Brüsszelben jártak a nagyváradi betlehemezők

2019. január 9., szerda | 15:52

Január 7. és 9. között Brüsszelben tartják a nemzetközi Csillagénekes mozgalom találkozóját, melyen nagyváradi betlehemezők is részt vesznek. A magyar gyerekek az ilyenkor szokásos áldás kezdőbetűivel (20 + C + M + B + 19) jelölték meg az Európai Parlamentben az irodák ajtajait.

A magyarországi székhelyű Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által meghirdetett és támogatott, az egész Kárpát-medencére kiterjedő SzékelyKapuk – ZöldKapuk című ökocivilizációs pályázatra idén is több nagyváradi egyházmegyei csapat nevezett be. A betlehemezéssel és teremtésvédelemhez kapcsolódó plakátkészítéssel jelentkező csapatok több szempontot figyelembe vevő pontozáson vesznek részt, majd az elért pontszámok alapján értékes jutalomkirándulásokban részesülnek. A program keretében Magyarországon, Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján és a Vajdaságban közel háromezer gyermek vitte el a magyar és a társnemzetek közösségeibe karácsonykor Krisztus születésének örömhírét.

A „székelykapusok” csatlakoztak az európai Csillagénekes mozgalomhoz, így évről évre részt vesznek annak újévi rendezvényein: néhány magyar betlehemező és felkészítő tanáruk – a többi nemzet képviselői között – jelen van a pápa újévi szentmiséjén és a részükre szervezett programokon, valamint ellátogat Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe és az Európai Püspöki Konferenciák Bizottsága (COMECE) székhelyére. A kiválasztott gyerekek Krisztus áldását viszik ezekbe az intézményekbe, és a latin szöveg (Christus mansionem benedicat! – Krisztus áldása legyen a házon!) kezdőbetűivel és az új évszámmal jelölik meg a főbejáratot és az irodák ajtajait.

Benedek Ramóna, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára néhány diákjával tavaly a római, idén pedig a brüsszeli találkozóra kapott meghívást az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány vezetőitől. A belga fővárosba két betlehemező diákjával, Kovács László Istvánnal és Illés Nándor Attilával utazott.

A január 7–9. között Brüsszelben rendezett Csillagénekes találkozón az idén németországi, ausztriai, olaszországi, belgiumi, magyarországi és romániai gyerekek és felkészítőik vesznek részt. A nagyváradiakon kívül Romániát (és azon belül a Partiumot) Jáger Enikő tasnádi református vallástanár és két diákja képviseli.

A háromnapos, városnézéssel, közös programokkal egybekötött látogatás központi eseménye kedden, január 8-án volt, amikor a betlehemezők és csillagénekesek közös műsorral köszöntötték a COMECE és az Európai Parlament munkatársait.

Az örömhírt hozó, jelmezbe öltözött gyerekeket Rainer Wieland, az Európai Unió alelnöke és több politikus fogadta. Az alelnök köszöntőbeszédében a betlehemezés szokásának fontosságára is kitért. A magyar betlehemezők találkoztak Hölvényi György, Winkler Gyula és Sógor Csaba képviselőkkel is, és az áldás kezdőbetűivel (20 + C + M + B + 19) jelölték meg irodáik ajtajait, köztük az Európai Parlament főbejáratát is.

Benedek Ramóna helyszíni tudósítása szerint a gyerekek és kísérőik mindkét helyszínen szíves fogadtatásban és életre szóló élményekben részesültek. A program szerdán közös városnézéssel folytatódott.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
utolso-utjara-kisertek-palos-frigyest-vacon
Utolsó útjára kísérték Pálos Frigyest Vácon

Pálos Frigyes Leó temetése alkalmából március 20-án Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét a váci székesegyházban, Varga Lajos váci segédpüspök, Koza József tiszteletbeli kanonok, prépost, címzetes esperes, Tóth Ferenc esperes és Gedeon József koncelebrálásával.

2019. március 22., péntek
orzoje-vagyok-az-en-testveremnek-bemutattak-nemeth-gabor-bioetikai-konyvet
Őrzője vagyok az én testvéremnek – Bemutatták Németh Gábor bioetikai könyvét

Március 21-én este a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán mutatták be Németh Gábor „Bioetikai vázlatok” című könyvét, a kar és a kötetet kiadó Szent István Társulat közös szervezésében.

2019. március 22., péntek