XVI. Benedek megnyitotta a hit évét

Jelen volt a világ különböző részeiről érkezett négyszáz bíboros és püspök, I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Rowan Williams, az Anglikán Közösség prímása.

„Ma, 50 évvel a II. Vatikáni Zsinat megnyitása után 50 évvel, nagy örömmel indítjuk el a hit évét” – kezdte szentbeszédét XVI. Benedek.

Üdvözölte I. Bartolomaiosz pátriárkát és Rowan Williamst, Canterbury anglikán érsekét, a keleti katolikus egyházak pátriárkáit és nagyérsekeit, a püspöki konferenciák elnökeit. Külön köszöntötte a koncelebráló atyákat, akik részt vehettek a zsinaton.

A Szentatya felsorolta azon sajátos mozzanatokat, amelyek a hit évét megnyitó szertartást gazdagítják: a bevonulás, amely felidézte a zsinati atyák ünnepélyes bevonulását, a zsinat alatt használt evangéliumoskönyv másolatának intronizációja, továbbá a zsinat hét végső üzenetének és a Katolikus Egyház Katekizmusának átadása. Ezt a gesztust a pápa a szentmise végén, az áldást megelőzően hajtotta végre.

Ezek a jelek nemcsak az emlékezést szolgálják, hanem felkínálják annak a távlatát, hogy túlmutassunk a megemlékezésen. Arra szólítanak bennünket, hogy még jobban elmélyüljünk abban a lelki mozgalomban, amely a II. Vatikáni Zsinatot jellemezte, azt magunkévá tegyük és tovább műveljük valódi értelmében – hangsúlyozta XVI. Benedek. Majd így folytatta: ez ma is, mint mindig, a Krisztusba vetett hit, az apostoli hit, amely arra ösztönöz bennünket, hogy hirdessük Krisztust minden embernek az Egyház történelmi zarándoklata során.

A hit éve, amelyet ma megnyitunk, következetesen kapcsolódik az Egyháznak az utóbbi 50 évben megtett útjához – emelte ki a Szentatya. A zsinattól kezdve Isten Szolgája, VI. Pál tanítóhivatalán át, aki 1967-ben meghirdette a hit évét, egészen a 2000. év nagy jubileumáig, amellyel Boldog II. János Pál ismét felmutatta az egész emberiségnek Jézus Krisztust, aki az egyetlen Üdvözítő tegnap, ma és mindörökké. VI. Pál és II. János Pál között mély és tökéletes egyetértés volt Krisztust, a világegyetem és a történelem középpontját illetően, valamint arra az apostoli buzgóságra vonatkozóan, hogy ezt hirdessék az egész világnak. Jézus a keresztény hit középpontja. A keresztények Jézus Krisztus révén hisznek Istenben, aki kinyilatkoztatta magát. Jézus Krisztus az Írások beteljesedése és végső tolmácsolója. Jézus Krisztus nem pusztán a hit tárgya, hanem, amint a Zsidókhoz írt levél megállapítja: „a hit szerzője és beteljesítője” (12,2).

A mai evangélium azt tanítja, hogy az evangelizáció igazi, örökös alanya Jézus, akit az Atya a Szentlélekben szentelt fel. „Az Úr lelke rajtam: ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). Krisztus küldetése tovább folytatódik az időben és a térben, áthatol évszázadokon és földrészeken. Olyan áramlatról van szó, amely az Atyától indul ki, és a Szentlélek erejével elviszi az örömhírt minden idők anyagi és spirituális értelemben vett szegényeihez – hangzott el a pápa beszédében. Az Egyház Krisztus e művének elsődleges és szükséges eszköze, mert úgy egyesül vele, mint test a fővel. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21).

Ezt mondta a feltámadt Krisztus tanítványainak, és miután rájuk lehelt, hozzátette: „Vegyétek a Szentlelket” (Jn 20,22). Isten a világ evangelizációjának legfőbb alanya Jézus Krisztus által. Azonban maga Krisztus akarta átadni az Egyháznak saját küldetését. Ezt továbbra is teszi egészen az idők végezetéig, elárasztva Szentlelkével tanítványait; ugyanazzal a Szentlélekkel tölti el őket, mint aki rászállt és benne maradt egész földi élete során, erőt adott neki, hogy „szabadulást hirdessen a raboknak és a vakoknak megvilágosodást”, hogy „felszabadítsa az elnyomottakat” és „hirdesse az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-19).

