Ferenc pápa köszöntötte Jakubinyi György gyulafehérvári érseket aranymiséje alkalmából

Április 13-án ünnepelte Jakubinyi György gyulafehérvári érsek pappá szentelésének 50. évfordulóját. A jubileum alkalmából a főpásztort Ferenc pápa is köszöntötte, levelét teljes terjedelmében közöljük.

2019. április 14., vasárnap

Milyen lesz Ferenc pápa miseruhája Csíksomlyón?

Sabău-Trifu Cristina egyházművész tervezte és készíti azt a liturgikus öltözéket, amelyben Ferenc pápa június 1-jén Csíksomlyón celebrálja majd az ünnepi szentmisét.

2019. április 13., szombat

„Kelj útra a békédért!” – Beszélgetés Budai Andrással, a Via Sacra utazási iroda vezetőjével

Budai Erzsébet és Budai András – anya és fia – vezetésével keresztény zarándokutakra szakosodott utazási iroda nyílt 2017-ben, Via Sacra zarándok utazási iroda néven. Céljuk, hogy új utakra hívják a lelki feltöltődésre vágyó, Istent kereső zarándokokat. Budai Andrással... »

2019. április 13., szombat

A katolikus püspökök tárt karokkal várják Ferenc pápát Romániába

Az ország római- és görögkatolikus püspökei a Romániai Püspöki Konferencia napokban tartott ülésén többek között Ferenc pápa látogatásának legújabb részleteiről folytattak tárgyalásokat. Alábbiakban a konferencia közleméyeit adjuk közre.

2019. április 12., péntek

Áder János részt vesz a pápai szentmisén Csíksomlyón

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek meghívására Áder János államfő részt vesz a június 1-jei pápai szentmisén Csíksomlyón – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t április 12-én.

2019. április 12., péntek

Megújulóban a Hármashalom-oltár Ferenc pápa csíksomlyói látogatására – KÉPRIPORT

Mint arról április 9-én beszámoltunk, Ferenc pápa csíksomlyói látogatására megújul a Kis- és Nagysomlyó-hegy közti nyeregben található Hármashalom-oltár. A felújítás a napokban látványos szakaszba lépett – a Székelyhon.ro képeit közöljük.

2019. április 12., péntek

Felújítják a Hármashalom-oltárt a pápa csíksomlyói látogatására

A Ferenc pápa csíksomlyói látogatásával kapcsolatos előkészületek nagy erővel zajlanak, ennek a folyamatnak a része a Kis- és Nagysomlyó-hegy közti nyeregben található Hármashalom-oltár felújítása. A részletekről Bőjte Mihály, a Csíksomlyói Ferences Rendház házfőnöke számolt... »

2019. április 9., kedd

Erősítsd hitünket! – Interjú Böcskei László nagyváradi megyéspüspökkel

Mindig fontosnak találtam, hogy hívek, akiknek nagy része szórványban él, sokszor kettős, nemzetiségi és vallási kisebbségben, ne érezzék magukat elhagyatottnak – fogalmazott a „Krónikának” adott interjúban Böcskei László, aki tíz éve áll a Nagyváradi Római Katolikus... »

2019. április 6., szombat

Húsvéthétfőig még lehet regisztrálni a csíksomlyói pápalátogatásra

Újabb tudnivalókat és friss információkat közölt a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság április 4-én, a Kolozsváron megrendezett sajtótájékoztatón.

2019. április 4., csütörtök

Gyalog, motoron, vonaton – Beszélgetés Bátor Botond pálos szerzetessel

„A zarándoklaton úgy tud elcsendesedni az ember, hogy közben csinál valamit. Nem csak néhány napról szól egy-egy ilyen esemény, hiszen a hétköznapokat is meghatározza.” Bátor Botond pálos szerzetessel, hargitafürdői plébánossal a Romkat.ro erdélyi portál munkatársa, Serbán Mária... »

2019. április 2., kedd

Tekerj a pápalátogatásra!

Negyedik alkalommal rendezik meg 2019-ben a kerékpáros Mária Maratont, mely Közép-Európa egyik legnagyobb spirituális sportrendezvénye. Ferenc pápa erdélyi látogatásának alkalmából a zarándokok idén a Máriabesnyő és Csíksomlyó közötti, több mint 750 kilométeres távot teljesítik a... »

2019. április 2., kedd

A gyulafehérvári érseket fogadta a miniszterelnök

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról, valamint a romániai magyarság megmaradása, vallásgyakorlása szempontjából fontos beruházásokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel április 2-án Budapesten, az egykori karmelita... »

2019. április 2., kedd

Felismerte a csíksomlyói Szűzanya-zászlót a Szentatya

Folyamatosan zajlik a készülődés Erdélyben Ferenc pápa csíksomlyói látogatására. Miközben ki-ki vérmérséklete szerint hangosan lelkesedve vagy magában örvendezve várakozik, maga Ferenc pápa is készül. Bodó Márta írása.

2019. április 2., kedd

Mindszenty-ösztöndíjakat alapított a Szombathelyi Egyházmegye

A Szombathelyi Egyházmegye március 29-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megkezdte működését a Mindszenty József Alapítvány, és egyúttal meghirdették a Mindszenty-ösztöndíjakat.

2019. március 29., péntek

A GYSEV Zrt. is indít zarándokvonatot a csíksomlyói pápai szentmisére

A Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. is indít különvonatot Csíksomlyóra. Így Sopronból induló szerelvénnyel is utazhatnak a zarándokok Ferenc pápa erdélyi szentmiséjére. A GYSEV zarándokvonata is megáll az ország több pontján.

2019. március 29., péntek

Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának hivatalos programját

Március 25-én délután két órakor tette közzé a szentszéki sajtóközpont a Szentatya romániai látogatásának hivatalos programját. Június elsején ottani idő szerint 10 óra 10 perckor indul a pápát szállító helikopter Bákóból Csíkszereda felé.

2019. március 25., hétfő

Ferenc pápa Balázsfalván avatja boldoggá a hét román görögkatolikus vértanú püspököt

A gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus metropólia március 25-én közreadott közleménye szerint Ferenc pápa romániai apostoli látogatása alkalmával, június 2-án, vasárnap az érsekség székhelyén, Balázsfalván avatja boldoggá a kommunizmus idején vértanúhalált halt... »

2019. március 25., hétfő

Már több mint hetvenháromezer ember regisztrált a csíksomlyói pápai misére

A pápalátogatást előkészítő főegyházmegyei szervezőbizottság harmadik megbeszélését tartották március 22-én, ezúttal Gyulafehérváron, a püspöki palotában Jakubinyi György érsek, Potyó Ferenc vikárius és Kedves Imre főegyházmegyei vagyonkezelő részvételével.

2019. március 24., vasárnap

Diákcsoportok kérhetnek támogatást, hogy kiutazzanak Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére

Diákcsoportok pályázhatnak utazási támogatásra, hogy részt vegyenek a pápa június 1-jei szentmiséjén Csíksomlyón. A pályázatot a Rákóczi Szövetség hirdeti meg, együttműködve a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságával – közölte... »

2019. március 22., péntek

A püspöki konferencia videofelhívása: Imádkozzunk együtt a Szentatyával Csíksomlyón

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) videofelhívását adjuk közre.

2019. március 21., csütörtök

tovább »

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle