II. János Pál pápa virágoskertje – május 4.

Kultúra – 2014. május 4., vasárnap | 12:00

A lengyel pápa írásaiból, mondásaiból és a személyéhez kapcsolódó történetekből válogattunk – ezekből nyújtunk át egy virágcsokornyit a szentté avatás alkalmából, április 21-től május 4-ig.

Irgalom

„Mialatt oly békésen beszél erről a nem békés világról, azokra a háborúkra gondolok, amelyek nem akarnak véget érni, arra az erőszakra, amely őt magát is érte, az elszaporodott konkolyként mindenütt jelenvaló hazugságra, amely az igazság megfojtásával fenyeget, végül erre a megindító, gyűlölködő és szenvedő emberiségre. (…) Minthogy pedig az ima az egyetlen fegyver, amelyet a pápa használ, egy utolsó kérdést teszek fel neki, amelyben sok másik is benne foglaltatik, és amelyik e párbeszéd legrövidebb válaszát kapja. Azt kérdezem tőle, hogy milyen imát mond a világért? Ezt feleli: „Irgalomért könyörgök. Igen, irgalomért.”

(Forrás: „Ne féljetek!” – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde, Szent István Társulat, 1986)

Magyar Kurír