A II. Vatikáni Zsinat nem kívánt külön dokumentumot szentelni a hit témájának. Ugyanakkor teljes mértékben áthatotta annak tudata és vágya, hogy el kell merülnie ismét a keresztény misztériumban ahhoz, hogy ismét hatékonyan felkínálja azt kora embereinek – ismertette XVI. Benedek.

Isten Szolgája, VI. Pál így nyilatkozott két évvel a zsinat befejezése után: „Bár a zsinat nem foglalkozik kifejezetten a hit témájával, arról szól (dokumentumainak) minden oldalán, elismeri életbevágóan fontos és természetfeletti jellegét, teljes egészében arra építi hittételeit”. A zsinat, az Egyház tanításának megfelelően, alapvető jelentőséget tulajdonít a hitnek, az igaz hitnek, annak, amelynek forrása Krisztus és közvetítő csatornája pedig az egyház Magisztériuma (1967. március 8. Általános pápai kihallgatás) – mondta VI. Pál pápa.

XVI. Benedek ezután felidézte Boldog XXIII. János alakját, aki összehívta és megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot. Nyitóbeszédben ismertette a zsinat fő célját, amely a következő volt: „a keresztény tanítás szent letéteményének megőrzése és hatékonyabb formában való tanítása”. A zsinat fő célja tehát nem egyes hittételek megvitatása; ehhez nem lett volna szükség zsinatra. Arra van szükség, hogy ezt a bizonyos és változatlan tanítást, amelyet hűségesen tiszteletben kell tartani, elmélyítsük és úgy mutassuk be, hogy megfeleljen korunk igényeinek – mondta Boldog XXIII. János a zsinat megnyitásakor.

A zsinat idején megható feszültség volt érezhető azzal a közös feladattal szemben, hogy felragyogtassuk a hit igazságát és szépségét napjainkban, anélkül, hogy azt feláldoznánk a jelen igényeinek, vagy a múlthoz láncolnánk – utalt saját tapasztalataira Benedek pápa.

Majd így tanított a Szentatya: a  hitben Isten örökös jelenje visszhangzik fel, amely túlmutat az időn, ugyanakkor mi csak a megismételhetetlen mában fogadhatjuk be. A legfontosabb feladat egy ilyen jelentős évfordulón, hogy az egész Egyházban megújítsuk a pozitív feszültséget, a vágyat, hogy ismét hirdessük Krisztust a ma emberének. Ahhoz azonban, hogy az új evangelizációra ösztönző belső indíték ne maradjon pusztán elméleti és ne vétkezzen zűrzavar keltésével, arra van szükség, hogy konkrét és pontosan meghatározott alapokra támaszkodjon.

Ez az alap a II. Vatikáni Zsinat tanítása – folytatta homíliáját XVI. Benedek. Ezért hangsúlyozta már több ízben, hogy vissza kell térni a zsinat „olvasatához”, hogy megtaláljuk hiteles lelkiségét. A zsinati szövegekben található a II. Vatikánum igazi öröksége. A dokumentumokra való hivatkozás megóv az idejétmúlt nosztalgia és az előrefutás szélsőségeitől. Lehetővé teszi, hogy észrevegyük az újdonságot a folytonosságban. A zsinat nem talált ki semmi újat a hit témáját illetően, nem akarta a régit újjal helyettesíteni. Sokkal inkább arra törekedett, hogy ugyanaz a hit tovább éljen a mában, élő hit maradjon a változó világban – tanítja a pápa.

