét mutatott be az orsolyita nővérek győri Szent Anna-templomában július 12-én a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet által szervezett liturgikus tábor keretein belül.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén koncelebráltak a tábor vezetői, Kovács Pál újkéri plébános, Henczel Szabolcs, a soproni Szent György-templom plébánosa, egyetemi lelkész, továbbá Németh László általános püspöki helynök, Mogyorósi Márk püspöki titkár és Varga Imre ácsi plébános.

A főpásztor szentbeszédében a liturgia témáját állította a középpontba, amelyet mindnyájunk „közös, szent ügyének” nevezett. Veres András a görög eredetű kifejezés jelentéséről elmélkedett: a liturgia nem más, mint a népért végzett szolgálat. Azonban a liturgia bemutatása nem pusztán a jelenlévők vagy a helyi közösség szolgálatát, hanem az egész Egyház szolgálatát jelenti. Az egyes országok, régiók kulturális sajátosságai megmutatkozhatnak a liturgia különböző megnyilvánulási formáiban – az ájtatosságokban, a litániákban és a körmenetekben –, de az Eucharisztia megünneplése világszerte ugyanazon a módon történik. A szentmisében a különböző nemzetekből származó emberek is egyek tudnak lenni, még akkor is, ha a szertartás nyelve ismeretlen számukra.

Veres András felhívta a figyelmet arra, hogy a szentmise nem az egyes ember, nem a celebráns önkifejezési formája, hanem az Egyház liturgiája, amelyben Isten a cselekvő, ő viszi végbe a megváltás művét minden szentmise keretében, ezért van kötött formája. A győri megyéspüspök a II. vatikáni zsinat dokumentumait idézve úgy fogalmazott, az Eucharisztia megünneplése az egész keresztény élet forrása és csúcspontja (LG 11., SC 10.): az eucharisztikus áldozat lelki gazdagodásunk forrása, ugyanakkor csúcspont, hiszen benne tapasztalható meg a kegyelem leggazdagabb kiáradása. Isten a szentmisében cselekvőként gazdagít bennünket. Jézus azért adta az Eucharisztiában önmagát, hogy általa minden ember üdvösséget nyerjen. Éppen ezért nem közömbös, hogy részt veszünk-e, és milyen módon veszünk részt a szentmisén. A főpásztor hangsúlyozta: ha valóban megtapasztaljuk Isten jelenlétét az eucharisztikus áldozatban, akkor mindent igyekszünk megtenni azért, hogy ez a találkozás ne csak önmagunk, hanem mások számára is gazdagító legyen.

Veres András elmondta, hogy kisgyermekkorában kezdett ministrálni. Felfedezte a szentmise szépségét, és idővel megfogalmazódott benne, hogy egyszer „a plébános helyett szeretne ministrálni”. Ministránstársai nem titkolták, hogy „otthon is szoktak misézni”, eljátszották az Eucharisztia megünneplését, ő azonban úgy gondolta, hogy a szentmise bemutatását nem szabad játék tárgyává tenni.

A győri megyéspüspök a szolgálat felelősségére is kitért, rámutatva arra, hogy a celebráns mellett a ministrálók fegyelmezett magatartásukkal, összeszedettségükkel segíthetik a híveket az elmélyülésben. Jézus különleges hatalmat bízott a tizenkét apostolra és az apostolok utódaira: a nép üdvösségének szolgálatát. Veres András azt kívánta a liturgikus tábor résztvevőinek, hogy tapasztalják meg az oltárnál való szolgálat nagyszerűségét, és merjenek igent mondani, ha az Úr meghívja őket a lelkipásztori hivatásra.

A szentmisét követően a liturgikus tábor résztvevőit a Püspökvár kertjében fogadta Veres András.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter, Mogyorósi Márk/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
konyv-jelent-meg-bencesek-helyzeterol-partallami-diktatura-idejen
Könyv jelent meg a bencések helyzetéről a pártállami diktatúra idején

Január 22-én, hétfőn délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltárban mutatták be a „Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I.” című tanulmánykötetet. A rendezvényen betegség miatt nem tudott jelen lenni Várszegi Asztrik püspök, leköszönő főapát.

2018. január 22. hétfő
ferenc-papa-fiataloknak-jezus-elott-nem-kell-photoshoppolni-szivedet
Ferenc pápa Limában a fiataloknak: Jézus előtt nem kell photoshoppolni a szívedet!

A Szentatya január 21-én, vasárnap nem a Vatikánban, hanem a perui Lima városában imádkozta el a hívekkel az úrangyala imádságot. Nem a szentmise szövegeiről elmélkedett (azt megtette az utána tartott misében), hanem a fiataloknak mondott szívhez szóló buzdító beszédet.

2018. január 22. hétfő