Ha összhangban vagyunk azzal a valódi irányvonallal, amelyet Boldog XXIII. János adott a II. Vatikáni Zsinatnak, akkor a most megkezdődött hit évében megvalósíthatjuk a zsinat célkitűzését az Egyház egyetlen útjának keretein belül. Az Egyház szüntelenül elmélyíti azt a hitörökséget, amelyet Krisztus bízott rá. A zsinati atyák hatékonyabban kívánták bemutatni a hitet, és bizalommal megnyíltak a modern világgal folytatott párbeszédre, mert biztosak voltak hitükben, a szilárd sziklában, amelyre támaszkodtak. A zsinatot követő években azonban sokan megkülönböztetés nélkül elfogadták az uralkodó mentalitást, megkérdőjelezve magának a hitletéteménynek az alapjait, amelyeket sajnos már nem éreztek többé saját igazságaiknak – mondta homíliájában Benedek pápa.

Kiemelte: ha ma az Egyház új hit évét és új evangelizációt indít, akkor ezt nem azért teszi, hogy megemlékezzen egy évfordulóról, hanem azért, mert ma még nagyobb szükség van rá, mint ötven évvel ezelőtt. És erre a szükségre ugyanaz a válasz, mint amelyet a pápák és a zsinati atyák akartak adni, és amelyet a zsinati dokumentumok tartalmaznak. Ebbe a távlatba illeszkedik be az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának létrehozása is. Az utóbbi évtizedekben előrehaladt a spirituális „elsivatagosodás”.

Hogy mit jelentene egy Isten nélküli világ, azt sajnos már a zsinat idején is lehetett tudni a történelem tragikus fejezeteiből, de ma sajnos minden nap látjuk magunk körül. Elterjedt az üresség. Azonban éppen ennek a sivatagnak, ennek az űrnek a megtapasztalásából kiindulva fedezhetjük fel ismét a hit örömét, életbevágó fontosságát a mai emberek számára. A pusztaságban felfedezzük azokat az értékeket, amelyek alapvetően fontosak az élet számára. Napjainkban számtalan jele van az Isten, az élet végső értelme iránti szomjúságnak. Ezek a jelek gyakran burkolt vagy negatív formában vannak jelen. A sivatagban főleg olyan hívő emberekre van szükség, akik saját életükkel jelölik meg az Ígéret Földje felé vezető utat és így életben tartják a reményt. A megélt hit megnyitja szívünket Isten kegyelmének, aki megszabadít bennünket a borúlátástól. Ma, sokkal inkább, mint valaha, evangelizálni annyit jelent, mint tanúságot tenni Istenben megújult életünkkel jelölve meg az útirányt – tanított XVI. Benedek.

A szentmise első olvasmánya az utazó bölcsességéről szólt (Sir 34,9–13). Az utazás az élet metaforája; a bölcs utazó az, aki megtanulta az élet művészetét és azt meg tudja osztani testvéreivel – mint ahogy ez történik az El Camino zarándokúton a többi zarándokúton, amelyek nem véletlenül jöttek ismét divatba ezekben az években. Miért van az, hogy ma annyian érzik e zarándokutak szükségességét? Talán éppen azért, mivel itt megtalálják, vagy legalább is megsejtik létünk értelmét ezen a világon? A hit évét tehát így ábrázolhatjuk: zarándokút a mai világ sivatagjaiban, amelyre csak a legszükségesebbet visszük magunkkal: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se két ruhát, amint az Úr mondja az Apostoloknak, amikor szétküldi őket (Lk 9,3). Vigyük magunkkal az evangéliumot és az Egyház hitét, amelynek ragyogó kifejezései a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, valamint a 20 évvel ezelőtt közzétett Katolikus Egyház Katekizmusa – buzdított a Szentatya.

1962. október 11-én Szűz Mária istenanyaságának ünnepe volt – emlékeztetett XVI. Benedek pápa. Most ismét Mária oltalmába ajánlotta a hit évét, amint ezt tette egy héttel ezelőtt, loretói zarándoklata során. „Szűz Mária ragyogjon mindig csillagként az új evangelizáció útján. Segítsen bennünket, hogy megvalósíthassuk a gyakorlatban Pál apostol buzdítását: 'Éljen bennetek elevenen Krisztus igéje. Tanítsátok és intsétek egymást nagy bölcsességgel… Bármit szóltok és tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát általa Istennek, az Atyának”'(Kol 3,16-17). Ámen."

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír